Füstmentesen

A dohányzás alternatívái

Zavar az erőben!

2022. augusztus 05. 11:18 - VAPER

Dohányozni jobb?

Óriási felfordulást okozott az a bizonyíték, hogy a e-cigaretta és a hevített dohánytermékek, valamint a snus megváltoztathatja a dohányzással összefüggő halálozási számokat. E termékek megjelenése átformálta az iparág gondolkodási módját, miközben a kormányok és a  „dohányzás visszaszorításáért” küzdő  csoportok és az álltaluk befolyásolt kormányzati szervezetek, megpróbálták ezeket a termékeket lejáratni.  A zavar támadt az erőben, ez azonban leginkább a globális közegészségügyi szervezeteken belül volt érezhető.

Ezek a szervezeteket köz- és magán pénzekkel kitömött zsákok voltak, szakmai karriereket segítettek és nemzetközi hírnevet szereztek, miközben kutatásra dollármilliókat tapsoltak el. Ezekhez a pénzekhez csak úgy juthattak, ha fenntartották a „Big Tobacco” ördögi és halálos termékei, valamint a közegészségügy angyalai közötti háború rémképét. A dohányháborút arra a dogmára alapozva vívták, hogy e harcoló felek között kibékíthetetlen ellentétek vannak. 

Aztán jöttek a biztonságosabb nikotintermékek. Egyesek számára ezek jelentették a kiutat a dohányzásból a teljes leszokás felé. A legtöbb dohányzó számára azonban ezek a termékek lehetővé tették, hogy azok a fogyasztók, akik továbbra is használni akarták a nikotint, viszonylag alacsony kockázattal folytathassák ezt a tevékenységet. Ezt a közegészségügyi közösségben sokan nem tudták megemészteni. Nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy amint kivették a nikotint a cigarettából, teljesen más közegészségügyi helyzetbe kerültek.

Azt sem vették figyelembe, hogy a dohányzásból eredő halálozás és a betegségek csökkentésére tett globális erőfeszítések kudarcot vallottak (és vallanak). A két évtizeddel ezelőtti előrejelzések szerint a halálozások száma 2030-ra eléri a 8 milliót. Nos ez a prófécia máris teljesült. A WHO állítása, miszerint a dohányzásellenes törvények emberek milliárdjait "védik", tévhit, ostobaság.

A WHO ahelyett, hogy a bizonyítékokat mérlegelve, figyelembe véve a tudományos bizonyítékokat, a felhasználók érdekeit szem előtt tartva, felülvizsgálta volna a dohányzás-ellenőrzéssel politikáját, inkább új frontot nyitott. Képtelen az új termékek és fejlesztések befogadására, inkább a szövetségesei által támogatott és magánpénzekből finanszírozott kampányt vezet, amelyet a félelem, a bizonytalanság, a hazugságok és a kétségbe esés vezérelnek. Ezt a kommunikációs technikát angol nyelvterületen FUD-nak hívják (Fear, Uncertainty, and Doubtbe) vagyis félelem, bizonytalanság és kétség.

Tekintettel arra a kvázi-vallási mániára, amely a dohányzásellenes retorika nagy részét kiteszi, nem meglepő, hogy a FUD eredete valahol a halál előtti bűnbánat értékéről szóló 17. századi teológiai vitákban keresendő. A modern időkben a kifejezés inkább a már befutott cégek azon kísérleteihez kapcsolódik, kiváltképp a számítógépes világban, amelyek a FUD-ot arra használják fel, hogy meggyőzzék a meglévő ügyfeleket arról, hogy ne váltsanak át egy újdonságnak számító felszerelésre vagy szoftverre, amelyet egy új piaci szereplő kínál. Maradj velünk, évek óta velünk dolgozol, a mi termékeink kipróbáltak és teszteltek, ellentétben ezekkel az új termékekkel, amelyek tönkre tehetik a rendszeredet stb. stb.

És közvetve ez ugyanaz a veszélyes játék, amelyet a dohánytermékek ártalomcsökkentésének ellenzői játszanak. Félelmet keltenek azzal, hogy hiteles adatokkal megalapozatlan állításokat tesznek az e-cigaretta „járványról”, a kapudrog hatásáról, a vépelés okozta halálozásról és betegségekről, a serdülők agyának károsodásáról, a függőség kísértéséről és a nikotin okozta egyéb egészségkárosodásokról. Amikor kétségbeesel, jönnek az állítások, hogy a vépelés a merevedési zavaroktól kezdve a depresszióig mennyi mindent okoz.

Mivel az orvosok és más egészségügyi szakemberek ijesztően sokan úgy gondolják, hogy a cigaretta legveszélyesebb eleme a nikotin, a félelemkeltők egy olyan közönségnek játszanak, amelyet már évek óta hamis és tudománytalan feltételezésekkel puhítanak. A félelem természetesen bizonytalanságot és kétségeket okoz a dohányosok közt ("Szokjak át?") és az egészségügyi szakemberek körében ("Bátorítsam a dohányzó pácienseket, hogy szokjanak át?"). A dohányosok és az orvosok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy az ártalomcsökkentés termékeivel kapcsolatos negatív vélemények egyre nőnek.

Természetesen a félelemkampányok célja nem az, hogy az emberek továbbra is dohányozzanak, de gyakran ez a végeredmény. Ha a dohányosoknak azt mondják, hogy az e-cigaretta vagy a hevített dohánytermék legalább olyan veszélyes, mint a dohányzás, ha nem veszélyesebb, akkor miért váltanának? A dohányzás ártalmainak csökkentésével kapcsolatban a WHO továbbra is tragikus megbízhatóságú információforrás, amelyből az egészségügyi minisztériumok, az egészségügyi ügynökségek és az egyes egészségügyi szakemberek merítenek. Ha tehát a „megbízható” forrásokból ostobaság árad az alternatív termékek állítólagos veszélyeiről, akkor a segítséget kereső dohányosok rosszul járnak. Ha a dohányzásellenes lobbi ki tudna nézni a fejéből az okosabb szemével, talán rájönne, hogy a biztonságosabb termékek elleni háborújukban csak egy győztes lehet. Vajon ki? Nem ér találgatni!

Miközben itthon hadat üzentünk a manórúdnak, ami mint az köztudott veszélyesebb mint egy égő dinamit a szádban. Celebeket döngölünk a földbe, mert tiltott eszközzel fotózkodnak! Eközben a WHO ad tanácsokat az EU-nak a dohányzás visszaszorítása kapcsán. Innen is gratulálok mindenkinek aki hisz nekik, aki azt a sikert akarja Európában megismételni, amit a WHO ért el a világban. Érzek némi zavart az erőben…

dart.jpg

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

Manórúd - Problem solved!

2022. július 08. 11:22 - VAPER

Háborúban minden fegyver...

Miközben Magyarország rendületlenül küzd a manórúd okozta válsággal, és ezen keresztül az ártalomcsökkentés minden eszközével, ukrajnai fiatalok másként állnak hozzá ehhez a jelenséghez. Ivan és informatikus barátai megtalálták a módját annak, hogy segítsenek az ukrán katonáknak a kapcsolattartásban: használt manórudakból származó akkumulátorokból powerbankokat készítenek, hogy a katonák a fronton feltölthessék a mobiljaikat. Több ezer használt eldobható e-cigarettát gyűjtöttek össze, és az általuk készített első modellek a jelentések szerint több mint egy hónapig működtek megfelelően.

mano_1.jpg

A háború kezdete óta Ivan Volynets és informatikus barátai az ukrán fegyveres erők segítésében vesznek részt: egyesek "kiberharcosokként" harcolnak az ellenséggel egy másik fronton, mások hazafias képeket készítenek, mások blokkolják az ellenséges csatornákat és propagandaoldalakat, adományokat gyűjtenek a fegyveres erőknek vagy a rászorulóknak. Ivan egy csapatot épített fel, amelynek tagja a kidolgozott metodika szerint bontják szét, majd építik meg és tesztelik a powerbankokat.

"Vettem néhány szerszámot, és úgy döntöttem, hogy visszatérek az első hobbimhoz, az elektronikához. Elkezdtem alkatrészekből powerbankokat összeszerelni, mert tudtam, hogy ezek az eszközök nagyon hiányoznak a fronton. De nem volt könnyű ilyen elemeket találni, az árak pedig az egekben voltak! Ezért elkezdtünk más technikák után kutatni..." - mondja Ivan Volynets.

A baráti csapat összeült ötletelésre, hogy kitalálják a technikai folyamatot. Egyáltalán lehetséges lenne-e az eldobható e-cigaretták elemeinek újrafelhasználása? Ivan barátai közül néhányan már átszoktak a gőzölésre, és elkezdték gyűjteni a használt e-cigiket egy fiókba, mert az ilyen cigarettákat nem szabad kidobni, hanem újra kell hasznosítani, hogy ne károsítsák a környezetet.

"Azt hittük, hogy az e-cigik eldobható akkumulátorokat tartalmaznak, amelyeket nem lehet újratölteni. Szétszedtünk egyet, és rájöttünk, hogy ez nem így van! Ezért eltávolítottuk az akkumulátorokat az e-cigarettákból, és töltés vezérlő modulokat készítettünk hozzájuk. Így, mivel pénzt spóroltunk az akkumulátorokon, sokkal több alkatrészt tudtunk vásárolni, és sokkal több energiabankot tudtunk építeni a katonáinknak" - mondja Ivan.

Ami egyszerű ötletnek indult, kezdett életre kelni! Mind az öt barát felhívásokat és fotókat tett közzé a közösségi hálózatain, hogy összegyűjtsék a használt e-cigarettákat. A posztok vírusként terjedtek és nagyon népszerűek lettek - több ezer lájk, megosztás és válasz érkezett rájuk nagyon rövid idő alatt. A csapatot néhány nap alatt elárasztották az e-cigaretták, és úgy döntöttek, hogy abbahagyják a gyűjtést, és a tényleges gyártási folyamatra koncentrálnak.

A helyi lakosok is beszálltak a munkába, segítettek a használt e-cigaretták alkatrészekre bontásában és az akkumulátorok szétválogatásában. Eddig a csapat több mint 50 powerbankot állított össze és juttatott el a frontvonalra, ahol az ukrán katonáknak segítik a kapcsolattartást családjukkal és rokonaikkal. Ivan Volynets elismeri, hogy nem tudja, meddig bírják ezek a házilag készített powerbankok, de a katonatársai szerint az első modellek már több mint egy hónapja működnek rendesen.

A csapat különböző kapacitású, átlagosan 17 000-20 000 mAh közötti kapacitású power bankokat gyárt. Ezek általában elegendőek a 3000-4000 mAh-s akkumulátorral rendelkező okostelefonok két-háromszori feltöltésére. Ivan csapata folytatja az energiatárolók gyártását az ukrán hadsereg számára, de a jövőre nézve más ambiciózus terveik is vannak: a közösségben az újrahasznosításra való figyelemfelkeltés, valamint annak megtanítása, hogy a modern technológia és az intelligens eszközök hogyan segíthetik a környezetet.

Mellőzve minden politikai felhangot, a fenti történet arra hívja fel a figyelmet, mennyire hasznos lehet az, ha másként tekintünk a környezetünkre ártalmas eszközökre. A kulcsszó minden esetben a visszagyűjtés és az újrahasznosítás. A manórúd semmi másra nem volt alkalmas, csak arra, hogy lejárassák vele az ártalomcsökkentést. De arra a kérdésre, hogy miért nem a trafikok polcaira került ez az áru és így a fiatalok kezébe, senki nem adott választ. Pedig egyszerű a képlet, ha valamit tiltasz, az a feketepiacra fog kerülni, ott nem kérnek személyit. A mai szabályozás, elveszi a dohányzóktól az ártalomcsökkentés lehetőségét, a zöld megoldásokat, a füstmentes jövőt!

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

2 komment

Még több adóztatást!

2022. július 01. 09:27 - VAPER

Az őrület mantrái: az adóztatás, a tiltás és a még több adóztatás...

Az EU és a WHO a dohányzás visszaszorításának egyik fő pillére az adóztatás, a tiltás és a még több adóztatás. Na, ez csődöt mondott. A csempészett, valamint a hamisított dohánytermékek felé terelte a dohányzókat. Egy tanulmány szerint az illegális cigarettaforgalom az Európai Unióban több mint 35 milliárd szál, aminek az egyharmada nem ellenőrzött, hamis termék, és az elcsalt 10 milliárd eurónyi forrást ésszerű adóztatással beszedhették volna a tagállamok. Ezzel nem a dohányzásról szoknak le, hanem a feketepiacot erősítik a dohányosok.

ado.jpg

A KPMG nemrégiben készült tanulmánya (csak erős idegzetű jogalkotóknak) szerint a dohánytermékek túlzott áremelése az illegális kereskedelem növekedéshez vezet, és nem befolyásolja érdemben a fogyasztást, amint azt Franciaország esete is mutatja, ahol a cigarettaárakat jelentősen emelték – miközben ez, szinte minimális hatással volt a dohányzók arányára. Mindez az illegális cigarettafogyasztás meredek növekedéséhez vezetett, a 2017-es 13%-ról 2021-re 29%-ra. Az illegális piac 2021-ben 6,2 milliárd eurónyi elmaradt adóbevételt juttatott a bűnözők kezére a francia állami költségvetés helyett.

Persze mindez elkerülhető lett volna, ha nem esztelen módon emelik az adókat és közben árelőnyt biztosítanak az alternatív, ártalomcsökkentő termékeknek. Egyre nagyobb a konszenzus a szakértők között, akik a különböző dohány- és nikotintermékek adóztatásának józan megközelítését javasolják: A nagyobb kockázatot jelentő termékeket, mint például a cigarettát, arányaiban magasabb-, míg a potenciálisan kisebb kockázatot jelentő füstmentes termékeket, mint például az e-cigarettákat és a hevített dohánytermékeket, nagyságrendekkel alacsonyabb adókulccsal kellene megadóztatni, és így megfizethetőbbé kellene tenni a kisebb károsanyag kitettséggel járó alternatívákat a cigarettával szemben. A cigaretta égés nélkül fogyasztható alternatíváinak differenciált adóztatását már minden európai tagállam és az Egyesült Királyság is alkalmazza.

A fogyasztók nem képesek tolerálni a túlzott áremelkedést, mivel számos európai országban az inflációt meghatározó alapvető termékek árai soha nem látott magasságokba emelkednek. A túlzott költség emelések a dohánytermékek esetében sem működnének, és valószínűleg a fogyasztókat a feketepiacra irányítanák, ami végső soron a bűnözés növekedéséhez és jelentős adóbevétel-kieséshez vezetne. Ez különösen igaz lenne az alacsonyabb jövedelmű dohányosok esetében, akik általában a legtöbbet dohányoznak.

Amikor bármilyen adóemelést kell végrehajtani, annak magasabbnak kell lennie a cigaretta esetében, mely az egyik legkárosabb termék, és jóval alacsonyabbnak az e-cigaretta, a hevített dohány és más füstmentes alternatívák esetében. Ezzel csökkenthető lenne az illegális, ismeretlen eredetű és ellenőrizetlen kereskedelem növekedésének kockázata, és biztosítható lenne, hogy ha a fogyasztók nem szoknak le a dohányzásról, ahelyett, hogy ismeretlen eredetű termékekhez fordulnának, inkább kevésbé káros alternatívákra térjenek át. Nálunk sajnos erre már esély sem kínálkozik, hisz az ízesített nikotinos e-cigarettákat betiltották.

Az Európai Bizottság jelenleg dolgozik a dohánytermékek európai kereteit meghatározó irányelv felülvizsgálatán, és a javaslat 2022 utolsó negyedévére várható. Az EB legutóbbi bejelentései alapján az új javaslat a füstmentes dohány- és nikotintermékekre, például az e-cigarettákra, a hevített dohánytermékekre és a nikotinos tasakokra is kiterjedne. Ez egy kétségbeejtően ostoba megközelítés. Az EU bürokratái, mint megannyi más dologgal kapcsolatban, elvesztették a valósággal a kapcsolatukat.

Fontos, hogy az uniós adóirányelv bármilyen felülvizsgálata figyelembe vegye a mai valóságot és a jelenlegi gazdasági és társadalmi körülményeket, emberként tekintsen a dohányzókra. Használja ki azokat a népegészségügyi előnyöket, melyet a füstmentes termékek biztosítanak! Ma már vitathatatlan, hogy a dohányzásról leszokni nem tudó felnőttek, füstmentes alternatívákra való áttérésében mekkora egészségügyi potenciál rejlik, mely a kisebb károsanyag kitettségből fakad.

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

1 komment

ELF BAR - ingyen reklám!

2022. június 24. 10:32 - VAPER

Aki nem akarta eddig kipróbálni, az most ki fogja…

Próbálok valami épkézláb magyarázatot összerakni a jelenlegi válságra, ami lehet, hogy néhol hihetetlen lesz, de az én nézetem szerint benne vannak a folyamatok mögött meghúzódó igazság morzsái. Inkább ez egy tájékoztató anyag, nem vélemény cikk, mert az utóbbi időben annyian lettek szakértői a manórúdnak, hogy a mezei e-cigaretta használó csak mereszti a szemét. Ennyire sikeres reklámkampányt emberemlékezet óta nem folytattak füstmentes termék körben, mint ami most dől a csapból is. Aki nem akarta eddig kipróbálni, az most ki fogja…

elf.jpg

Kezdjük a JUUL történetével, mert ez megmagyaráz egy sor olyan dolgot, amire senki nem készült fel rendesen. A JUUL attól lett sikeres a tengeren túl, hogy újra tervezték az akkora divatjamúlt cigaretta utánzatot az e-cigi piacon. Azt tudjuk, hogy az e-cigaretta lassan szívódik fel, nagyjából fél óra gőzöléssel lehet elérni azt a kotinin szintet, amit egy szál cigarettával. Ezért a JUUL megemelte a nikotin szintet 52mg/ml nikotin tartalomra, de ez a hagyományos nikotinnal szívhatatlan erősségű lenne. Azonban akkor kezdett a piacra betörni a nikotin só, ami egyrészt közelebb áll a dohánylevélben megkötött nikotinhoz, illetve nem irritálja annyira erősen a nyálkahártyát, és gyorsabban szívódik fel. Így már lehetett olyan terméket a piacra dobni, ami kicsi, kompakt, és egy erős dohányosnak is megfelelő kotinin szintet biztosít, aránylag rövid idő alatt. A JUUL a dohányzók és átszokók körében óriási sikert aratott, nagy ízválaszték, új dizájn, egyszerűen cserélhető előre töltött patronok, ezek voltak a sikerének titkai. Érdekes módon a JUUL sikere, nem járt együtt az amerikai fiatalok e-cigaretta fogyasztásának drasztikus növekedésével, ezt statisztikai adatok támasztják alá.

A következő állomás Kína. Itt mindig is jelen voltak azok a cégek akik a korai e-cigarettákat másolták, nem igazán fektettek innovációba, nem követték a piac nagy változásait, mindig találtak vevőt valahol a cigaretta szerű termékeikre. Ők gyártották nagy számban az első generációs un. vatelines technológiával készült eldobhatós e-cigarettákat. Amikor hozzájuk is elért a JUUL sikerének híre, gyakorlatilag megalkották a most mindenhol felfedezhető Elf Bar stílusú eszközöket. Ennek már több mint három éve (2018), és jól mutatja, hogy a siker nem nem egyik napról a másikra történt meg. Az Elf Bar vapes székhelye Kaliforniában, az USA-ban található, termékeiket a kínai Shenzhenben, Guangdongban gyártják, ahol másolni valamit, ami sikeres, az dicsőség. Tehát egy amerikai székhelyű cég, a JUUL sikerén felbuzdulva egy még egyszerűbben használható, eldobhatós dizájner e-cigarettával próbálta utánozni a JUUL sikerét, ami részben sikerült is neki, bár pont Amerikában nem lett annyira népszerű, mint nálunk. Idővel gyakorlatilag a Kínai másolatokból több lett a piacon, mint az eredeti Elfekből, és a baj igazán itt kezdődött…

Ausztrália. Az ausztrál kiskereskedők mindig is kaphatóak voltak némi nem hivatalos plusz jövedelemre. Így amikor az Elf Bar megtalálta őket a csempészáruk özönében, nem tudtak rá nemet mondani. Gyakorlatilag két év alatt olyan mennyiséget adtak el a szigeten, amire senki nem számított. És nem csak a dohányosoknak, hanem a gyerekeknek is. Ez odáig fajult, hogy a hatóságok 2021. október 1-től betiltották a nikotinos e-cigarettákat, ami a feketepiacot erősítette tovább. Még több gyerek tudott így hozzájutni a kedvenc Elf-jéhez, és itt nem kicsi, 50mg/ml nikotin tartalomról beszélünk. 2021 év végére a hathatós import tilalomnak és a kínai szabályozás készülő változásainak köszönhetően, visszaszorult a feketekereskedelem és új irányokat keresett.

Európa. Kontinensünket akkor érte el az Elf őrület, amikor bezárult az ausztrál piac. Ugyan az unióban és Angliában hivatalosan is jelen van az eredeti cég, de a kínai másolatok millió szám érkeztek a tengeren ellenőrizetlenül, a gátlástalan feketekereskedelmi hálózatok pillanatok alatt terítették velük az európai piacot. Miután nálunk ez tiltott termék (az EU-ban 20mg/ml a maximális nikotin tartalom), így a feketekereskedelem egyre nagyobb díler hálózatokon keresztül tudta teríteni. A covid miatt munkátlan cigaretta dílerek első számú üzlete lett. Így került olyanok kezébe is, akik kiskorúak.

A saját tapasztalatom az volt eddig, hogy nem igazán érdeklődtek olyanok az e-cigaretta után, akik nem dohányoztak. Csak kedvtelésből e-cigarettázni akaró fiatal, statisztikai hibahatár alatt volt. Sajnos ma már ez nem igaz. Ha ez a hullám a trafikokban, ne adj isten, ha lenne szakbolt hálózat, ott köt ki, nem jutott volna ennyi fiatal kezébe, pláne nem az 50mg/ml-es verzió. A médiában egy szó sem esik a tarthatatlan szabályozásról. Az Elf Bar az EVALI után a második legrosszabb dolog, ami árthat az egész ártalomcsökkentés ügyének. Zseniális eszköze lehetne a leszoktatásnak, ha:

Hivatalosan elérhető lenne, illetve engedélyeznék az ízesített nikotinos termékeket és az ártalomcsökkentéshez mérten nulla jövedéki adót vetnének ki rájuk. Erre van példa az alkohol esetében, lásd szőlő borok.

Szigorú ellenőrzés, csak felnőtteknek, akár követhető formában!

Visszagyűjtés! Akár kompenzációval.

Releváns információkra épülő tájékoztatás. Az, hogy ez rossz, nem tájékoztatás. Húsz éve csak azt tudják mondani, hogy nem tudunk róla eleget. Húsz év alatt majd százmillió ember választotta az ártalomcsökkentésnek ezt a formáját, talán meg kellene kérdezni, esetleg vizsgálni őket. Több ezer tanulmány és kutatás szól a füstmentes termékek ártalomcsökkentése mellett!

Ma, amikor az alkohol, energiaital, dohányzás, füves cigi bocsánatos bűnnek számít, egy olyan eszközt üldöznek valami elementáris erővel, ami pont a közegészségügyet juttatná előnyhöz a dohányzás visszaszorításában. Tessék az angol példát megnézni, ott valamiért működik…

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

1 komment

Manó hiszti

2022. június 16. 10:06 - VAPER

A dilettantizmus tündöklése...

Valami elementáris erővel tört rá a magyarországi piacra az elmúlt évek elhibázott és dilettáns szabályozásának a hordalékaként az Elf Bar. A hisztérikus hozzáállás nem fogja megoldani azt a problémát, amit a szabályozás gerjeszt. Hónapokkal ezelőtt írtam már egy egy cikket ebben a témában:

„A Magyar szabályozás ellentmondása, hogy nikotinos ízesített liqudeket nem lehet hivatalosan árulni. Az eldobható e-cigaretta megnyitotta a feketepiacot mindenki számára, aki csak nyerészkedni akar ezen a divathullámon. Miért is olyan nagy baj ez? A válasz végtelen egyszerű. Maga a termék semmiféle hozzáértést nem igényel, sem a felhasználó, sem a "nepper" részéről. Mindenféle szemét bekerül ezekből az országba, ellenőrizetlen módon, kétes ellátási láncokon keresztül. Az "eladók" az összes divatos közösségi felületen jelen vannak és kontroll nélkül bárkit kiszolgálnak. 50ml/mg-os nikotin tartalmú 600-2300 slukkot tartalmazó eszközök árasztották el egész Európát. Ez a helyzet nem fogja előrébb vinni az e-cigaretta megítélését sehol a világon.”

„Van az úgy, hogy az átgondolatlan szabályozás még nagyobb szabályozatlanságot teremt. Megágyaz a feketepiac hiénáinak, akiket csak a profit érdekel. Tönkreteszi a piac szereplőit, száműzi a szakértelmet és a józan észt. Félek attól vajon ki vagy mi lesz a következő áldozata a közegészségügy ennyire indokolatlan és tudománytalan hozzáállásának. Vajon mivel fogják ezt űberelni?”

„Miután nálunk ez tiltott termék, így a sikert a feketepiac aratja le. Nem kis mennyiségekről beszélünk, ne gondolja senki, hogy ez pár fiatal suttyó biznisze. Minden platformon megjelentek, számtalan fiatal pótolja ki vele a zsebpénzét, akár ezres tételeket adnak el havonta. A szabályozás, amit a fiatalok védelmében hoztak, visszafelé sült el. Van ilyen. Most kellene a helyzetet okosan kezelni, végre elismerni az ártalomcsökkentés létjogosultságát, és a fojtogató szabályozásoktól megszabadulni. Esetleg a teljes füstmentes termékkört erre alkalmas szaküzletekben árulni.”

mano.jpg

Elképesztő ahogyan a „szakértők” nyilatkoznak az egész jelenségről, miközben egy árva szó sem esik az átgondolatlan szabályozásról. Ezzel kiírtják az ártalomcsökkentés lehetőségeit a piacról, most is magát az eszközt démonizálják. Manó-bár, istenem ki találta ki ezt a hülye nevet. Elfelejtik a dohányosokat és az átszokókat, akiknek az e-cigaretta az életét mentheti meg. A vépeléshez most mindenki hirtelen érteni kezd, Zaher Gábor is, aki úgy néz egy szétszedett Elf Bar-ra, mint én az első angolnámra. Halvány fogalma sincs arról, hogy egy több mint tíz éves technológiára csodálkozik épp rá, miközben tíz éve még azt válaszolta nekünk: „Nem lépi át az ingerküszöböm”. Csak a jól ismert paneleket ismételgetik és maguk sem tudják, hogy hazudnak, arányt tévesztenek, nem értik sem a technológiát, sem a felhasználók indokait. Nem tudják mi van benne, miközben a termék az EU-ban és angliában is regisztrálva van, tehát minden összetevője ismert. Tényleg olyan embereknek kell nyilatkozni akik még az alapokkal sincsenek tisztában?

Senki ne értse félre nem azt kifogásolom hogy fellépnek a fiatalok körében divatos jelenség ellen, amit egyébként az e-cigarettát használók is elitélnek, de nem a milliós bírság fogja megoldani ezt a problémát. A probléma oka, a covid kezdetekor életbelépő szabályozás, ami egy teljes termékkört kitiltott a piacról.

Holnap, június 17.-én lejár az EU dohánytermékekkel kapcsolatos szabályozásának, az e-cigarettára és a hevített dohánytermékekre vonatkozó konzultációja. Ha nem akarod, hogy ellehetetlenítsék ezeket termékeket, kérlek írd le te is a véleményed.

Ha tenni akarsz ez ellen, magadért és másokért, kattints az alábbi linkre:

IDE :)

Valamelyik közösségi fiókoddal lépj be és az anyanyelveden írd le a véleményed, akár anonim módon. 

Kitöltési útmutató:

ITT :)

Az egész procedúra nem tart tovább mint 5 perc. A véleményed fontos, ne gondold azt hogy nem számít semmit. Tégy meg mindent egy jobb, füstmentes világért.

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

A WHO és a leszokás

2022. június 10. 14:20 - VAPER

Ha ez marad, minden dohányzó, dohányzó marad...

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két volt igazgatója a The Lancet című folyóiratban írt egy éles hangú cikket, amelyben kritizálják korábbi munkaadójukat a dohányzás ártalomcsökkentésének felületes és káros elutasítása miatt. Teljesen jogosan teszik ezt, és sajnálatos, hogy több akadémikus nem követi az álláspontjukat.

whokritika.jpg

Robert Beaglehole (az Action on Smoking and Health New Zealand elnöke) és Ruth Bonita (Aucklandi Egyetem), mindketten a WHO nem fertőző betegségek elleni küzdelemmel foglalkozó korábbi igazgatói, nem a levegóbe beszélnek, amikor kijelentik, hogy "a dohányzás visszaszorítása a világ nagy részén nem működik".

A WHO azt állítja, hogy a dohányzás elleni küzdelemről szóló globális keretegyezménye (FCTC) révén a dohányfüst káros hatásainak csökkentésére irányuló erőfeszítések élére áll, a két professzor mégis úgy ítélte meg, hogy az "már nem felel meg a célnak, különösen az alacsony jövedelmű országok számára". Azt állítják, hogy "a WHO és az FCTC politikájából hiányzó stratégia az pont az ártalomcsökkentés", és hogy "az ártalomcsökkentés elutasítása  a legkárosabb termékeket - a cigarettát - részesíti előnyben".

Azzal a kéréssel fordulnak a történelmi orvosi folyóirathoz, hogy adjon hangot a világ számos közegészségügyi szakemberének aggodalmának, és arra kérik a The Lancet-et, hogy "aktívan támogassa az ártalomcsökkentést, mint a dohányzás okozta egészségügyi terhek csökkentésének kulcsfontosságú stratégiáját", és "csatlakozzon a WHO dohányzás-ellenőrzési politikájának független felülvizsgálatára irányuló felhívásokhoz is". Hangsúlyozzák a sürgősséget, kijelentve, hogy "milliók élete forog kockán".

A professzoroknak jó okuk van ezekre a kritikákra, mivel széles körben dokumentált a WHO ellenállása olyan termékekkel szemben, amelyek segíthetnek a dohányosoknak a hagyományos cigarettákról való átállásban. Annak ellenére, hogy az ártalomcsökkentő termékek számos országban csökkentik a dohányzás elterjedtségét, a WHO mereven ragaszkodik a dohányzás visszaszorítása terén a kizárólag az absztinenciára épülő "leszoksz vagy meghalsz" megközelítéshez.

Svédországban és Norvégiában a snus - egy rendkívül alacsony kockázatú termék, amely pasztőrözött dohányból áll, és amelyet lazán vagy kis tasakokban árulnak, hogy nikotint juttasson a szervezetbe - drámai csökkenést eredményezett a dohányzás elterjedtségében.  Japánban a cigarettaeladások 47,5 százalékkal zuhantak a sokkal biztonságosabb hevített dohánytermékek bevezetése óta, mivel a dohányosok tömegesen váltottak. Az e-cigaretták szintén példátlan mértékű csökkenéshez vezettek a dohányzás terén ott, ahol engedélyezték az értékesítésüket.  E sikerek ellenére a WHO a dohányzás ártalomcsökkentésének minden formáját csak ipari összeesküvésnek tekinti, és nyíltan kiáll e termékek ellen.

2020 januárjában, amikor a COVID-19 kezdett végigsöpörni a világon, a WHO egy 14 tweetből álló sorozatot tett közzé az e-cigarettázás veszélyeiről, többek között olyan állításokat, mint például, hogy az e-cigaretta folyadék könnyen gyúlékony, és hogy a passzív gőz halálos a járókelőkre nézve.  Mindkét állítás hazugság. Amikor 2021 májusában India betiltotta az e-cigarettát és a hevített dohányt, a WHO annyira elégedett volt, hogy kitüntetést adott annak az egészségügyi miniszternek, aki a jogszabály élére állt.

A WHO már régóta eltávolodott a dohányzási arány csökkentésére irányuló pragmatikus megközelítéséről - amely több mint 20 éve változatlan, mindezt úgy, hogy több mint 1,1 milliárd ember dohányzik világszerte. Ehelyett az adófizetők által finanszírozott szervezet egyre inkább azt a szerepet látja feladatának, hogy minden lépésben az iparral harcoljon, függetlenül a dohányzás alternatívájaként forgalmazott innovatív, kockázatcsökkentett termékektől, és függetlenül a közegészségügyet érintő költségektől.

A WHO a Michael Bloomberg által finanszírozott MPOWER nevű kezdeményezésen alapuló stratégiát hirdeti, amely a dohányártalom csökkentését teljes mértékben kizárja a lehetőségek közül. Mégis, ahol az MPOWER-t bevezették, a dohányzási arányok vagy emelkedtek, vagy nagyon lassan csökkentek. Azokban az országokban, ahol az ártalomcsökkentést alkalmazták, a dohányzás gyakorisága csökkent - sokszor igen drámai mértékben.

Annak ellenére, hogy egyre több tudományos bizonyíték utal az ártalomcsökkentés hatékonyságára, a WHO gondosan kiválogatja azokat a kutatásokat, melyek megfelelnek a saját ideológiájának. Ahogy Beaglehole és Bonita megjegyzi, "Sem a WHO, sem az FCTC nem támaszkodik a legújabb bizonyítékokra, amikor az innovatív eszközök szerepéről esik szó, a sokkal kevésbé káros termékekre való áttérés elősegítésében".

Ugyanez a hozzáállás figyelhető meg az Európai Parlament esetében is, amikor az új dohánytermék szabályozást készítik elő, benne az ártalomcsökkentő termékekkel, melyeket egyre inkább a hagyományos dohánytermékekhez hasonlóan akarnak megregulázni. Rugalmasan, diszkrimináció mentesen és arányosan, csak a szükséges mértékben kellene szabályozni a kérdést, tudományos alapon, a jelenlegi jogi normáknak megfelelve. Sajnos nem ez körvonalazódik. A WHO és az EU döntéshozói, egy tudományosan megalapozatlan, értelmetlen és érthetetlen politika kesztyűbábjai.

Ha tenni akarsz ez ellen, magadért és másokért, kattints az alábbi linkre:

IDE :)

Valamelyik közösségi fiókoddal lépj be és az anyanyelveden írd le a véleményed, akár anonim módon. 

Kitöltési útmutató:

ITT :)

Az egész procedúra nem tart tovább mint 5 perc. A véleményed fontos, ne gondold azt hogy nem számít semmit. Tégy meg mindent egy jobb, füstmentes világért. A konzultáció június 17.-ig elérhető.

 Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

 

 

Szólj hozzá!

Ha VAPER vagy, tégy a hülyeség ellen!

2022. június 03. 07:44 - VAPER

Csak annyit kell tenned, hogy leírod a véleményed...

A TPD (Tobacco Products Directive) harmadik verzióját épp most rajzolják meg a politikai és közegészségügyi döntéshozók. A lenti ábra jól szemlélteti, hogy a készülő szabályozás nem lesz sem a vapereknek, sem a hevített dohányterméket fogyasztóknak előnyös, illetve az átszokni vágyókat is erősen visszatartja. Miközben a sajtóban jól összehangolt támadást indítottak a legjobb leszokás támogató eszközök ellen, a TPD3 szabályozási keretrendszerében előtérbe került az ízesítés tiltása, a hozzáférés korlátozása és az adók emelése. Mindez csak arra lesz jó, hogy nem szándékolt hatásként a feketepiac zsebét degeszre tömjék, mint azt az eddigi intézkedésekből is láthattuk.

vaper2.png

A főbb elképzelések a következők:

  • Az e-cigaretták akár gyógyszerészeti szabályozása, ami azt jelentené, hogy nem lehetne őket hagyományos kiskereskedelmi egységekben árusítani
  • Az ízesített e-cigaretták értékesítésének tilalma, ez vonatkozna a hevítet dohánytermékekre is
  • Az e-cigaretták és a liquidek, aromák, EU-szerte érvényes online értékesítési tilalma
  • További csomagolási követelmények, nyomkövetés, melynek költsége a gyártókat forgalmazókat terhelné, végsősoron a fogyasztókat
  • Liquidek, aromák, utántöltők adóztatása nikotin mennyiségtől  függetlenül

Az ember azt gondolná, hogy ennyi rossz hír hallatán, megmozdul a közösség és ahol csak lehet kifejezésre juttatja a nemtetszését egy ilyen rossz, átgondolatlan szabályozás ellen. Sajnos a jelenlegi adatok nem ezt mutatják. A cikk írásakor (2022. 06. 02. 18:47) elég gyér a kitöltöttség. Bár Románia magasan vezeti a mezőnyt, ezt főleg a hevített dohányterméket fogyasztóknak köszönheti. Ennek a konzultációnak a sikere minden ártalomcsökkentő terméket használónak fontos, hisz a termékek szabályozása a tét.

vaper111.jpg

Ha tenni akarsz nincs más dolgod, mint a lenti linkre kattintani:

IDE :)

Valamelyik közösségi fiókoddal belépni és az anyanyelveden leírni a véleményed, akár anonim módon, az ellened készülő merényletről.

Kitöltési útmutató:

ITT :)

Az egész procedúra nem tart tovább mint 5-10 perc, aztán nyugodtan hátradőlhetsz azzal a tudattal, hogy ma is tettél valamit egy jobb, füstmentes világért.

Néhány valós vélemény:

"Két éve használok IQOS-t, a Férjem egy éve GLO-t. Elótte mindennel próbálkoztunk, tapasz, rágógumi, gyógyszer, természetgyógyász. Sajnos csak ideig-óráig értünk el "sikert". Mind a ketten napok alatt át tudtunk szokni. Életünk legjobb döntése volt! Sokkal jobb lett az életminőségünk. Ha tovább nehezítik a leszokni vágyók életét és az ízesítést is elveszik, drágább lesz mint a hagyományos cigaretta, akkor pont azokkal tolnak ki, akik már váltottak. Tiltakozom!!!"

 

„Én 20 év dohányzás után váltottam e-cigarettára, ennek már 4 éve. Már egészen rövid idő után javulást éreztem az egészségi állapotomban. Megszűnt a korábban már állandósult köhögésem és nehéz légzésem. Jobb lett a közérzetem és energikusabbnak is érzem magam. Korábban rengetegszer próbálkoztam a leszokással, de minden próbálkozásom rövid időn belül kudarcba fulladt. Ha nem létezne az e-cigaretta, akkor még ma is a hagyományos cigarettát szívnám. A baráti körömben több ember is van, akik szintén ezen eszköz segítségével tudtak megszabadulni a büdös bagótól. Mindannyian csak pozitív hatásokról számoltak be, amióta e-cigarettát használnak. Nem értek egyet az EU ezen javaslatával. Ha ellehetetlenítik a megfelelő ízű és minőségű folyadékok beszerzését, akkor nagyon sokan a fekete piac felé fognak fordulni, vagy újra hagyományos cigarettát fognak szívni. Több tanulmány is bizonyítja, hogy az e-cigaretta egy kevésbé káros alternatíva a dohányzásra. Kérem ne hozzanak olyan felelőtlen döntést, amivel ellehetetlenítik azon embereket, akik ily módon próbálnak megszabadulni egy káros szokásuktól.”

„Tisztelt Bizottság! 32 éves nőként, már jó pár dohányos év áll mögöttem, melyből az elmúlt 10 évben csak és kizárólag elektromos készüléket használtam. Mivel 14 éves koromban szoktam rá a dohányzásra így nagyban rányomta a bélyegét az egészségi állapotomra. Abban az időben 1-2 doboz cigarettát elfogyasztottam naponta erős dohánytermékből. A reggeleimet köhögés és köpet kísérte, kávéval és cigarettával indítottam és zártam minden napot, ételt és vizet csak annyit vettem magamhoz, mely nagyon szükséges volt, kórosan sovány voltam (55kg, 170cm a magasságom). 2012 egyik tavaszi reggelén arra keltem, hogy majd meg fulladok a köhögéstől, de még is a cigarettához nyúlok. Itt mentem el és vettem meg az első készülékemet és a hozzá tartozó 12mg-os mentolos liquvidet. Csak a mentol volt, ami csillapította a cigaretta utáni vágyamat. Mára elmúlt a köhögés, újra tudok sportolni, egészséges vagyok (68kg) és nem vagyok büdös! :) A 3mg-os nikotin tartalmú liquvidhez már 0-ást is keverek, mert annyi is elég és imádom a gyümülcsös ízeket. A környezetemben 12 embert szoktattam át az elektromos cigarettára és nekik is javult a közérzetük és az egészségük. Szerintem a rák elleni küzdelemben az emberélet és környezetünk megóvása érdekében Elengedhetetlen ez a technikai csoda!”

„32 éves vagyok, és 12 év dohányzás után az e-cigaretta segítségével tudtam letenni a cigarettát! Már majdnem 1 éve nem gyújtottam rá, és hamarosan eljutok arra a szintre, hogy nikotin mentes liqvidet tudok majd szívni. Nem szeretnék lemondani a vape nyújtotta élményről.”

„2017. május 4. fontos dátum az életemben, ekkor döntöttem úgy, hogy 15 év dohányzás után cigaretta helyett megveszem az első elektromos cigarettámat a dohányboltban, a hozzá való ízesített nikotin tartalmú liquidekkel. Már az első hónapokban éreztem, hogy tisztul a tüdőm, jobb a közérzetem, energikusabb vagyok, a torkomban sem éreztem többet irritációt és nem éreztem soha többé nyomást a tüdőmben. Azóta eltelt öt év és én ennek a korszakalkotó eszköznek hála nem gyújtottam rá, sőt undorodom a hagyományos cigarettától, mert rájöttem hogy a friss gyümölcsös ízek, amiket használok sokkal jobbak, nem ivódik bele a szaga a ruhába, bútorba. Fontosnak tartom törvénytisztelő állampolgárként, hogy ne nehezítsék meg még jobban ennek az életmentő eszköznek a hozzáférhetőségét eltúlzott szabályozásokkal, és ne adjanak melegágyat a megbízhatatlan egészségre káros feketepiaci eszközöknek.”

 

Mindenkinek köszönjük, aki vette az időt és a fáradságot a kitöltéshez!

 

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

 

1 komment

Számítunk a véleményedre!

2022. május 27. 08:06 - VAPER

Tégy a tiltások ellen!

Kedves Vaper társunk!

 

A közeljövőben számos olyan szabályozási intézkedés megvitatása várható az Európai Unió szintjén, amelyek még a jelenleginél is jobban korlátoznák az e-cigarettához való hozzáférést. Ha az intézkedések megvalósulnak, az azt jelentheti, hogy az e-cigaretta nem lesz kapható a boltokban és csak a gyógyszertárakban lehetne beszerezni – sőt még az is lehet, hogy csak orvosi receptre, korlátozott ízválasztékkal. Ezen lehetőségek mérlegelésekor a Bizottság figyelmen kívül hagyja az e-cigarettát használók egészségét és jólétét, illetve azon szilárd bizonyítékokat, amelyek azt mutatják, hogy a hagyományos dohánytermékekről, a csak nikotint tartalmazó termékekre való átállás jelentős közegészségügyi előnyökkel jár.

A szabályozás többek között a következő negatív hatásokkal járhat:

  • Az e-cigaretták gyógyszerészeti szabályozása, ami azt jelentené, hogy nem lehetne őket hagyományos kiskereskedelmi egységekben árusítani
  • Az ízesített e-cigaretták értékesítésének tilalma
  • Az e-cigaretták és a liquidek, aromák, EU-szerte érvényes online értékesítési tilalma
  • További csomagolási követelmények, nyomkövetés

Összefoglalva, az új szabályozás az alábbi közvetlen veszélyeket jelentené a fogyasztók e-cigarettához való hozzáférésére:

  • Az EU 11 millió vape használójának nem lesz biztosítva a hozzáférés a biztonságosabb nikotintartalmú termékekhez, ami akár vezethet ahhoz is, hogy
    • az ízesített e-cigaretta használókat rákényszeríti, hogy visszatérjenek a károsabb hagyományos dohánytermékek használatához, és korlátozza az EU polgárok még hagyományos cigarettát használó 23%-kát abban, hogy áttérjenek egy kevésbé káros alternatívára.
    • A fekete piac méretét növekszik az értékesítési csatornák korlátozása miatt, ami jelentős egészségügyi kockázatot jelent a nikotinhasználók számára, akik esetleg nem tudnak arról, hogy gyengébb minőségű hamisított termékeket vásárolnak.
    • Korlátozza az információkat, amelyeket a nikotinhasználók a termékekről kaphatnak, ezzel csökkentve a tényekkel megalapozott döntéshozatal lehetőségét.

Mit tudsz tenni?

Itt regisztrálhatsz az Európai Bizottság honlapjára, ahol írásos véleményt küldhetsz a Bizottságnak, amelyben felvázolhatod, hogy a javasolt szabályozás milyen hatással lesz rád.

Hogyan írjak véleményt?

Kezdd azzal, hogy saját szavaiddal körülírod a helyzeted, például magyarázd el, milyen termékeket és ízeket használsz, és ezek hogyan segítettek neked. Talán az e-cigaretta segített leszokni a dohányzásról, vagy csökkenteni a cigarettafogyasztást. Lehet, hogy korábban más dohányzásról való leszokást segítő szereket is kipróbáltál, de azok nem működtek. Talán úgy találtad, hogy az e-cigaretta több szempontból is jótékony hatással van a közérzetedre, például pozitív hatással lehet az önbecsülésedre.

Mondd el, miért nem tartod jó megoldásnak a Bizottság által javasolt intézkedéseket – például talán arra késztetnének, hogy visszatérj a dohányzáshoz. Az érvelés során vedd figyelembe, hogy a Bizottság felé konkrét példákat kell felhoznod a bizonyítékokkal kapcsolatban. Lentebb találhatsz tényekkel alátámasztott információkat, de kérjük, adj meg további bizonyítékokat, amelyek relevánsak saját tapasztalataid és körülményeid szempontjából. Ha szeretnéd felhasználni a lent említett tényeket, bizonyítékokat, akkor ne feledd, hogy érdemes a saját szavaiddal elmondania azokat: ez biztosítja, hogy az Európai Bizottság döntéshozói meghallhassák a véleményed.

Útmutató a kitöltéshez!

szorolap_1.png

Tiktok video:https://vm.tiktok.com/ZMLEmNXuJ/?k=1

BIZONYÍTÉKOK ÉS TÉNYEK

 

Az „egészséghez való jogot” a nemzetközi jog rögzíti

Az emberi jogok keretrendszere azon az elven alapul, hogy az államoknak kötelességük megvédeni polgáraik alapvető jogait, beleértve az elérhető legmagasabb szintű fizikai és mentális egészséghez való jogot, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ICESCR) 12. cikkében meghatározottak szerint. A dohányzást ellenőrző közösségben elismerték, hogy „a leszokás támogatásának kollektív kudarca az arra rászoruló dohányfogyasztóknak nemcsak közegészségügyi kudarc, hanem emberi jogi kudarc is.” Ezért a legbiztonságosabb alternatív termékekhez való széles körű hozzáférés elősegítésének kudarca vagy a biztonságosabb alternatív termékek elterjedésének visszaszorítása azáltal, hogy korlátozzák elérhetőségüket vagy elfogadásukat a fogyasztók számára – tekintettel a szilárd bizonyítékra, hogy ezek valóban megszűnnek – egyenesen ellentétes az EU nemzetközi kötelezettségeivel.

Az e-cigaretta és a nikotinpárnák szerepe a dohányzás gyakoriságának csökkentésében

  • A 2021-es Eurobarométer-tanulmány azt mutatja, hogy az európai dohányosok, vagy volt dohányosok 57%-a használt e-cigarettát sikeresen a dohányzásról való teljes leszokásra, vagy a fogyasztott mennyiség csökkentésére (az e-cigarettát használók 30%-a teljesen abbahagyta a dohányzást, további 27%-uk pedig csökkentette a dohányzást).
  • Az Európai Bizottság megbízásából készült jelentés megállapította, hogy a 26 év felettiek 54%-a azt jelölte meg az e-cigaretta használatának indokaként, hogy „megpróbál leszokni vagy csökkenteni más dohánytermékek fogyasztását”. Ugyanezt az okot a 18-25 éves korosztály 33%-a jelölte meg. A jelentés azt is megállapította, hogy a 18-25 éves korú e-cigaretta használók 24%-a abbahagyta az összes dohánytermék fogyasztását. Ez az arány 23% volt a 26 év feletti korosztályban. Ez azt mutatja, hogy az e-cigaretta fontos lépést jelentenek a dohányzásról való leszokástól a nikotintól való teljes absztinencia felé vezető átmenetben. Összességében a jelentés megállapította, hogy a jelenlegi kizárólag e-cigarettát használók 87%-a volt dohányos.
  • A nemzetközileg elismert Cochrane Tobacco Addiction Group szisztematikus áttekintése bizonyítékot talált arra vonatkozóan, hogy „a leszokási arány magasabb volt a nikotinra [e-cigaretta] szűrt embereknél, mint a nikotinpótló terápiára (NRT) randomizáltak körében”, ami abszolút értékben, lefordítva, „további három leszokó 100-ra”.
  • A Public Health England (PHE) 2018-as jelentése megerősíti, hogy az e-cigaretta termékek 95%-kal biztonságosabbak, mint a hagyományos dohánytermékek. Egy újabb, 2021-es PHE-frissített jelentés továbbá arról számolt be, hogy „Az e-cigaretta széles körű használata a leszokási kísérletekben az engedélyezett gyógyszerekkel összehasonlítva arra utal, hogy a vaping termékek több dohányzó emberhez juthatnak el, és így nagyobb hatásuk van, mint az NRT-nek és a vareniklinnek.”
  • A Francia Országos Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (INSERM) tanulmánya megállapította, hogy „az e-cigaretta használata összefüggésbe hozható a dohányzás csökkentésével és a leszokási kísérlettel azoknál az egyéneknél, akik egy évnél rövidebb ideje használták”, megjegyezve, hogy „további előnyök várhatók hosszabb használat esetén”.
  • A Public Health France (Santé Publique France) által végzett felmérés adatainak 2021-ben közzétett áttekintése arra a következtetésre jutott, hogy „azoknál a férfiaknál, akik korábban már próbáltak leszokni, a dohányzás abbahagyása az elektronikus cigaretta (NRT-vel vagy anélkül) használatával történt.”
  • Egy görög tanulmány, amely az e-cigarettát használók profilját vizsgálta, azt találta, hogy a vizsgálatban résztvevők 98%-a dohányzott, mielőtt elkezdett volna e-cigarettát használni. A résztvevők 58,9%-a dohánymentes ízeket használt, és „A legtöbb résztvevő tapasztalt egészségügyi előnyöket, főként a fizikai állapot, a gyakorlati kapacitás, a szaglás és az ízlelés javulását.” A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy „a Vape üzletek görögországi vásárlói főként jelenlegi és korábbi dohányosok, többségük pedig leszokott a dohányzásról. Az olyan emberek körében, akik még sosem gyújtottak rá, az e-cigaretta használata ritka, és egyikük sem kezd el dohányozni később.”
  • Svédország bebizonyította, hogy az éghető anyagok mellett a snüssz – ártalomcsökkentett, füstmentes nikotinpárna – forgalomba hozatalával a Svéd Közegészségügyi Ügynökség mérése szerint 7%-os dohányzási gyakoriság érhető el. Nevezetesen, Svédországban a legalacsonyabb a tüdőrák előfordulása (17,7/100 000) az EU-ban, amint azt az Egészségügyi Világszervezet adatai mutatják, a legalacsonyabb tüdőrákos halálozás mellett (14,4/100 000). Ugyanez az adatforrás azt mutatja, hogy Svédországban a legalacsonyabb a halálozási arány az összes rák esetében a férfiak körében (96,0/100 000). Annak ellenére, hogy a snüsszt szájon át alkalmazzák, Svédországban mindkét nemet vizsgálva a hetedik legalacsonyabb az ajkak és a szájüreg rákos megbetegedése (3.1 100.000-ből).
  • A nikotint tartalmazó párnák hasonló előnyökkel járnak közegészségügyi szempontból, és különösen hasonló a toxikus szintjük, mint az NRT-termékeknek – amelyekben alacsonyabb, mint a dohánytartalmú termékekben, beleértve a snüsszt is. Ez a tanulmány bemutatja a nikotin párnák és a dohánytermékek és az NRT relatív toxikus szintjét.
  • Más országok 5%-os gyakorisági célokkal – pl. az Egyesült Királyság, Új-Zéland és Franciaország – a kormány által támogatott kampányokkal (lásd itt, itt és itt) aktívan ösztönzik a dohányosokat az e-cigarettára való áttérésre, valamint az e-cigarettára vonatkozó arányos korlátozások bevezetésére, amelyek ösztönzik a váltást. Például mindhárom ország engedélyezi az ízesített e-folyadékokat (likvideket), az online értékesítést és a kiskereskedelmi kiszerelést, és nem vetett ki jövedéki adót a termékkategóriára.
  • A Bizottság által közzétett adatok azt mutatják, hogy az e-cigarettát a legtöbbet használó négy országban az EU-ból és az Egyesült Királyságból (2020-ban átlagosan 5%) – Ausztria, Franciaország, Írország és az Egyesült Királyság – egyaránt átlagosan 12 százalékponttal csökkent a dohányzás gyakorisága 2009 és 2020 között, szemben az EU és az Egyesült Királyság 6 százalékpontos átlagával. E négy ország egyike sem korlátozza vagy tiltja az ízesített e-cigarettát.
  • A Bizottság által közzétett adatok szerint Magyarországon 1 százalékponttal nőtt a dohányzás 2017 és 2020 között. Ez egybeesik azzal, hogy bevezették a legszigorúbb intézkedéseket az e-cigarettákkal és a hevítéses dohánytermékekkel kapcsolatban, beleértve a jövedéki adót, a belföldi és határokon átnyúló online értékesítési tilalmakat, az ízesített e-cigaretta tilalmát, valamint csökkent a kiskereskedelmi elérhetősége az összes hagyományos - és e-cigaretta terméknek.

A csak nikotint tartalmazó termékekhez való kiskereskedelmi hozzáférés korlátozása és/vagy az e-cigarettákhoz való vényköteles hozzáférés

  • Az e-cigaretta gyógyszerként való szabályozása csökkentené a vapet használók és a dohányosok könnyű hozzáférését a termékekhez, mivel ezek a továbbiakban nem lennének elérhetőek az utcai boltokban. Ez csökkentené az impulzívan érdeklődő dohányosok e-cigarettával való kísérletezésének lehetőségét, valamint gátolja a rendszeres használatot azok számára, akik már váltottak. Egy belga tanulmány, amely azt vizsgálta, hogy a vámüzletek bezárása milyen hatással volt a jelenlegi e-cigarettázók dohányzási viselkedésére, megállapította, hogy „azoknak az embereknek, akik a koronavírus miatti bezárosok előtt kizárólag vape-t használtak, 1/7-ük visszaszokott a hagyományos dohánytermékekre”. Arról is beszámolt, hogy „az e-cigarettázók többségének sikerült megőriznie a szokásaikat, nagy valószínűséggel azért, mert (illegálisan) vásároltak termékeket az interneten.” Hasonlóképpen, az e-cigaretta meglévő értékesítési helyeinek csökkentése vagy megszüntetése arra késztetheti a meglévő fogyasztókat, hogy visszatérjenek a dohányzáshoz, vagy illegális csatornákon keresztül juthassanak termékekhez.
  • Az e-cigaretták és/vagy nikotinpárnák gyógyszerként való szabályozása megakadályozná, hogy a főbb kiskereskedők értékesítsék őket – kizárólag gyógyszertári környezetre korlátozva, vagy csak receptre lennének kaphatók. Ez jelentős hatással lenne az EU felnőtt lakosságának azon 2,9%-ára, akik 2021-ben vapelők voltak, ami körülbelül 11 millió embert jelent (az Eurostat adatai alapján számolva), és a felnőtt lakosság 0,3%-ára, akik nikotinpárna használók voltak, ez körülbelül 1 millió embert jelent. Az alábbiakban az E-Cigarette Intelligence-től származó egyéni statisztikák találhatók a legnagyobb EU vape piacokról.
  • Az e-cigarettához való hozzáférés korlátozása, miközben a hagyományos dohánytermékek továbbra is széles körben elérhetők, azt a hamis benyomást kelti, hogy a csak nikotint tartalmazó termékek veszélyesebbek, mint az hagyományos cigaretták. Ezt a félreértést tovább tetézi az a tény, hogy a reklámozás, beleértve a nikotin és a dohánytermékek relatív kockázati profiljára való hivatkozásokat is, számos EU-országban tilos vagy korlátozott. A Public Health England jelentése arra a következtetésre jutott, hogy "nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogyan lehet a legjobban kommunikálni a dohányosoknak a relatív ártalmak bizonyítékait, hogy mérlegeljék a leszokást segítő összes lehetőséget.”
  • A Vape boltok – természetüknél fogva egyetlen termékkategória kiskereskedői – jelentős szakértelemmel rendelkeznek az e-cigaretta leszokási segédeszközként való használatának előnyeinek megértésében, valamint az ágazat termékfejlesztésében és innovációjában. Egy belga tanulmány kimutatta, hogy minden ötödik dohányzó vásárló, aki az első e-cigarettáját egy ilyen üzletben vásárolta, hat hónap után teljesen leszokott, további 25%-uk pedig legalább felére csökkentette a naponta elszívott cigaretták számát.
  • Egy olasz, francia és brit akadémikusok által Olaszországban végzett tanulmány szerint „azok a dohányosok, akik professzionális tanácsadással és támogatással vásárolnak e-cigarettát a vape boltokban, magas sikerarányt érhetnek el”.
  • Ellentétben a leszokás támogatásával, amelyet a vape boltok rendszeresen kínálnak, az orvosok - relatív értelemben - tájékozatlanok az e-cigaretta hatékonyságát illetően. Például egy lengyel orvosok körében végzett felmérés szerint az orvosok mindössze 11,5%-a értett egyet azzal, hogy az e-cigarettát dohányzásról való leszokási módszerként kell ajánlani, mivel az e-cigarettával kapcsolatos ismereteik többnyire nem tudományos forrásokon alapulnak. Egy további tanulmány megállapította, hogy a lengyelországi orvosok körében a dohányzás abbahagyásáról szóló értkezezés nem volt gyakori az orvosok és a betegek között, és főként a jelenlegi dohányzási szokásokra korlátozódott.
  • A többségében általános orvosként dolgozó egészségügyi szakembereknek nagyon kevés idejük marad a tudományos fejlődések és termékinnovációk területén képezni magukat. (Fél)információkat kapnak a médiától, és nagyon kevés időt szentelnek a dohányzás témájának az orvosi képzés során. Ennek eredményeként széles körben elterjedt a tévhit, hogy a nikotin önmagában probléma, és meglepően sok klinikus nincs tisztában a nikotin biztonsági szintjével. Egy spanyol, olasz és portugál közegészségügyi, lakosok körében elvégzett felmérés kimutatta, hogy a túlnyomó többség a nikotint a dohányzással összefüggő összes betegséggel asszociálja, 62%-uk úgy gondolja, hogy a nikotin rákot okoz, és a vizsgálat összes résztvevőjének esetében hiányosak voltak a dohányzás ártalmainak csökkentésével kapcsolatos ismeretek.

Az ízesített termékek betiltása

  • A 2021-es Eurobarometer felmérés azt mutatja, hogy az e-cigarettázók 64%-a a hagyományos dohányaromától eltérő ízeket használ. Az ízek betiltása ezért károsan hatna arra, hogy a dohányosokat rávegyék arra, hogy a dohányzás csökkentése vagy abbahagyása érdekében olyan alternatívákra váltsanak, mint például az e-cigaretta.
  • Egy 2020-as tanulmány kimutatta, hogy azok a felnőttek, akik a dohányzásról való leszokás érdekében vapet használtak, azt mondták, hogy a nem hagyományos dohányos „ízek” fontos tényezők abban, hogy megakadályozzák, hogy visszatérjenek a dohányzáshoz. És azok, akik „ízesített” likvidet használnak a leszokáshoz, 230%-kal nagyobb valószínűséggel jártak sikerrel, mint azok, akik dohányaromát használnak.
  • Egy felmérés megállapította, hogy a mentolos cigarettát fogyasztók 13%-a elkezdte a mentolos cigarettát más forrásból beszerezni, miután a TPD betiltotta a kategóriát, ami azt mutatja, hogy az illegális piac kialakulóban van, amikor és ahol a dohányosok által kedvelt termékek betiltásra kerülnek. Azaz, ugyanez megtörténhet az ízesített e-cigarettákkal és az e-folyadékokkal is, amennyiben ezeket korlátoznák a jövőben.
  • E felmérés szerint a mentolos cigaretták betiltását követően az EU mentolos dohányosainak csaknem 20%-a váltott alternatív mentolos dohánytermékekre. Ezeknek több mint fele e-cigarettára váltott. A statisztika rávilágít annak fontosságára, hogy az éghető mentol betiltása esetén fenntartsák a mentol ízű e-cigarettához való hozzáférést annak érdekében, hogy a felnőtt dohányosok számára egy vonzó, ártalomcsökkentett alternatívát biztosítsanak.
  • A Public Health England megbízásából készült áttekintés a következőket állapította meg: „A vape használók azt mondták, hogy az ízesített folyadékok betiltása távolabb sodorná őket attól, hogy a leszokást vagy a dohányzás csökkentését segítő e-cigarettákat használjanak. Ez a jelenlegi e-cigarettázókat is a tiltott termékek felé terelheti… Az ízesített folyadékok betiltása káros hatásokkal és nem kívánt következményekkel járhat azokra a dohányosokra, akik a leszokáshoz használnak vape termékeket. Ezt nagyon óvatosan kell mérlegelni.
  • Az Egyesült Államokból származó bizonyítékok azt mutatják, hogy a 34 év alatti felnőtt vape használók 1/3-a azt mondta, hogy ha „az e-cigaretták értékesítését a dohányízekre korlátoznák”, akkor áttérne a hagyományos dohányzásra. Az ízesített likvidek betiltása ezért gátolhatja a dohányzás elterjedtségének csökkentésére vonatkozó célokat.
  • A kanadai és egyesült államokbeli felnőtt e-cigaretta-használók körében végzett kutatások szerint a többség nem dohány ízű termékeket használ személyes preferenciaként. Azok a volt dohányosok, akik a cukorka ízt, vagy a gyümölcsízt részesítették előnyben, kielégítőbbnek találták a vape-t (a dohányzáshoz képest), mint a dohányízeket használók, és közülük többen értékelték nagyon/rendkívül élvezetesnek az e-cigarettát, mint a dohányízűeket használók. Ez azt mutatja, hogy az ízesített cigaretták ösztönzik a dohányzásról való leszokást.
  • Egy közelmúltban lektorált tanulmány megállapította, hogy a középiskolai dohányzás jelentősen megnőtt a San Francisco-i középiskolákban, miután a város 2018-ban betiltotta az e-cigaretta „ízeit”, míg a tinédzserek dohányzása tovább csökkent más iskolai körzetekben, ahol az „ízek” tilalmát nem vezették be. Ez ellentmond annak a nézetnek, hogy az e-cigaretta ízesítésének tilalma védi a fiatalokat.
  • Az Oral Nicotine Delivery System (ONDS) - beleértve nikotinpárnákat is – ONDS Bizottság által vezetett áttekintése olyan szabályozási keret létrehozását kéri, amely megkülönbözteti a hagyományos dohánytermékeket és a füstmentes termékektől, például az ONDS, valamint elismeri, hogy „az ízek szerves részét képezik a füstmentes alternatívák vonzerejének”, és „a dohányosok felé tett javaslatok lényeges része, hogy próbáljanak meg váltani, és maradjanak füstmentesek”. Továbbá olyan címkézési rendszer kialakítására szólít fel, amely „pontos, de nem eltúlzott információkat közöl a relatív kockázat magyarázatára”, és megjegyzi, hogy „a termékeknek meg kell felelniük a csomagolásra és az összetevőkre vonatkozó speciális biztonsági előírásoknak”, amelyek „a füstmentes ONDS-re megállapított és ajánlott szabványokon alapulnak”

A hamisított termékek számának potenciális növekedése az egyszerű csomagolás vagy a kiskereskedelmi elérhetőség hiánya miatt

  • A rendvédelmi szervek – pl. Az Egyesült Királyságbeli HM Revenue and Customs – arra figyelmeztetett, hogy az egyszerű csomagolás „valószínűleg olcsóbbá teszi a hamisított csomagolások előállítását az illegálisan árusítók számára, és több [szervezett bűnözői csoport] számára is életképes megoldást jelent majd”, és hozzátette, hogy „a jövőre irányuló elemzés szerint lehetséges, hogy a szabványosított csomagolás bevezetése a [szervezett bűnözői csoportok] megnövekedett kísérleteihez vezethet, hogy hamisított termékeket beszivárogjanak a törvényes ellátási láncba.” Ugyanez a jelentés arra figyelmeztetett, hogy „a jövőelemzés arra is utal, hogy ha [szervezett bűnözői csoportok] képesek beszivárogni az alacsony szintű ellátási láncba a helyi kiskereskedelmi szakaszban, így a kiskereskedők tudtukon kívül bele fognak keveredni a hamisított dohány árusításába. Az egyszerű csomagolás ezért annak a veszélynek teszi ki a fogyasztókat, hogy tudtukon kívül hamisított terméket vásárolnak, amelyek potenciálisan rendkívül veszélyesek, és a termékszabványoknak megfelelően készülnek.
  • Az e-cigaretta és az e-folyadékok tiltott kereskedelme már kialakult, amint azt a 400 csempészett innovatív dohánytermék, például e-cigaretta és e-folyadék is mutatja. Ezt a számot egy 10 napos bűnüldözési művelet során hét EU-tagállamban fedezték fel. Mivel az egyszerű csomagolás eltávolítaná a nehezen másolható márkajelzéseket, és minden csomag egyforma kinézetű lenne, így a bűnüldöző szervek és a fogyasztók számára is nehezebb lenne megállapítani, hogy a termékek eredetiek-e, vagyis a hamisított termékek könnyebben beléphetnek a törvényes ellátási láncokba. Egy ilyen intézkedés ezért potenciálisan kiszolgáltatja az egyébként jogkövető fogyasztókat a hamisított e-cigarettáknak és folyadékoknak, amelyek sem nem biztonságosak, sem nem estek át minőségellenőrzésen, és bizonyos esetekben jelentős egészségügyi kockázatot jelenthetnek.
  • A hamisított termékek nem biztonságosak, és nem is minőségellenőrzöttek. Az Europol arra figyelmeztetett, hogy „a hamis termékek gyakran nem megfelelően készülnek, nem felelnek meg az európai biztonsági előírásoknak, és akár még halálosak is lehetnek”, megjegyezve azt is, hogy a hamis elektronikai termékek „kifejezetten veszélyesek” lehetnek, mivel „sokkolhatnak, túlmelegedhetnek és meggyulladhatnak”. Az e-cigaretta kiskereskedelmi elérhetőségének korlátozása növeli a hamisított termékek forgalomba hozatalának kockázatát, mivel a feketepiac pótolja a hiányt.
  • Ausztráliában, ahol a közelmúltban betiltották az e-cigaretta személyes behozatalát, és a termékek már csak receptre kaphatók, Alex Woodak és Dr. Colin Mendelsohn dohányzás-ellenőrzési szakértők arra figyelmeztettek, hogy „a legtöbb nikotin kelléket vény nélkül importálják, vagy a feketepiacról vásárolják. Ha az új rendelkezések betartása nem megfelelő, akkor egyesek visszatérnek a dohányzáshoz, míg mások a feketepiacról vásárolnak majd. Egyik sem jó eredmény.”

Új termékek reklámozása (e-cigaretta és hevítéses dohánytermékek)

 Az új termékek reklámozását engedélyezni kellene. Ezt a reklámot kommunikációs formaként használhatják fel, hogy tájékoztassák a felnőtt dohányosokat a hagyományos cigaretták alternatíváiról, amelyek csökkenthetik a dohányzással kapcsolatos kockázatokat. Ezek a közlemények azt is lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy bemutassák az alternatívákkal kapcsolatos előnyöket és kockázatokat annak érdekében, hogy a dohányosok tájékozódhassanak a termékekről, azok lehetséges előnyeiről és kockázatairól.

Ez látható a meglévő újszerű termékek reklámozásánál. A Rand-jelentés az Első Megfigyelési Kutatási tanulmányában (beleértve a cigarettát, új dohánytermékeket jelenleg használókat és a dohánytermékeket vagy kapcsolódó termékeket nem használókat) a következőket állapította meg a reklámozásról és a szponzorálásról:

E-cigaretta:

  • A megkérdezettek 44%-a nem érezte úgy, hogy a jelenlegi reklámok népszerűsítik a termék egészségügyi előnyeit;
  • A 18-24 éves résztvevők több mint 88%-a nem érdeklődött a termék kipróbálása iránt, miután látta a hirdetéseket;
  • Az összes résztvevő 84%-a úgy érezte, hogy a célközönség meglévő e-cigaretta/hevítéses dohánytermék-használó; 42%-uk úgy érezte, hogy a közönség meglévő dohányfogyasztó; és kevesebb mint 10% érezte úgy, hogy a hirdetések célközönségébe a nem dohányzók is beletartozhatnak.

 

Hevítéses dohánytermékek

  • A résztvevők 49%-a úgy érezte, hogy a reklámok nem népszerűsítik a termék egészségügyi előnyeit;
  • 77%-uk úgy érezte, hogy a hirdetések célközönsége a meglévő e-cigaretta vagy hevítéses termék használók 34% úgy érezte, hogy a célközönség a meglévő cigarettafogyasztó; és csak 11%-uk érezte úgy, hogy a hirdetések olyan személyeket céloznak meg, akik nem cigarettáztak.

 

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

4 komment

Dohányzás és terhesség

2022. május 20. 07:44 - VAPER

Mérföldkő a leszokásban

A terhesség alatti e-cigaretta használat hatékonyabb, mint a nikotintapasz, és nem tűnik károsabbnak - derül ki a Nature című szaklapban közzétett, mérföldkőnek számító tanulmányból.

 pregnant2.jpg

Az Egyesült Királyság 24 kórházában, 1140 terhes nő részvételével végzett randomizált, kontrollált vizsgálatban az újratölthető e-cigarettát (n=569) a nikotintapaszokkal (n=571) hasonlították össze. Mindkét csoportban csak kisebb támogatást nyújtottak. A vizsgálatot Peter Hajek professzor vezette a londoni Queen Mary Egyetemről.

Az e-cigaretta használata közel kétszer olyan hatásosnak bizonyult a leszokásban, mint a nikotintapaszok.

A terhesség végén a csak e-cigarettázó nők 10,7%-a volt absztinens, míg a csak nikotintapaszt használók 5,6%-a. Fontos, hogy a vépelő anyáknak lényegesen kevesebb alacsony születési súlyú (<2500 g) gyermekük született, mint a tapaszokat használóknak (az alacsony születési súly magasabb halálozási kockázattal és a gyermek rosszabb egészségi állapotával jár együtt). A mellékhatások mindkét csoportban hasonlóak voltak. Az e-cigaretta elfogadhatóbb volt a terhes nők számára, mint a nikotintapasz használata. A vépelő nők 40 százaléka legalább 4 hétig használta a terméket, szemben a tapaszokat használó 23 százalékkal.

Miért fontos ez a tanulmány?

A dohányzás az anya és a magzat terhességi károsodásának vezető oka. A dohányzás növelheti a koraszülés, a vetélés, az újszülöttkori halálozás és az alacsony születési súlyú baba kockázatát. A dohányzásról való leszokás aránya nagyon alacsony a terhesség alatt. A nikotinpótló terápia engedélyezett a terhesség ideje alatt, de nem gyakran alkalmazzák. Ez részben a nikotin kockázataival kapcsolatos túlzott aggodalmak miatt van így. Eddig azonban nincs bizonyíték arra, hogy emberekben kárt okozna, bár állatkísérletek során megállapították, hogy ártalmas. Ezek a kísérletek azonban vitatható módon zajlottak, és a következtetések is ellentmondásosak. A hagyományos nikotinpótló terápiával történő leszokási arányok általában nagyon alacsonyak a terhesség alatt, mivel a nikotin a magasabb hormonszint miatt gyorsabban metabolizálódik a terhes nőkben. Nagyobb nikotinadagokra van szükség, de ritkán alkalmazzák. Ez a tanulmány megállapította, hogy a vépelés elfogadhatóbb és élvezetesebb, mint az tapaszok és rágógumik használata, és nagyobb valószínűséggel használják, ha rendelkezésre áll. A legfontosabb, hogy a dohányzó nők, akik a terhesség alatt áttérnek az e-cigarettára, egészségesebb csecsemőket hoznak világra (kisebb az alacsony születési súlyúak aránya), és nagyobb valószínűséggel szoknak le, mint a nikotintapaszok használói.

Független értékelés

Prof. John Britton, a Nottinghami Egyetem epidemiológia professzor emeritusa elmondta:

Ez a tanulmány fontos előrelépés a terhes dohányosok leszokásának segítésével kapcsolatos, néha megoldhatatlannak tűnő probléma kezelésében. A terhesség alatti dohányzás komoly egészségügyi kockázatot jelent a magzat és az újszülött számára, évente akár 5000 csecsemő elvesztését okozva, és valószínűleg a gyermek egész életében károsítja a fejlődést. Ezért sürgősen szükség van a terhes nők leszokását segítő módszerekre, különösen mivel a hagyományos módszerek viszonylag alacsony hatékonyságúak ebben a csoportban.

Az a hír, hogy az e-cigaretta használata ebben az összefüggésben hatékonyabb, mint a gyógyszeres nikotin, egy újabb módszert kínál a betegségterhek csökkentésére.

Ami a biztonságot illeti, itt van okunk az optimizmusra, de további értékelésre van szükségünk ezzel kapcsolatban. A vépelés lehetséges hosszú távú veszélyeivel kapcsolatos aggodalmak kezelése során - amelyek ismeretlenek, de ha léteznek is egyáltalán, akkor is nagyságrendekkel kisebbek - fontos szem előtt tartani, hogy a terhesség alatti dohányzás halálos a gyermekek számára. Ezért a várandós nőket, akik nem tudtak leszokni a dohányzásról, a lehető leghatározottabban arra kell ösztönözni, hogy térjenek át az e-cigarettára.

Ajánlások

A tanulmány eredményei alapján a kutatók azt javasolják az e-cigarettát, mint eredményes kezelési lehetőséget a terhesség alatt dohányzó, és a dohányzásról egyedül leszokni képtelen nők számára.

A nikotin potenciális kockázatai miatt azonban a nem dohányzó terhes nőknek nem szabad e-cigarettát használni.

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

 

 

Szólj hozzá!

Már a WHO is tudja!

2022. május 13. 14:19 - VAPER

Ártalomcsökkentési stratégiák világszerte

 

 

Több mint 100 szervezet vizsgálta meg a tudományos bizonyítékokat, és egyetértettek abban, hogy az e-cigaretta "biztonságosabb, mint a dohányzás". 

Ezen listán csak olyan megbecsült független tudományos/egészségügyi szervezetek szerepelnek, akiknek nincs dohány- vagy vape-ipari kötődésük, valamint bizonyítékokon alapuló nyilvános nyilatkozatban ("biztonságosabb" vagy "kevesebb toxin") osztották meg véleményüket a nagyvilággal, ezekből válogattunk ki részleteket, amik bemutatják a lent említett szervezetek álláspontját az elektromos cigarettával kapcsolatban. Használjátok ezeket az idézeteket bátran egy vitában, értelmezzétek okosan, néha még az ádáz ellenzők is beláthatják, hogy létezik az ártalomcsökkentés.

who22.jpg

Multinacionális/nemzetközi szervezetek

  

Egészségügyi Világszervezet EURO-irodája

"Meggyőző bizonyíték van arra, hogy: az elektronikus nikotin és a nikotinmentes adagolórendszerek teljeskörűen helyettesítik az éghető dohánytermékeket, valamint csökkenti a felhasználóknak a cigarettákban jelen lévő számos toxikus és rákkeltő anyagnak való kitettségét.".

Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség

"Az e-cigaretta használata várhatóan alacsonyabb betegség- és halálozási kockázattal jár, mint a dohányzás... Az e-cigaretta potenciálisan csökkentheti a dohányzás által okozott hatalmas betegség- és halálozási terhet, ha a dohányosok többsége áttér az e-cigarettára.".

Európai Parlament

2022 februárjában az Európai Parlament 652 szavazattal 15 ellenében elfogadta a rák megelőzéséről és kezeléséről szóló jelentést, amelyben elismerte, hogy "az elektronikus cigaretta lehetővé teheti egyes dohányosok számára, hogy fokozatosan leszokjanak a dohányzásról".  Az uniós parlament a teljes termékkategória teljes betiltása helyett inkább szabályozást sürget.

Cochrane szisztematikus bizonyíték-áttekintés

61 tudományos tanulmány (köztük 34 randomizált kontrollvizsgálat) 16 759 résztvevő bevonásával, tucatnyi országban:

EREDMÉNYEK: "Mérsékelt bizonyosságú bizonyíték arra, hogy a nikotinos e-cigaretták hatékonyabbak a dohányzásról való leszokásban, mint a nikotinpótló terápiák [nikotintapaszok és nikotinos rágógumik]".  "Nem találtunk bizonyítékot a nikotinos e-cigaretták ártalmára."

Society for reserach on nicotine and tobacco

MEGJEGYZÉS: Ez a legtekintélyesebb tudományos társaság a dohányzás elleni küzdelem területén.  Magának az SRNT-nek nincs hivatalos nyilatkozata.  Az SRNT 15 korábbi elnöke azonban közös nyilatkozatot tett közzé.  Mind a 15 egyetért abban, hogy "a gőzölés előnyös lehet a közegészségügy számára, mivel jelentős bizonyítékok támasztják alá a vépelés lehetőségét a dohányzás [halálozási] áldozatainak csökkentésére.  ... A gyakori gőzölés növeli a felnőttek dohányzásról való leszokását [és] a dohányzás teljes körű helyettesítése a vépeléssel valószínűleg jelentősen csökkenti az egészségügyi kockázatokat".

 

Ausztrália

Ausztrál kormány, Egészségügyi Minisztérium, Therapeutic Goods Administration

"Azon személyek számára, akik már megpróbálták a dohányzásról való leszokást jóváhagyott farmakoterápiákkal, de nem jártak sikerrel, és akik továbbra is motiváltak a dohányzásról való leszokásra, és akik az e-cigaretta használatát megbeszélték az egészségügyi szakemberükkel, a nikotintartalmú e-cigaretta ésszerű beavatkozás, amelyet ajánlani lehet."

Ausztrál Királyi Orvosi Kollégium

"A RACP elismeri, hogy az e-cigaretták potenciális szerepet játszhatnak a dohányzás ártalmainak csökkentésében és a dohányzásról való leszokásban azon dohányosok esetében, akik nem tudnak vagy nem akarnak leszokni."

"Az e-cigaretta enyhítheti a sóvárgást és a nikotinmegvonás tüneteit, valamint szimulálhatja a dohányzás viselkedési és érzékszervi aspektusait. ...Észszerűen megállapítható, hogy ha az e-cigarettát inkább helyettesítőként, mint kiegészítésként használják, az e-cigaretta sokkal kevésbé káros, mint a dohányzás folytatása."

 

Kanada

Kanada kormánya

"Az e-cigaretta kevésbé káros, mint a dohányzás.  A cigarettázás teljes felváltása a gőzölés által csökkenti a káros vegyi anyagoknak való kitettséget.  Rövid távú általános egészségügyi javulás tapasztalható, ha a cigarettázásról teljesen áttér a  vape termékekre."

Kanadai Szív- és Stroke Alapítvány

"Az újonnan megjelenő bizonyítékok azt mutatják, hogy az e-cigaretta kevésbé káros, mint a hagyományos cigaretta.  A nikotint tartalmazó e-cigaretták legalizálásával a jelenlegi dohányosok számára javul az e-cigarettákhoz való hozzáférés, így a felnőttek számára nagyobb választási lehetőséget biztosítanak a nikotinbevitel és/vagy a dohányzásról való leszokás alternatív módszerei terén.  ...Azok, akik nem tudnak leszokni a dohányzásról, hosszú távon jobban járnának az e-cigaretta használatával, mintha továbbra is hagyományos cigarettát szívnának."

Kanadai alacsonyabb kockázatú nikotinhasználati iránymutatások (LRNUG)

"A Health Canada's Substance Use and Addictions Program által finanszírozott LRNUG számos forrást dolgozott ki, hogy segítsen eligazodni a nikotint használó vagy nikotinhasználaton gondolkodó embereknek abban, hogyan csökkenthetik az e termékekkel kapcsolatos kockázatot.  ...A nikotint tartalmazó elektromos cigaretta hatékony leszokási segédeszköz lehet az éghető dohányt használók számára.  Azok az emberek, akik az éghető dohányról az e-cigarettára váltanak, csökkentik a számos mérgező anyagnak és rákkeltő anyagnak való kitettségüket." 

Kanadai Rákellenes Társaság

"Ha Ön olyan dohányos, aki más leszokási módszerekkel próbálkozott, de nem járt sikerrel, akkor egészségügyi szempontból jobban járna, ha e-cigarettát használna, ha ez segítene leszokni a hagyományos cigarettáról... Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy az e-cigaretta használatából származó összehasonlító egészségügyi előnyök (azaz az e-cigaretta által okozott kisebb ártalom a hagyományos cigaretta által okozott nagyobb ártalomhoz képest) eléréséhez teljesen fel kellene hagynia a hagyományos cigarettával."

Kanadai Tüdőegészségügyi Alapítvány

"Ha nem dohányzik, ne kezdjen el vapelni... Ha dohányzik, a teljes átállás az e-cigarettára jelentősen csökkentheti a mérgező vegyi anyagoknak és rákkeltő anyagoknak való kitettségét."

 

Európai Bizottság, Európai Unió

Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság

"Az elmúlt évtizedekben Svédországban nőtt a snus használata, miközben az országban csökkent a dohányosok száma.  ...Általános egyetértés van abban, hogy a snus használata kevésbé veszélyes, mint a dohányzás.  ...Tagadhatatlan, hogy az egyén számára a dohányfüstölésnek a nedves tubák ["snus"] használatával való helyettesítése csökkentené a dohányzással összefüggő betegségek előfordulását."

 

Franciaország 

Francia Nemzeti Orvosi Akadémia:

"Megállapítottuk, hogy az e-cigaretta kevésbé veszélyes, mint a cigaretta... Ezért a dohányos számára előnyösebb ennek használata.  Az Egészségügyi Főhatóság (HAS) 2016 óta "a dohányosok dohányfogyasztásának abbahagyását vagy csökkentését segítő eszköznek tekinti".  A Santé Publique France szerint legalább 700 000 [francia] dohányos szokott le az elektronikus cigaretta használatával. ...Azoknak a dohányosoknak, akik a dohány helyett a gőzölésre akartak áttérni, nem kellene habozniuk...". 

Institut National du Cancer, Franciaország:

"Az e-cigaretta ... nem dohánytermék.  ...Az e-cigaretta [gőz] összetevőinek irritáló és/vagy toxikus hatása lényegesen kisebb, mint a dohány[füst]é.  A dohányzással összefüggő rákos megbetegedéseket számos rákkeltő anyag okozza [a dohányfüstben]... A szén-monoxid és a füst által termelt finom részecskék a szív- és érrendszeri betegségek fő okozói... Az ebben a füstben jelen lévő szilárd részecskék fontos szerepet játszanak a légzési elégtelenség kialakulásában.  Ezek a termékek nem fordulnak elő jelentős mennyiségben az e-cigaretta "gőzében".  Ezért a rákkockázatok jelentős csökkenése várható azoknál a dohányosoknál, akik e-cigarettára váltanak.  ...Fel kell mérnünk az előnyök és kockázatok egyensúlyát ezen eszköz és a cigaretta között, amely Franciaországban évente 75 000 haláleset okozója."

Francia Közegészségügyi Főtanács

"Az e-cigaretta a dohányzásról való leszokást segítő eszköznek tekinthető azon dohányosok számára, akik teljesen le szeretnének szokni a dohányzásról.  [Ezek] a dohányzás kockázatainak csökkentését szolgáló eszközök."

Académie Nationale de Pharmacie (Francia Nemzeti Gyógyszerészeti Akadémia)

"Az Egészségügyi Világszervezet [e-cigarettaellenes] álláspontja érthetetlen.  A dohányzás 73 000 halálesetért felelős Franciaországban.  Az e-cigaretta segít az embereknek leszokni a dohányzásról.  Összetevői nyilvánvalóan kevésbé károsak, mint a dohány".  [MEGJEGYZÉS: Ez egy Tweet az Académie-től; nem hivatalos állásfoglalás].

Collège de la médecine générale (Általános Orvosi Kollégium)

"Ami az elektromos cigarettát illeti, azt kockázatcsökkentő eszköznek tekintjük, és úgy gondoljuk, hogy nem szabad elriasztani a dohányzó beteget, aki a leszoktatás [a dohányzás csökkentése] céljából használja a vape-t, azzal, hogy jelezzük neki, hogy kerülni kell a cigaretta/e-cigaretta egyidejű használatát.".

 

Németország

Német Szövetségi Kockázatértékelési Intézet:

" A jelenlegi ismeretek szerint az e-cigaretta rendeltetésszerű használat esetén kevésbé káros, mint a hagyományos dohánytermékek."

Német Addiktológiai Társaság (Deutsche Suchtgesellschaft - Dachverband der Suchtfachgesellschaften)

"Általánosságban feltételezhető, hogy az e-cigarettából származó gőz sokkal kevésbé káros, mint a hagyományos cigarettafüst, és hogy az e-cigaretta alkalmazható nikotinelvonásra, ha a nikotinelvonás irányvonalakon alapuló pszichoterápiás és/vagy gyógyszeres kezelése hatástalan vagy nem kívánatos.""

 

Luxemburg

Fondation Cancer

"Az elektronikus cigaretta ... nem tartalmaz dohányt.  Az előállított gőz nem tartalmaz jelentős mennyiségben szén-monoxidot vagy rákkeltő anyagokat. A hosszú távú tudományos vizsgálatok hiánya ellenére valószínűleg kisebb kockázatot jelent a dohányhoz képest (ha nem kombinálják cigarettával). ...Általánosságban azt javasoljuk, hogy a lehető legkoncentráltabb folyadékkal vape-oljon, hogy csökkentse a folyadékfogyasztást és ezáltal a belélegzett anyagoknak való kitettséget."

 

Malajzia

Magánorvosok Szövetsége, Malajzia

"A cigarettázás egészségügyi kockázatának csökkentésére szolgáló lehetőségként a jelenlegi dohányosoknak azt kell tanácsolni, hogy a cigarettázás folytatása helyett térjenek át a kevésbé káros nikotinos alternatívákra... A dohányzás ártalomcsökkentésének (THR) elsődleges értéke a cigarettázás negatív következményeinek csökkentése.  A THR definíció szerint lehetőséget kínál azoknak a dohányosoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak leszokni a dohányzásról, hogy áttérjenek más, kevésbé káros nikotintartalmú termékek használatára."

 

Új-Zéland

Új-Zélandi Egészségügyi Minisztérium

"A minisztérium úgy véli, hogy a vape termékek megbonthatják az egyenlőtlenségeket és hozzájárulhatnak a Füstmentes 2025 megvalósításához.  A füstmentes termékekkel kapcsolatos bizonyítékok azt mutatják, hogy sokkal kevesebb kockázattal járnak, mint a cigarettázás, de nem kockázatmentesek.  Egyre több a bizonyíték arra, hogy az e-cigaretta segíthet a dohányzásról való leszokásban."

Az új-zélandi egészségügyi minisztérium hivatalos állásfoglalása: "A vépelés nem ártalmatlan, de sokkal kevésbé káros, mint a dohányzás.  Az e-cigaretta képes segíteni a dohányzásról való leszokásban, és hozzájárulhat Új-Zéland 2025-ös dohányzásmentes céljának eléréséhez."

Új-zélandi Orvosi Kamara

"Valószínű, hogy az e-cigaretta hatékony eszköz lesz a leszokni vágyó dohányosok számára. Általános tudományos konszenzus van abban, hogy a nikotintartalmú e-cigaretták kizárólagos használata lényegesen kevésbé káros, mint a dohányzás. ...Támogatjuk, hogy a nikotintartalmú e-cigaretták Új-Zélandon a felnőttek számára legálisan és könnyen hozzáférhetővé váljanak."  Az Új-Zélandi Orvosi Kamara szintén támogatja az Egészségügyi Minisztérium hivatalos állásfoglalását (lásd fent).

Új-Zélandi Rákellenes Társaság

"Az e-cigaretta segíthet a dohányzás elterjedtségének csökkentésében - és a füstmentes cél elérésében -,  hatékony segédeszközként szolgál a teljes leszokáshoz, különösen mivel a dohányosok körében nagyobb fokú elfogadottsággal rendelkezik, mint más leszokást segítő eszközök...  Az Új-Zélandi Rákellenes Társaság támogatja az e-cigaretta használatának ösztönzését célzó jogszabályok óvatos bevezetését a dohányzásról való leszokás elősegítése érdekében."

NZ Heart Foundation:  "Bár az e-cigaretta nem 100%-ban ártalmatlan, lényegesen (akár 95%-kal) kevésbé káros, mint a hagyományos dohányzás. ...Kétségtelen, hogy azok a dohányosok, akik átállnak a gőzölésre, drámaian csökkentik az egészségükre jelentett kockázatot.  Nincs bizonyíték arra, hogy a vapelés a dohányzás kapuját képezné...  Bár Új-Zélandon egyre népszerűbb az e-cigi, a felnőttek körében a rendszeres használatot nagyrészt jelenlegi és volt dohányosok végzik.  Ugyanez vonatkozik a tizenévesek körében történő vapelésre is."  Az Új-Zélandi Szív Alapítvány is támogatja az Egészségügyi Minisztérium hivatalos állásfoglalását (lásd fent).

 

Egyesült Királyság

Public Health England

"Új felülvizsgálatunk megerősíti azt a megállapítást, hogy a gőzölés a dohányzás kockázatának töredéke, legalább 95%-kal kevésbé káros, és elhanyagolható kockázatot jelent a járókelőkre nézve.  Mégis a dohányosok több mint fele vagy tévesen azt hiszi, hogy a vapelés ugyanolyan káros, mint a dohányzás, vagy egyszerűen nem tudja."

UK Royal College of Physicians

"Bár nem lehet pontosan számszerűsíteni az e-cigarettához kapcsolódó hosszú távú egészségügyi kockázatokat, a rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy azok valószínűleg nem haladják meg a hagyományos dohánytermékekhez kapcsolódó kockázatok 5%-át, és ennél a számnál jóval alacsonyabbak is lehetnek... Az e-cigaretta hatékonyan segíti az embereket a dohányzásról való leszokásban."

Brit Orvosi Kamara

"A dohányosok jelentős része használ e-cigarettát (elektronikus cigarettát), és sokan számolnak be arról, hogy ezek a cigaretták segítenek a leszokásban vagy a cigarettahasználat csökkentésében.  Használatuk egyértelmű potenciális előnyökkel jár a dohányzással járó jelentős ártalmak csökkentésében, és egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy az e-cigaretták lényegesen kevésbé károsak, mint a dohányzás."

Cancer Research UK

"Bár az e-cigaretta használatának hosszú távú egészségügyi következményei bizonytalanok, az eddigi bizonyítékok arra utalnak, hogy az e-cigaretta sokkal kevésbé káros, mint a dohányzás.  ...Egyre több bizonyíték utal arra is, hogy az e-cigaretta sikeresen segíthet a leszokásban.  ...Nincs elegendő bizonyíték az e-cigaretta használatának általános beltéri tilalmához, akár a dohányzás újbóli normalizálása, akár a passzív gőz által a járókelőknek okozott károk alapján."  FRISSÍTÉS: ...Az ártalmakat megállapítani látszó tanulmányok "általában laboratóriumi állatokon vagy sejteken végezték, ...és az e-cigaretta gőzének koncentrációja gyakran sokkal magasabb, mint aminek az emberek a valós életben ki lennének téve... Az embereken rendelkezésre álló legjobb bizonyítékok azt mutatják, hogy az e-cigaretta sokkal kevésbé káros, mint a dohányzás.  Nincs jó bizonyíték arra, hogy a passzív e-cigaretta gőze káros lenne a járókelőkre."

Brit Tüdő Alapítvány

"A szakértők áttekintették az e-cigarettákkal kapcsolatban az elmúlt néhány évben végzett összes kutatást, és nem találtak jelentős kockázatot az e-cigarettát használó emberekre nézve.  ...A cigarettát e-cigire cserélve javulhatnak az olyan tüdőbetegségek tünetei, mint az asztma és a COPD"."

British Heart Foundation

"A kutatások szerint az e-cigaretta rövid távon kevésbé károsíthatja a szívet és a keringési rendszert, mint a dohány... Tudjuk, hogy lényegesen kevesebb olyan káros vegyi anyagot tartalmaz, amelyek a dohányzással összefüggő betegségeket okozhatnak."

Brit Pszichológiai Társaság

" Az e-cigarettát a dohányzásról való leszokás módszereként kell népszerűsíteni.  AJÁNLÁSOK:  Javítani kell a dohányzás, a nikotin és az e-cigaretta relatív ártalmairól szóló oktatást; kombinálni kell a meglévő legjobb gyakorlatot ... a legnépszerűbb leszokási módszerrel (e-cigaretta), hogy ... tovább növeljék a [dohányzásról való leszokás] sikerességi arányát; az SSS részeként fel kell ajánlani az e-cigarettát és a technikai támogatást, és finanszírozni kell a dohányzók leszokását támogató szolgáltatásokat; ... emelni kell a dohányzás költségeit és csökkenteni kell az e-cigaretta költségeit; ... támogatni kell a tényszerű információk korlátlan reklámozását.  Engedjék meg, hogy az e-cigaretták tovább fejlődjenek és javuljanak, hogy még több dohányos számára [váljanak] biztonságosabbá, vonzóbbá és kielégítőbbé."

Stroke Association UK

"A jelenlegi bizonyítékok azt mutatják, hogy az e-cigaretta által okozott egészségügyi kockázat rövid távon valószínűleg jóval kisebb a dohányzáshoz képest."

Wales-i közegészségügy

"A dohányzók többsége, akik megpróbálnak leszokni a dohányzásról, ezt szakemberek támogatása nélkül teszi.  Ezeknek a dohányosoknak az ENDS [e-cigaretta] hasznosnak bizonyulhat a sikeres leszokás elérésében. ...Ha Ön olyan dohányos, aki nem akar vagy nem tud most leszokni a dohányzásról, a dohányzásról való teljes áttérés a dohányzásról az e-cigaretta használatára jelentősen csökkenti az egészségét fenyegető kockázatokat.".

National Health Service Scotland konszenzusos nyilatkozata az e-cigarettáról

"A dohányzás öl.  A dohányzásról való teljes leszokás segítése a mi prioritásunk.  ...A jelenlegi bizonyítékok alapján ma már egyetértés van abban, hogy az e-cigaretta egyértelműen kevésbé káros, mint a dohányfüstölés."

 

Amerikai Egyesült Államok

Amerikai Nemzeti Tudományos, Mérnöki és Orvosi Akadémiák

"Következtetés :  Meggyőző bizonyíték van arra, hogy az éghető dohánytermékek teljes körű helyettesítése az e-cigarettával csökkenti a felhasználók expozícióját számos, az éghető dohánytermékekben jelen lévő toxikus és rákkeltő anyaggal szemben."

Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal

Az elektromos cigaretta "a nikotin adagolásának potenciálisan kevésbé káros formája a felnőttek számára. ...Számos tanulmány szerint az e-cigaretták és a nem éghető dohánytermékek kevésbé károsak lehetnek, mint az éghető cigaretták".  "Félreértés ne essék.  Úgy látjuk, hogy az ENDS (elektronikus nikotin adagoló rendszerek)-termékek, mint az e-cigaretta, potenciálisan kevésbé káros alternatívát jelenthetnek a jelenleg függő felnőtt dohányosok számára, akik továbbra is szeretnének kielégítő mennyiségű nikotinhoz jutni az éghető dohány számos káros hatása nélkül."

Az FDA szerint "a meglévő tanulmányok azt mutatják, hogy a napi ENDS-használat a cigaretta használatának jelentős csökkenésével jár együtt".

 Az FDA most engedélyezte és megerősítette a nem orvosi célú fogyasztói nikotintermékek kategóriájának létezését, amelyek "alkalmasak a közegészség védelmére".  Furcsa módon ez a szabályozási akadály sokkal magasabb, mint az új cigarettatermékek esetében.  Az FDA eddig 25 új és újonnan megjelenő nikotinterméket engedélyezett, megerősítve és érvényesítve a dohánykárosodás csökkentésének (Tobacco Harm Reduction, THR) közegészségügyi koncepcióját.

US Centers for Disease Control

"Az elektromos cigaretta kevesebb káros vegyi anyagnak teszi ki a felhasználókat, mint a cigaretta."  "Az e-cigaretta potenciálisan előnyös lehet a nem terhes felnőtt dohányosok számára, ha a hagyományos cigaretta és más dohánytermékek teljes helyettesítőjeként használják."

American Heart Association

"A kizárólagosan vapelő résztvevők hasonló gyulladásos és oxidatív stresszprofilt mutattak, mint azok, akik nem cigarettáztak vagy nem használtak e-cigarettát.  ...A kizárólagosan dohányzó résztvevőkhöz képest a kizárólagosan gőzölőknél szignifikánsan alacsonyabb volt szinte valamennyi gyulladásos és oxidatív stressz biomarker szintje."

Amerikai Közegészségügyi Orvosok Szövetsége

"Az amerikai piacon kapható füstmentes dohány/nikotin termékek, bár nem kockázatmentesek, lényegesen kisebb halálozási kockázattal járnak, és könnyebb lehet leszokni róluk, mint a cigarettáról.  ...Azoknak a dohányosoknak, akik orvosi útmutatással és gyógyszeres termékekkel próbáltak leszokni, de nem sikerült, valamint azoknak a dohányosoknak, akik nem képesek vagy nem érdekeltek a leszokásban, fontolóra kell venniük a kevésbé veszélyes füstmentes dohány/nikotin termékre való átállást, amíg szükségét érzik.

US Campaign for Tobacco-Free Kids

"Az e-cigaretta a közegészségügy javát szolgálhatja, ha segíthet jelentősen csökkenteni a hagyományos cigarettát használó és a dohányzással összefüggő betegségben elhunyt emberek számát."

  

Uruguay

Consejo de Ministros de la República Oriental del Uruguay [Uruguayi Miniszterek Tanácsa]

 "Léteznek olyan nikotin beadására szolgáló elektronikus eszközök, amelyek olyan technológiát alkalmaznak, amellyel a száraz dohányt melegítik, és amelyekkel kapcsolatban tudományos adatok arra utalnak, hogy ezek a hagyományos dohányfogyasztással összefüggő toxikus anyagoknak való kisebb kitettséget eredményeznek a felhasználók számára."

 

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

1 komment
süti beállítások módosítása