Füstmentesen

A dohányzás alternatívái

A nagy nikotin háború

2021. december 10. 08:41 - VAPER

Az emberiesség elleni bűn

Azok, akik ma e-cigarettát vagy hevített dohánytermékeket fogyasztanak, csak kapkodják a fejüket a médiában megjelenő hírek hallatán. Ezek hol megerősítik őket abban, hogy jó úton járnak a teljes leszokás felé - de legalábbis csökkentik az ártalmat, amit a hagyományos dohánytermékek okoznak - vagy még annál is rosszabb amit tesznek, és csak a dohányipar trükkös játékának áldozatai.

nikotinwar.jpg

Bár aki nyitott szemmel és józan ésszel szemléli ezeket a megnyilvánulásokat már rég sejti, hogy itt valami nem kerek. Épp egy háború folyik, a nagy nikotin háború, ahol a harcoló felek emberek életeit teszik kockára, épp úgy mintha igazi háború folyna. Itt sincs kegyelem, merevek a frontvonalak és mindenki a saját mantráit hajtogatja, még akkor is, ha a tudomány rég átlépte azok megállapításait.

Az innovációk, melyek a dohányosokat terelnék egy kevésbé káros szokás felé, gőzerővel haladnak, miközben a hagyományos leszoktató terápiák évtizedek alatt szemernyit sem fejlődtek. A Pharmacia tudósai 1962-ben kezdték meg a a nikotinpótló terápia kutatását. 1971-ben jelentették be a kutatás első gyümölcsét, a nikotinos rágógumit. Innen már csak röpke hét év és 1978-ban a SmithKline Beecham bevezette a Nicorette rágógumit Svájcban. Bizony ez a termék idestova 43 éve van a piacon, gyakorlatilag változatlan formában.

Ezzel szemben az elektromos cigaretta első szabadalma 2004-ben látott napvilágot és 2006-ban már Európában is forgalomba került. Azóta az e-cigaretták óriási fejlődésen estek át, ma a piacot főleg a negyedik és ötödik generációs termékek uralják, miközben több mint 80 millió volt dohányos használja.

Az innováció sikertörténete a hevített dohánytermékek piaci szereplése is. Hazánkban 2019 áprilisa óta érhető el az IQOS ami a PMI hevített dohány rendszere és a dohányosok körében óriási sikert aratott, és rengeteg dohányzónak segített letenni a hagyományos cigarettát. Azóta második szereplőként megjelent a GLO melyet a BAT forgalmaz, ez is bővítette az átszokók immár népes táborát. De említhetném még a nikotin párnát is, amely kizárólag a nikotinéhséget hivatott enyhíteni.

Az ellentábor ilyenkor szokott felhördülni és elkezdi a már jól ismert mantrát:

ez nem leszokás, fenntartja a függőséget, nem tudunk róla eleget, vonzóvá teszi a dohányzást, újra normalizálja a dohányzást, XY kutatásai azt mutatják, hogy lehetséges…

És még sorolhatnám. Egy ellenszerük van, a leszokás a jól bevált módszerekkel, rágógumi, tapasz, spray, gyógyszer (ami azért aggályos), és a mindenre IS hatékony adóemelés.

Mi a probléma az adóemeléssel? Fizessen a dohányos! Mert ugye a fejekben azért sikerült összemosni a dohányzást és az ártalomcsökkentés eszközeit. Azt csak jelzem a WHO okos embereinek, hogy az adóemelés mértéktelen használata pont, hogy a dohányzás fenntartására ösztönzi az államokat. Szép ez a pávatánc, amit az egészségvédők itt előadnak, csak tíz éve nem történik drasztikus visszaesés a dohányzók számában ott, ahol ezek az intézkedések kerültek bevezetésre. Pláne nem azokban az országokban, ahol nincs egy jelentős árszakadék az ártalomcsökkentő eszközök és a hagyományos dohánytermékek közt.

Mi lehetne a megoldás? Természetesen a teljes leszokás, a hegyi levegő, a stresszmentes élet. Ha ez nem megoldható, könyörgöm ne büntessük a dohányosokat azzal, hogy drágább a 95%-al kevesebb kárt okozó termék, mint a töltött cigaretta! Vegyük figyelembe azokat a másodlagos hatásokat is amelyek az átszokást kísérik, mert ezek pont olyanok, mintha leszokna valaki. Jobb lesz a közérzet, a fizikai állapot, kevesebb terhet ró az egészségügyre.

Azért vannak bíztató jelek is. A napokban jelent meg a  Századvég Konjunktúrakutató Zrt. hiánypótló kutatása a potenciálisan kevésbé káros (azaz a cigaretta helyett alternatívaként szolgáló) termékekkel összefüggésben. A kutatás pozitív kicsengéssel zárult, a lakosság többsége jónak tartja az ártalomcsökkentő termékeket, és mintha az orvos társadalom is kezdené felfogni ezek jelentőségét a dohányzás visszaszorításában. Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el a cikket.  Akik mélyebben érdeklődnek a kutatás iránt, youtube csatornánkon megtekinthetik a teljes anyagot.

Minden el nem szívott szál cigaretta csak jót tehet veled. Az átszokás sem veszélytelen, de sokkal jobb, mint dohányozni. Visszaterelni az átszokókat a dohányzásra emberiesség elleni bűntett!

 

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fustmentes.blog.hu/api/trackback/id/tr3816779464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása