2021-ben a Global State of Tobacco Harm Reduction (GSTHR) projekt közzétette az első becslését a vaperek számáról, amely 2020-ban 68 millió volt az egész világra vetítve. 2021 februárjában az Eurobarometer 506-os felmérésből és más felmérésekből származó új adatok egyedülálló lehetőséget kínáltak a számadatok frissítésére. Az előrejelzési folyamatot is módosították, figyelembe véve mind a piac méretének regionális eltéréseit, mind az alapjául szolgáló adatok tényleges származási évét. A GSTHR becslése szerint 2021-ben már 82 millió e-cigarettát használó volt világszerte.
Miért végezték el ezt a kutatást?
A nikotin a világ egyik legnépszerűbb drogja az alkohol és a koffein mellett. A legtöbb ember a nikotint cigaretta elszívásával fogyasztja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 1,1 milliárd dohányos van, ami a világ felnőtt lakosságának körülbelül minden ötödik embere. Ez a szám 2000 óta nem változott. A dohányzás egészségügyi hatásai jól ismertek, becslések szerint évente nyolcmillió ember hal meg idő előtt a dohányzással összefüggő betegségek miatt. Ez háromszor több, mint ahányan malária, HIV és tuberkulózis miatt halnak meg együttvéve.
A dohányosok lehetőségei megváltoztak a 2004-ben szabadalmaztatott modern elektronikus cigaretta feltalálásával. Az "elektromos cigaretták" 2007-től kezdve kerültek piacra Európában és Észak-Amerikában.
Amikor az e-cigarettákról beszélünk, "nikotin-párologtató készülékként", "nikotin-párologtató termékként" hivatkozunk rájuk (és az őket használó emberekre "vaperként"). Ezzel biztosítjuk az éghető cigarettáktól való egyértelmű megkülönböztetést. A "nikotin párologtatás" kifejezést azért is használjuk, hogy megkülönböztessük az egyéb párásított anyagok használatától.
A nikotinpárologtató készülékek nem égetnek el dohányt, és nem bocsátanak ki mérgező füstöt, helyette lényegesen biztonságosabb gőzt termelnek.
Európa egyes országaiban és Észak-Amerikában gyorsan terjednek a nikotinpárologtató termékek. Az Egyesült Királyságban a nikotin-párologtató termékeket használó felnőtt lakosság aránya a 2012-es 1,7%-ról 2019-re 7,1%-ra emelkedett. Az Egyesült Királyságból származó adatok a helyettesítő hatásra utalnak, mely szerint sok nikotinfogyasztó a biztonságosabb termékeket választja. Az e-cigaretta mára fő segédeszközzé lépett elő, amelyet a dohányosok Angliában akkor használnak, amikor le akarnak szokni a cigarettáról, és a kutatások azt is kimutatták, hogy sokkal jobb a hatékonyságuk, mint más módszereknek.
Az e-cigaretták és más biztonságosabb nikotintermékek - beleértve a nikotinos tasakokat, a snust és a hevített dohánytermékeket - olyan innovatív termékek, melyek képesek kiszorítani a hagyományos cigarettát. Mint ilyenek, jelentős potenciállal rendelkeznek a népesség egészségének javítására a dohányzás kiszorításával. Kulcskérdés, hogy ezek a termékek milyen ütemben váltják fel a hagyományos cigarettát. A nikotinos ártalomcsökkentő termékek elterjedésének feltérképezése ezért fontos, de a költségek miatt ez sok országban rendkívül nehéz.
Milyen új adatok állnak rendelkezésre?
Számos új adat állt rendelkezésre 2021-re. A legnagyobb az Eurobarométer 506-os speciális felmérése (27 uniós tagállam) volt, amelyet 2021 februárjában tettek közzé. További új adatpontok voltak az Egyesült Királyság, Jordánia, Új-Zéland, Tajvan és az Egyesült Államok adatai.
Három megkérdőjelezhető adatpont volt az adathalmazban: Tonga, Uganda és Jordánia. Ezen országok adatai nem rendelkeztek megbízható forrással, és magas szintű használatot jeleztek, amelyet valószínűtlennek tartottak. A régióikra és jövedelmi csoportjaikra vonatkozó egyéb adatok gyenge hozzáférhetősége miatt a jellemzőiket megosztó összes országra gyakorolt hatásuk nagyon nagy volt. Ezért ezeket az országokat kihagyták az elemzésből, amikor az egyes alcsoportok átlagos prevalenciaszintjeit kiszámították. A legtöbb új információ a gőzőlés elterjedtségére vonatkozóan a 2020-2021-ben végzett felmérésekből származik (66,7%).
Mi a becslés a vaperek globális számáról 2021-ben?
A vaperek becsült globális száma 2021-ben 81,9 millió volt, és ez a szám csak növekedik. A korábbi becslésekhez képest a 2021-es adat jelentős növekedést mutat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az alulreprezentált régiók és jövedelmi csoportok nagymértékben torzítják az eredményeket.
Mit jelent a dohányosok számának globális növekedése a dohányzás visszaszorításában érdekeltek számára?
A dohányzásmentes világ elérésére irányuló törekvéseket erősíti a cigaretta gyors leváltása biztonságosabb alternatívákkal, például a gőzöléssel, mivel egyre több fogyasztó dönt úgy, hogy a nikotin kevésbé kockázatos módon történő felhasználásával csökkenti saját egészségkárosodását. A kérdés az, hogy milyen gyorsan.
Az új adatok alapján a vaperek globális becsült száma 82 millió fő, ami jelentős, de növekedés várható a korábbi előrejelzésekhez képest. A bővülés elsősorban az észak-amerikai és a nyugat-európai piacok növekedésének tudható be. A magasabb jövedelmű országokban a nikotinpárologtatással kapcsolatos főbb viták középpontjában a fiatalok számára elérhető termékek által jelentett vélt veszély áll, miközben figyelmen kívül hagyják a jelenlegi felnőtt dohányosok részére ennek a terméknek jelentős ártalomcsökkentési potenciálját.
A biztonságosabb alternatívák, világszerte több mint egymilliárd dohányos számára kínálnak példátlan kiszállási stratégiát. A nemzetközi dohányzás-ellenőrzés és a WHO évtizedek óta az éghető cigaretták betiltására, a dohányzásra, és eléggé vitatható módon a dohányosok megbélyegzésére összpontosítja erőfeszítéseit. Aggasztó, hogy most a biztonságosabb nikotintermékek és a párologtatás került a célkeresztjükbe. Végső soron ez a politika kontraproduktívnak fog bizonyulni. Ezek a termékek most először kínálnak pozitív ösztönző erőt arra, hogy az emberek valóban elgondolkozzanak a dohányzásról való átállásra, a számos visszatartó erőfeszítés ellenére.
Az ártalomcsökkentés lehetőségeit már most is mintegy 112 millió ember használja világszerte, ebből körülbelül 82 millióan e-cigaretta készülékeket, 20 millióan hevített dohánytermékeket, 10 millióan pedig nikotin párnát és snus termékeket használnak. Ahhoz, hogy felgyorsítsuk a dohányzás visszaszorítását, és egyúttal segítsük az 1,1 milliárd dohányosnak, hogy lemondjon káros szenvedélyéről, az ártalomcsökkentésnek a füstmentes jövő felé vezető út szerves részévé kell válnia.
Ficsor Zoltán
Villanypára Egyesület