Az e-cigaretta története tele van a közegészségügyi ludditák hazug támadásaival. Az utóbbi időkig ezek közé tartozott a leszokás támogatásként való felhasználás megítélése. Amikor erről esett szó, vagy jelent meg tanulmány, mindig előjött belőlük a precizitás, és kifogásolták hogy nincs randomizált, megalapozott tanulmány a témában. Ez nettó hazugság, Peter Hajek és munkatársai 2019-ben fejezték be tanulmányukat, amely azóta is a legátfogóbb ebben a témában. Valamiért azonban a közegészségügyi megmondó emberek erről a tanulmányról hallgatnak. Úgy is mondhatnám, hogy csúfos vereség ez azok számára, akik megélhetési okokból az e-cigaretta ellenségei voltak. De nézzük mit is állít ez a tanulmány.
Maga a vizsgálat 2014-ben kezdődött és mintegy 886 résztvevőt érintett, akik randomizált módon kaptak e-cigarettát vagy nikotin pótló terápiát. A vizsgálat célja az volt, hogy felmérje a hagyományos nikotin pótló terápiák és az e-cigaretta hatékonyságát a leszokás tekintetében. A teljes leszokást az 52 héten át tartó vizsgálati időszak végén állapították meg, miközben folyamatosan mérték a résztvevők elkötelezettségét és biomarkereit.
Maga a vizsgálat érdekes következtetésekre jutott. Például az e-cigaretta használók gyakrabban jelentettek torok vagy száj irritációt az első időszakban, viszont kevesebben panaszkodtak köhögésre vagy váladékra, esetleg hányingerre, mint a tapaszt használók. Nem volt szignifikáns különbség a csoportok között a zihálás vagy a légszomj gyakoriságában. Az első négy hét után az absztinencia magasabb volt a nikotin pótló terméket használók közt (ekkor még nem zártak ki senkit a dohányzás miatt). Az is érdekes hogy az e-cigaretta használók ha közben dohányoztak, kevesebb cigarettát szívtak mint a másik csoport dohányzó tagjai.
A termékek használata közvetlenül a randomizálás után kezdődött. Valamennyi résztvevő ugyanazt a többszálú viselkedési támogatást kapta, amit az Egyesült Királyság leszokástámogatási gyakorlata előír. Ez a támogatás hetente egy-egy foglalkozást tartalmazott a helyi klinikusokkal, akik a kilépés időpontját követően legalább 4 hétig figyelemmel kísérték a páciensek szén-monoxid szintjét is. Minkét csoportot felkészítették a kapott eszközök használatára. Az e-cigarettát használók 18mg/ml nikotinszinttel kezdtek, de arra bátorították őket hogy a kezdeti dohányos ízesítésű liquid után próbáljanak ki más ízeket is, illetve készülékeket. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezt nálunk Magyarországon már nem teheti meg egyetlen leszokni vágyó sem. Érdekes, hogy az 52. hét végére alig akadt dohányos liquidet használó, szinte mindenki gyümölcsös ízeket használt (ennyit az ízesítés tiltásáról).
A vizsgálat végén 1 éves absztinencia arány 18,0% volt az e-cigaretta csoportban, szemben a nikotinpótló csoport 9,9% -ával. Ez majdnem duplája a hagyományos leszoktató csoport eredményének. Kimondhatjuk hogy az e-cigaretta hatékony eszköz a leszokáshoz. Persze mi akik használjuk, ezt mindig is tudtuk. A kérdés csak az hogy az UNIO hogyan fogja szabályozni a füstmentes termékeket, mennyire fogja támogatni ezek elterjedését, illetve mennyire fog ezeknek a törekvéseket keresztbe tenni a WHO.
Ficsor Zoltán
Villanypára Egyesület