Az Amerikában vadon tenyésző növény füstjével a helyi őslakos indiánok ismerkedtek meg először. Az akár kétméteresre is fejlődő növény vaskos szára jó tüzelőanyagként szolgált számukra, s füstje a mocsaras vidékeken a moszkitók ellen is hatásosnak bizonyult. Az óhatatlanul belélegzett füst kellemes, bódító hatása miatt később már konkrét céllal kezdték a dohány leveleit elégetni. Pipájuk nem lévén, a szárított leveleket összecsavarták és eleinte más növények leveleibe, főként kukoricaháncsba burkolták.

A spanyol felfedezők megdöbbenve látták e kezdetleges szivar használatát, melynek alakja akkor még inkább síphoz, fuvolához hasonlított kitölcséresedő végével. Szívásához szipkát nem használtak, de kényelemből olykor külön erre a célra kialakított ágvilla közé tették. A hódítók természetesen maguk is kipróbálták ezt a különös szokást, és mivel hamar megkedvelték, magukkal vitték az Óvilágba.

Tehát Kolombusz Kristóf nemcsak Amerikát fedezte fel, hanem megismertette a régi világgal a dohányzás szokását is. A dohánynak és a dohányzásnak egész könyvtárra való irodalma van, amely a kultúrtörténeten túl a dohány szociológiai, pszichikai, egészségügyi és egyéb vonatkozásait igyekszik kibogozni. Az imádott füst pedig ott gyűrűzik a mai ember feje fölött, sőt annak egyik legfontosabb szükségletévé vált.

Cristoforo Colombo (1451-1506)

A civilizáció fejlődése együtt járt a dohányosok számának növeked ésével. Azokat a károkat, melyeket a pszichés sérülések a lélekben okoznak, a modern ember úgynevezett élvezeti szerekkel igyekszik korrigálni. Az élvezeti szerek, mint nevük is találóan jelzi, kellemes hatásúak, de nagy mennyiségben vagy rendszeresen fogyasztva azonban károsak az egészségre. Azok, akik élvezeti szerekkel élnek, tudják, hogy ártanak maguknak, de akaraterejük túl gyenge ahhoz, hogy megváljanak szenvedélyüktől.

A dohányzás egyébként a társadalmi élet fontos része is. A dohány kékes füstje ott száll mindenütt, ahol az emberek barátságos találkozóra összegyűlnek.

Érdekes szerepe van a háborús eseményeknek a dohányzás elterjedésében. A statisztikák szerint mindkét világháború után megnövekedett a dohányosok száma a háborút viselt országokban.

Jean Nicot, Franciaország portugáliai nagykövete – a dohány elterjesztője – álmában sem gondolta volna, mit jelent majd a dohány az emberiségnek. Önmaga sosem dohányzott, de a növény európai meghonosításával máig is viharokat kavaró folyamatot indított el. A nagy kérdés, hogy a dohány az istenek lehelete, vagy a Sátán gyomfüve –e, máig sem dőlt el.

A dohányzás hívei napjainkban érzelmi okokkal magyarázzák szenvedélyüket, ellenfelei nagy hangon, tudományos érvekkel harcolnak. Bármennyire is egyenlőtlen látszólag ez a harc, győzelemre egyik fél sem számíthat. Az igazság az, hogy amíg a két fél hevesen csatázik, az emberiség vidáman pöfékelve nézi a vitát.

Jean Nicot (1530-1600)

A dohányzás elterjedése

A dohányt nyugaton egyre jobban megismerték, majd eljutott keletre és északra is. De amíg az akkori füvészkönyvek dísz –és gyógynövényként említik, Angliában és Hollandiában már dohányoztak is az emberek.

Itáliába Giorlamo Benzoni hozta Lisszabonból, ahol a pápai követ, Santa Croce valószínűleg még Nicot útján ismerkedett meg vele. Akkoriban egész Lisszabon a csodanövényről beszélt. Eközben Génua, Nápoly és Velence kikötőiben megforduló spanyol és portugál tengerészek megismertették az olaszokkal is a dohányzást. Olaszország kikötőiből Kelet-Európa felé vette útját a dohány. A Habsburgok magánkertjében hamarosan már mint dísznövényt termesztették.

Magyarországon az Apaffy, Báthory és Bornemisza-családok mint gyógynövényt használták. A dohány szó keletkezését egyesek úgy magyarázzák, hogy ősapáink a füstjét dohosnak találták és rosszul is lettek tőle, tehát dohot hány = dohány. Komolyabb nyelvészek a perzsa dochan szóból származtatják.

Az indiánok szokása egyszeriben divat lett Londonban: az emberek pipáztak. Erre a célra pedig a legkülönbözőbb kivitelezésű pipákat használták, a luxus kivitelezésű ezüstpipától a dióhéjba erősített szalmaszálig. Mindenütt dohánykereskedők nyitották meg boltjaikat.

A XVII. század második felében kezdett elterjedni a dohányzás Franciaországban, majd a Rajnán túl, Németországban, Svájcban és Ausztriában. Északon a svédek különös szenvedéllyel adták át magukat az új szokásnak. Az angol és a velencei hajók a Keleti-tengeren keresztül eljuttatták a dohányt Oroszországba, délen pedig a Földközi-tengeren keresztül Konstantinápolyba is. Itt először a szultán udvara szokott rá a dohányzásra, ahol a növény a palota kertjében virágzott.

III. Murad szultán 1580 körül gazdag ajándékot küldött Báthorynak és mellé a növény szárított leveleit adta. Így érkezett az első dohányszállítmány Lengyelországba.

A feljegyzések szerint ebben az időben már 10 napszámos közül 9 pipázott, és már a fiatalok is hódoltak az új szokásnak. Köln választófejedelme megtiltotta a dohány vásárlását, eladását és szigorúan büntette a rendelet megszegőit. Csak a patikában kapható, gyógyítási célokra szolgáló dohánynak kegyelmezett meg. A tiltó rendelkezések érzékenyen érintették a polgárokat, ugyanis a dohány termesztése, eladása jelentős pénzforrás volt.

A dohányzás szokása lassan, de biztosan eljutott Svájcba is. 1616 körül az addig csak gyógyításra való dohány már tubákolásra és füstölésre is szolgált.

Oroszország kikötőiben az angol és török tengerészek, míg az ország belsejében lengyel és német utazók terjesztették az új szokást. Széleskörű terjedése a papság ellenállásába ütközött. A cár rendeletet adott ki, melyben megtiltotta, hogy a nép dohányt tartson magánál, dohányozzon, tubákoljon, vagy dohánnyal kereskedjen. A törvényszegők büntetése vagy kegyetlen megkorbácsolás, vagy a bűnös ajkainak felhasítása volt. Ezek a tilalmak főként Moszkvára vonatkoztak. Oroszország lakói a nagy hideg miatt nagyon megkedvelték a dohány meleg füstjét, és ahol csak lehetett, éltek is vele.

Eközben Európa északi részén, a Skandináv-félszigeten is lábra kapott a dohányzás szokása. A magas északon korántsem mutatkozott olyan nagyfokú ellenállás a dohánnyal szemben, mint Oroszországban.

Franciaországban XIII. Lajos uralkodása alatt a dohányzás figyelemre méltó változásokon ment keresztül. Az udvar nemesei és papjai úgy vélték, hogy a tubákolás sokkal elegánsabb és finomabb, mint a füstölés. Ezután az alsóbb rendű nép pipázott, a felső tízezer a tubákolás szenvedélyének hódolt. 1627-ben Mantua hercegének jutott eszébe először, hogy a dohányra és a szeszes italokra egyedáruságot létesítsen. Ez az intézkedés volt a dohány monopolizálásának kezdete, ami a világ minden táján követendő példának bizonyult. A hír rövid idő alatt bejárta a világot, az államfők rájöttek arra, hogy a dohány kimeríthetetlen pénzforrást jelent. A tilalmak sorra eltűntek, az államfők egymás után vezették be az adóztatást és a monopolizálást. Virginiában eközben olyan fontossá vált a dohány termesztése, hogy az ottaniakat meggazdagította.

Amíg Európában félhosszú pipát szívtak, addig Amerikában kialakult a dohányzás új formája: a szivarozás. Már az ősidőkben, Mexikóban és az Antillákon olyanképpen szivaroztak, hogy az összecsavart dohányleveleket pálmalevelekbe burkolták, és úgy szívták.

1788-ban, Hamburgban megalapították az első szivargyárat. Kezdetben kevesen vásárolták az új terméket, de később a szivart, mint exportcikket árusították, erre már felfigyelt a dohányosok tábora és egyre többen szivarra gyújtottak.

Az 1848-as forradalom után a kormányzók – akik nagy hasznot húztak az adókból és a monopolizálásból – már arra törekedtek, hogy fellendítsék a dohánykereskedelmet. Olyan rendeletek jelentek meg, amelyek megtiltották, hogy bárkit is korlátozzanak a dohányzásban. A dohányzás ellen szóló iratok terjesztőit börtönbüntetéssel sújtották.

Sok millió szivar fogyott már mindenütt, amikor megjelent egy új dohányzási forma, a cigarettázás. Az angol tisztek elterjesztették a klubokban, de senki sem talált bennük sok örömöt.

Az 1860-as években, amikor a cigaretta már finom dohányból és még finomabb papírból készült, a helyzet lényegesen megváltozott: az emberek egyszeriben kedvet kaptak hozzá, és egyre többen részesítették előnyben a pipával és a szivarral szemben. Egyedül a Virginia és Havana szivar tartotta magát, melyeket Ferenc József is nagy előszeretettel szívott. A cigarettázást egyre többen találták előnyösebbnek, kellemesebbnek, elegánsabbnak, mint az addigi dohányzási formákat.

A dohányzás történetét a továbbiakban a szivarfogyasztás hirtelen csökkenése és a cigarettafogyasztás drasztikus emelkedése jellemzi. A XX. században, különösen a két világháború között nagymértékben emelkedett a dohányosok száma. A dohányzás minden tiltó rendelkezés ellenére elterjedt az egész világon.

A cigaretta

Az ember igényeivel, életmódjának változásaival lépést tartott a dohányzás fejlődése is. A mai embernek olyan dohányzási formát kellett találnia, amely rohanó életmódjának leginkább megfelel. Ezt a cigarettázásban találta meg. A cigaretta mindent elsöprő diadalútja akkor kezdődött, amikor valakinek eszébe jutott, hogy a dohányt papírba sodorva szívja el. Hogy ki volt az az ember, nem tudjuk. A kultúrtörténészek más és más időre teszik a cigaretta felbukkanásának idejét. A cigaretta igazi elterjedése Európában 1850 után következett be. A Krími háborúban az orosz katonák ekkor már hosszú szopókás cigarettát szívtak. Ez egyedi orosz formája a cigarettának. Maga, a dohánnyal töltött rész mindössze 3-4 cm hosszú viszont ez akár 10 cm-es szopókában folytatódik, ami egy belül üres karton cső. Ennek magyarázata, hogy eképp meghosszabbítva a cigarettát, a nagy hidegben nem kellett levenniük vastag kesztyűiket ahhoz, hogy rágyújtsanak.

1858-ban, Görögországban megkezdődött a cigaretta gyári előállítása. 1865-ben, Ausztriában elkészült az első „cigarettaszörny”, az úgynevezett Doppelzigaretten. Ez háromszor olyan hosszú volt, mint a normális és mindkét végén szopóka volt. Használat előtt tetszőleges helyen ketté kellett törni.

A cigaretta feltalálása megsokszorozta a dohányzás híveit, még azok is rágyújtottak, akik azelőtt nehezen tűrték a szivar vagy pipafüstöt.

A cigaretta formába töltését eredetileg kézzel végezték, ehhez 6 munkásnőre volt szükség: hüvelyragasztónő, szopókaillesztőnő, a dohányt adagoló bábnő, a bábot teljesen elkészítő gépvezetőnő, a cigarettát kitöltő kitolónő, és a cigaretták végein kilógó dohányszálak eltávolításához a levágónő. Később bevezették az egyiptomi rendszerű cigarettagyártást, itt nagyon egyszerű módon egy munkásnő a cigarettát teljesen elkészíti.

A növényről levágott leveleket először is jó szorosan kötegekbe rakják össze. A gyári munka azzal kezdődik, hogy ezeket a kötegeket szétszedik, ezután a leveleket megnedvesítik, nehogy vágáskor széttöredezzenek. A levelek nedvesítését bonyolult szerkezettel, vízgőz alkalmazásával hajtják végre. Fontos művelet ezzel egyidejűleg az egyes dohánylevél-fajták összekeverése, mivel minden cigarettamárkának meghatározott összetétele van. A dohányleveleket egyszerű, de rendkívül gyorsan működő penge vágja össze. Az összevágás első terméke a közönséges pipadohány, melyet még szárítani kell. A szárítás levegőn történik. A szárítást és a hűtést követően a dohányt több mázsás kötegekben kb. 3 hétig érni hagyják, ezután már csak a cigarettatöltés van hátra.

Cigarettatöltő gép

Az első kezdetleges cigarettatöltő gépek már 1875 felé megjelentek. Később folyamatosan tökéletesítették az eljárást. Ma már gépek ontják a kész cigaretták milliárdjait. A mai modern dohányipar 6 - 8000 cigaretta/perc teljesítményű gépeket használ.

Végül a gyártott cigaretták súlyát és hüvelyhosszát ellenőrzik, majd próbaszívás dönt afelől, hogy kifogástalanul ég –e. Sok márkánál különleges kezelés alá vetik a dohányleveleket. Cukor és glicerin hozzáadásával egészítik ki a dohány aromáját. Az összevágott leveleket később – titokban tartott eljárással – illatosítják: különféle alkoholban oldott illatszereket, illóolajokat kevernek hozzá.

Munkácsy Mihály - Pipázó férfi

A cikk Hornyák Balázs engedélyével jelent meg. Eredeti cím és hely, Hornyák Balázs: Füstös múltunk 1-2. www.dohanymuzeum.hu

Az európai dohánytermesztés több mint ötszáz éves múltra tekint vissza.
A Kárpát-medencében először a XVI. században, Erdélyben kezdődött el e nemes növénynek a termesztése. A dohányzás szélesebb körű elterjedésével új termesztési körzetek jelentek meg és szinte az egész akkori Magyarország területén megtalálhatók voltak a dohánykertészek és ültetvényeik.

Magyarországon, a pestisjárvány idején a nagyszebeni orvosok megelőző módszerként a dohányzást javasolták.

A Debreceni Kalendárium a május havi teendők között megemlíti, hogy „ez a hónap a házasodás, a feredés, és a dohányzás ideje.”

1801-ben megjelent egy orvosi könyv „Falusi emberek patikája” címmel. Benedeki Enyedi Ó János, szerző egyik regulájában kitér a dohányzásra is:

„31. regula. A bőv nedvességű Emberek dohányozhatnak, mértékletesen de se nyálokat, se annak füstit el-ne nyellyék, se pedig reá semmit se igyanak. - A'száraz, sovány, Hecticus Emberek éppen ne dohányozzanak, mert az által még apasztják Testekben lévő kevés nedvességeket”

II. József már egyenesen pártolta a dohányzást és a dohánytermesztést. Bánsági községekbe eredeti amerikai dohánymagokat hozatott, ennek termése lett a nevezetes „császárdohány”. Az 1848-49-es szabadságharc előtt 55.000 holdnyi területről 50.000 mázsa dohányt értékesítetek.

Az 1830-as években, amikor a szivarkereslet nagyobb mértéket öltött, a magánvállalkozók száma is szaporodott. Nagyobb gondot kezdtek fordítani a gyárak berendezésére. Pesten sok gyár keletkezett, pl. a Fuchs, Philipps és Comp. cégé, mely a Síp utcában álló magyar királyi dohánygyárnak volt az alapja. Ebben a gyárban állandóan 3-400 munkást foglalkoztattak és évente körülbelül 25-30 millió különböző szivart állítottak elő. Ilyen magán gyárak voltak a Medecz József, Künig József, Gschwindt Mihály, Rottenbiller Fülöp és még többek gyárai, ahol a szivarkészítést már szorgalmasan űzték. Vidéken is keletkeztek gyárak, így Nagykanizsán a Spaniel-féle, Pápán a Bruck-féle gyár. A fiumei dohánygyárak e század első felében különösen hírnevesek voltak az előállított jó minőségű szivarokról. A szivar szót amúgy Vörösmarty Mihály ajánlotta a Figyelmező 1837. II. félévi 7. számában, a nálunk addig használatos cigarro és szipa helyett.

A dohány termesztése, feldolgozása és árusítása 1850-ig szabad keretek között folyt, majd 1851. március 1-én az osztrák császár nyílt parancsával kiterjesztette a dohány állami egyedáruságát. Innentől közös igazgatás alatt állt a magyar az osztrák jövedékkel. A kiegyezést követően, 1867. augusztus 21-től a magyar királyi pénzügyminiszter irányításával különvált a Magyar Királyi Dohányjövedék, melytől datálható a dohány-termesztés központi termelésszervezése. Az ekkor kialakult termelésirányítási modellt alkalmazza az ipar, természetesen mindig a kor elvárásainak és társadalmi környezetének megfelelően.

Hamarosan megjelent a dohányzásnak egy új formája: a cigaretta. Magyarországon az első szivarkagyártmányok forgalomba hozása 1865-ben kezdődött, a fiumei gyár termelésének beindításával. Ekkor jelent meg a kettős szivarka, melynek ára 2 krajcár volt. Egy év múlva már 8 fajta szivarka közül válogathattak a dohányosok. Az első években mindössze 600.000 darab fogyott, egy év alatt ez a szám 13 millióra ugrott. Eleinte csak közönséges fajták készültek, de 1871-től a különlegességi gyártmányok is megjelentek.

A növekvő igények kielégítésére sorra hozták létre a hatalmas állami dohánygyárakat. 1872-ben Temesváron, 1883-ban Kolozsváron kezdődött meg a gyártás. Ugyanebben az évben kezdte meg működését a Ferencvárosi Dohánygyár, a Köztelek utcában. Itt készült az első, nagysikerű Magyar elnevezésű szivarka. 1889-től a Debreceni, 1892-től a Budapest-Óbudai dohánygyár is megkezdte a cigaretta gyártását. 1911-ben indult meg a Ferencvárosból áttelepült Lágymányosi Dohánygyár termelése. Az ezer munkást foglalkoztató gyár a kor legnagyobb üzeme lett ezen a területen. 1915-ben 22 dohánygyár működött az országban: Erzsébetváros, Lágymányos, Óbuda, Debrecen, Eger, Fiume, Kassa, Kolozsvár, Munkács, Pápa, Pécs, Pozsony, Sátoraljaújhely, Selmecbánya, Sepsiszentgyörgy, Szeged, Szentgotthárd, Szepesbéla, Szomolnok, Temesvár, Zágráb, Zengg.

A Millenniumi Kiállításon külön pavilon épült a Magyar Királyi Dohányjövedéknek. A kor lapjai így írtak erről: „Minden dohányzó embert bizonyára nagymértékben fogja érdekelni az ezredéves kiállításnak ez a csarnoka. Az állam külön pavillont építtetett a kiállítás területén, hogy a dohánygyártás sok mindenféle válfajait bemutassa a nagyközönségnek. A publikum szemeláttára fogják itt a gyártani az összes szivarfajokat az úgynevezett speczialításokkal együtt. A dohány nemesítés módozatait, a páczolást, a dohány vágását és feldolgozását szintén be fogják mutatni. De nemcsak a dohánygyártás mindenféle nemét, hanem a Magyarországban termő összes dohányfajokat is kiállítják. A csarnokban dohányelárusító bódé is lesz, ahol a dohányfüst után vágyódó látogató azonnal kielégítheti kívánságát.” Ma ez az egyetlen olyan épület, ami megmaradt az 1896-os kiállításról, eredeti formájában ismét felépítették Zebegényben.

1882-ben már 19 millió, egy év múlva 38 millió cigarettát gyártottak az országban. 1889-ben közel félmilliárd, 1894-ben csaknem 700 millió cigarettát füstölt el az ország. 1927-ben „csak” 2 milliárd darab fogyott, mert ebben az időben kezdtek megjelenni a dohányzás ártalmairól szóló iratok. 1952-ben 8 milliárd, 1958-ban 15 milliárd, 1967-ben 20 milliárd, 1974-ben 25 milliárd szál volt az éves fogyasztás.

A cigaretták károsanyag tartalmát folyamatosan igyekeztek csökkenteni, erre már a századfordulón is tettek kísérleteket úgynevezett Deniko-gyártmányokkal, de ezek szalmiák ízűek voltak, s gyártásukat hamarosan abbahagyták. A nikotincsökkentésre két eljárás adódik: vagy különböző szűrőket alkalmaznak, vagy a dohány nikotintartalmát próbálják csökkenteni.

Persze a csökkentés csak bizonyos mértékig lehetséges, tehát a korabeli reklámok „nikotinmentes” jelzője a legkevésbé sem fedte a valóságot. Ezeknél a termékeknél a nikotin és más káros anyagok mintegy 40-60%-át tudták eltávolítani. A dohányt eleinte vízgőzzel átpárolták, úgy, hogy először gyenge lúggal felszabadították sóiból a nikotint. Aztán vízgőzt áramoltattak át rajta. Ez az eljárás ugyan eltávolította a nikotin egy részét, de ugyanakkor nagy károkat okozott a dohányban. Később a száraz desztillációs eljárás mellett döntöttek: a leveleket 100-150 Celsius-fokon különböző nyomáson kezelték, ami a nikotin sókat bontja, majd az így felszabaduló nikotint párás levegővel szellőztették ki.

Az első ilyen „nikotinmentes” cigaretták nálunk már az I. világháború után megjelentek, hazai gyártmány viszont csak jóval később, a harmincas évek elején került forgalomba, s Nikotex néven vált hamarosan népszerűvé. Gyártására 1930. április 1-jével külön részvénytársaság alakult a fővárosban 200.000 Pengő alaptőkével.

Megfelelő reklámhadjárat is készült a termékhez. Neves grafikusokat (Végh Gusztáv, Bortnyik Sándor, Bíró Mihály, Berény Róbert) kértek fel plakáttervezésre, és ezek a reklámok számolócédulákon is megjelentek, melyek miniatűr reklámként szolgáltak. A számolócédulákat a vendéglátóipar és a kereskedelem a negyvenes évek végéig általánosan használta, és mondani sem kell, hogy majdnem minden iskolás gyerek gyűjtötte. A legkevésbé sem zavarta a dohánygyárakat, hogy ez a gyűjtőkör a fiatal korosztályból kerül ki, hiszen jól tudták: a fogyasztók leendő nemzedékéről van szó. A Nikotex, mint egészségkímélő, sőt védő(!) termék egészen az 50-es végéig népszerű maradt, és ezt főleg annak köszönhette, hogy ára alig volt magasabb a hagyományos dohányárunál.

Azóta hatalmas az etéren elért fejlődés, hiszen ma már felső korlátja van a cigaretták kátrány –és nikotintartalmának. Az ötvenes években forgalomban lévő cigaretták még 40 mg kátrányt és 3 mg nikotint tartalmaztak. Ezek az értékek a 80-as évekre 20-24, illetve 1,3-1,5 mg-ra csökkentek. Manapság minden fontosabb márkának van 1 mg kátrányt és 0,1 mg nikotint tartalmazó variánsa. Korábban nemzetközi jelölés volt a light, extra és ultra light kifejezés, de nehogy azt hihesse bárki is, hogy ezek egészségesek, ezeket megszűntették. Ma már csak ametisztkék és rubinvörös Helikont, halványzöld Sopianae-t, Essential Aqua Multifiltert lehet kérni, aztán ember legyen az a trafikos, aki tudja, mit kér a vevő (bár a vevő sem tudja ezeket a költői neveket), de ebben a külföldöt majmoló országunkban már a márkanevek is problémásak: nem egyszer hallottam, amint Vájszrojszot, vagy Vicc-rojt esetleg Stuviszant kértek, de a múltkor egy néni - volt vagy 80 éves - egyszerűen csak elővette a zsebéből: "egy ilyet kérek". És nincs félreértés.

1932-ben, amikor a Váci út 48. alatt felépült Modiano S. D. szivarkapapírgyárának épülete, még Budapesten készült az országban elszívott cigaretták és dohányneműk több mint negyven százaléka. Idővel aztán változott a helyzet. A negyvenes években a Modianót például már nem is Modianónak hívták, hanem Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyárnak; majd a háború után sorban bezárták a budapesti dohánygyárakat, végül pedig úgyis tarolt a nagy konkurens, a filteres cigaretta. A Modiano-gyár épülete ma - hiába, változnak az idők - banknak ad otthont.

A második világháborút megelőző években egyébként három dohánygyár működött a fővárosban. Az erzsébetvárosi - kezdetben Fuchs-féle - volt a legrégebbi közülük. A Síp utca 23. alatti üzemben már a múlt század közepétől három-négyszáz embert foglalkoztattak, és évente 25-30 millió darab szivart, száz mázsa burnótot és százötven mázsa pipadohányt állítottak elő. (A termékváltás ideje csak 1865-ben jött el: akkortól gyártottak cigarettát Magyarországon.)

A főváros huszadik századi dohányiparát meghatározó többi gyár csak jóval az erzsébetvárosi után alakult meg. Az óbudai 1892-ben nyitotta meg kapuit a Polgár utcában, a lágymányosi 1910-ben kezdett termelni a Budafoki út 59. alatt. Később ez a gyártelep adott otthont a Nikotex Rt.-nek is. A kőbányai pedig 1921-től működött a Kőbányai út 22/B-ben.

A korabeli telefonkönyvek azonban jól mutatják, hogy a dohánygyártás temérdek embernek nyújtott megélhetést. Az 1943-as távbeszélőnévsor például három dohánynagyárudát, tizennégy dohányelosztót és négy és fél oldalon legalább ezer dohánykisárudát sorol fel. Csak ízelítőül: trafikjoggal rendelkezett például özvegy Akontz Ernőné, Orkonyi Lajos ny. őrnagy és báró Szentkereszty Pálné szül. Nyegre Rózsi is. Apropó trafikjog: a válság legszigorúbb évében, 1933. február 7-i számában az Iparos és Kereskedő Napló a Pesti Napló ingyenes melléklete részletesen beszámolt arról a csatáról, amely a drogisták és a trafikosok között dúlt. Az utóbbiak nem átallottak ugyanis a dohányáru és a bélyeg mellett borotvapengével és pipereszappannal is kereskedni!

Nem sokáig tartott azonban az a virágkor, amikor még saját közlönyt is megjelentettek a dohányárusok. (Kiadó: Dohányárusok Országos Szövetsége.) 1954-ben már a korábbinál lényegesen kevesebb trafik működött a Délpesti és az Északpesti Dohánybolt Vállalat égisze alatt.

Akkorra egyébként már csak a lágymányosi maradt a budapesti dohánygyárak közül. Az erzsébetvárosi történetének végére az 1944-es év tett pontot, ma modern irodaház emelkedik a helyén. Az óbudait és a kőbányait a negyvenes és ötvenes évek fordulóján szüntették meg, az utóbbi épületében hamarosan a Magyarországra érkező görög menekültek leltek lakhelyet. Lágymányos még tartotta magát egy darabig: 1962. február 21-én egyenesen arról adott hírt a Népszabadság, hogy a gyárban megkezdődött az első magyar filteres cigaretta, a Fecske gyártása. (Igaz, ez már a második kísérlet volt. Az elsőről így írt a lap: "Az egyszer már forgalomba hozott Luna annak idején alaposan felkavarta a kedélyeket. A Luna gyártását akkor le is állították, és utasították a dohánygyárakat a kísérletek további folytatására: a filtert ugyanis hazai nyersanyagokból kellett előállítani. A kutatómunka végül is sikerrel járt. A vizsgálatok szerint a viszkózából készült magyar filter szűrőképessége eléri a külföldön gyártottakét.) A jelek szerint azonban e siker sem menthette meg a fővárosi dohánygyártást. 1965. szeptember 12-én nyúlfarknyi hírben adta közre az újság, hogy a szalagról lekerülők immár "Az utolsó Fecskék Lágymányoson”, hiszen a következő héten végleg befejeződik a cigarettagyártás a fővárosban.

Mérföldkövek a hazai dohányipar történetében

- 1850-ig a dohány termesztése, dohánytermék gyártása, eladása szabad volt, semmilyen feltételhez vagy engedélyhez nem volt kötve.

- 1850. november 29-én császári nyílt parancs dönt a dohányegyedáruság bevezetéséről.

- 1851. március 1-én életbe lép a dohányegyedáruság intézménye, akkor még az osztrákkal közösen.

- 1865-ben, az országban elsőként, megkezdődik a cigarettagyártás a fiumei dohánygyárban.

- 1867. február 21-én, a kiegyezést követően a magyar dohánymonopólium külön válik az osztrákról, létrejön a Magyar Dohányjövedék, mely ekkor még a pénzügyminisztérium irányítása alá tartozik.

- 1882. április 1. Megalakul a Magyar Királyi Dohányjövedéki Központi Igazgatóság.
(II. ker. Iskola utca 13.)

- 1915. A magyar dohánygyártás „virágkora” – 22 gyár működik Nagy-Magyarország területén.

- 1930. április 1. Megalakul a Nikotex Rt., mely a kevésbé káros gyártmányok kutatását, kifejlesztését, azaz a „nikotin-mentesítést” végzi.

- 1930 áprilisában – jóval megelőzve korát - megjelenik az első, füstszűrő vattabetéttel ellátott magyar cigaretta Árpád néven, melyet 1932-ben a Délibáb, 1933-ban a Gerle követ.

- 1945-1949 között a Dohányjövedéki Központi Igazgatóság irányítja a háború utáni újjászervezést.

- 1949. január 1. A gyárakat átszervezik, Nemzeti Vállalatok jönnek létre. A kormány 105/1948. számú határozatával megszűnteti a dohányjövedék pénzügyminisztériumi igazgatását. 

- 1950-től a Könnyűipari Minisztérium,

- 1951-től az Élelmezési Minisztérium,

- 1952-től az Élelmiszeripari Minisztérium felügyelete alá tartozik a Dohányipari Igazgatóság.

- 1961-ben megszületik az „első” magyar (mai értelemben vett) filteres cigaretta Luna néven, mely a kezdetleges gyártási tapasztalatok miatt nem arat nagy sikert és hamarosan megszűnik.

- 1962. február 21-én hírül adja a Népszabadság, hogy a Lágymányosi Dohánygyár megkezdte a Fecske cigaretta tömeges gyártását. Ez már beváltotta a hozzáfűzött reményeket, így ez a márka tekinthető az első hazai filteres cigarettának.

- 1963-ban a Dohányipari Igazgatóság kikerül a minisztérium közvetlen szervezetéből, és ipari nagyvállalattá alakul Magyar Dohányipar néven.

- 1964 áprilisában bevezetik az első hosszú, 80 mm-es cigarettát Velence néven

- 1965. szeptember végén a lágymányosi gyárat felszámolják, termelését a vidéki gyárak között osztják el, ezzel a fővárosban megszűnik az utolsó dohánygyár is.

- 1967-ben a MÉM (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium) lesz az ágazat felügyelő szerve.

Az önálló magyar dohányipar 100. évfordulója alkalmából megjelenik a hazai piacon az első két keménydobozos cigaretta, MD (Magyar Dohányipar) és >100< (…éves a Magyar Dohányipar) elnevezéssel.

- 1971. január 1. Megalakul a Magyar Dohányipari Vállalatok Trösztje, melynek székhelye a Budafoki út 59., az egykori lágymányosi gyár épülete.

- 1972-ben megjelenik a filteres piros Symphonia a debreceni gyárból, mely közel 30 évig vezető márka volt; és osztrák licenc alapján megkezdődik Egerben a Golden Smart cigaretta gyártása.

- 1973-ban a pécsi gyár fejlesztéseként piacra dobják a Sopianae-t, mely a mai napig a legnépszerűbb magyar márka.

- 1976-tól kapható az egri gyár új, alacsony károsanyag-tartalmú cigarettája, a Helikon.

- 1978 óta kötelező ráírni a dohánytermékekre, hogy „A dohányzás káros az egészségre”. Akkor azonban még nem szabták meg, hogy ez a szöveg hol szerepeljen pontosan, így legtöbbször a doboz keskeny oldalán, vagy legalján kapott helyet.

Licenc alapján megkezdődik a Marlboro márka magyarországi gyártása Egerben.

- 1980-ban a tröszti irányító szervezet megszűnik, de Dohányipari Irodaként, gazdasági funkciók nélküli irányító-ellenőrző szervként még tovább működik.

- 1981-ben megkezdik Egerben a Multifilter gyártását.

- 1982. január 1-től a dohányipari vállalatok teljesen önállósodtak.

- 1991-ben elsőként privatizálják az egri gyárat, tulajdonosa a Philip Morris International lesz.

- 1992-ben a debreceni gyárat megvásárolja a Reemtsma Cigarettenfabriken GmbH, a pécsit a British American Tobacco, a sátoraljaújhelyit a RJ Reynolds. 

- 1996 márciusában megalakul a V. Tabac Hódmezővásárhelyi Dohánygyár, mint az első és egyetlen belföldi magántulajdonban lévő dohánygyár. Első saját márkájával, a Pannónia cigarettával egy év alatt 6 %-os piaci részesedést ér el.

- 1998-ban bevezetik a dobozok első és hátsó oldalának alsó részén kötelezően elhelyezendő egészségvédő figyelmeztetéseket. Megszűnik a szabad árazás, a fix fogyasztói árak innentől a zárjegyen, nyomtatva szerepelnek. (Sopianae 177 Ft)

A sátoraljaújhelyi gyár új tulajdonosa a Continental Dohányipari Zrt. lesz.

- 2001-ben a Continental Zrt. felvásárolja és megszűnteti a hódmezővásárhelyi gyárat, illetve egybeolvasztja a tulajdonában álló sátoraljaújhelyi üzemmel.

- 2004-ben bevezetésre kerül a csomagolásokon a nagyobb területet elfoglaló, fekete keretbe foglalt egészségvédő figyelmeztetés.

- 2004-ben az Imperial Tobacco felszámolja az akkor 117 éve működő Debreceni Dohánygyárat.
Megszűnik az 59 éves múltú Munkás cigaretta.

- 2005-ben a Philip Morris bezárja a 111 éves Egri Dohánygyárat.

- 2012. szeptembertől csak kombinált, azaz a doboz elején szöveges, a hátoldalán képes figyelmeztetéssel ellátott dohánytermék gyártható, 2013. január 1-től csak ilyen forgalmazható.

- 2013-ban megszűnik a 65 éves Kossuth cigarettamárka.

- 2014-ben megszűnik a filter nélküli Symphonia, mely ebben az eredeti formájában 93 éve, 1921 óta volt kapható. (1945 és 1957 között 12 év kihagyással.) Maga a márka még megmaradt, de azóta Magyarországon nem készül és nem kapható füstszűrő nélküli cigarettafajta.

 A cikk Hornyák Balázs engedélyével jelent meg.

Eredeti cím és hely, Hornyák Balázs: Füstös múltunk 1-2. www.dohanymuzeum.hu