Füstmentesen

A dohányzás alternatívái

Gyilkos kutatás

2021. október 01. 09:57 - VAPER

Amikor a zsebed aggódik leginkább

„Az ártalomcsökkentés lényege az együttérzés és az emberi élet eredendő méltóságának és értékének tisztelete.”

Maia Szalavitz

 stanton.jpg

Most egy olyan ember életútját fogom nagy vonalakban ismertetni, akire abszolút illik a mondás: Suszter maradj a kaptafánál. Mindenki jobban járt volna, ha Stanton Glantz a WHO üdvöskéje, marad az eredeti szakmájánál és repülőkkel foglalkozik. Az ő életútja mutatja meg leginkább a megélhetési aggódók pénzhez való viszonyát, azt a karrier ívet, ami a mérnöktől a közegészségügyi megmondó emberig vezet.

Az utóbbi években az elektronikus cigaretta körüli vita megtörte a dohánykutatók közösségét, Glantz egykori szövetségesei közül sokan a 75 éves tudós ellen fordultak. Kritikusai azzal vádolják, hogy eltúlozza az e-cigaretta veszélyeit és lekicsinyli azok előnyeit. Azt állítják, hogy e-cigarettával kapcsolatos kutatásait a politika, és nem a tudományos tények inspirálták. Vannak, akik újra megfogalmazzák a korábbi munkájával kapcsolatos kételyeiket, mondván, hogy a cigarettagyártók iránti megvetése - és az ellenük folytatott harca - beszennyezte a másodlagos dohányzás veszélyeivel kapcsolatos befolyásos kutatásait. Ezek közül a kritikák közül a legdurvább állítás az, hogy Glantz a dohányipar akaratlan szövetségese lett. David Sweanor szerint, aki maga is régi dohányzásellenes aktivista, a „Big Tobacco kis segítői” közé tartozik.

Glantz a dohányzásellenes mozgalomban olyan nonprofit érdekvédelmi szervezetekkel kooperált, mint a Campaign for Tobacco-Free Kids, a Truth Initiative, az American Lung Association,  az American Heart Association,  az American Cancer Society, és velük karöltve a Bloomberg Philanthropies 160 millió dolláros finanszírozásával kampányt indított az e-cigaretta ellen. Glantz és a nonprofit szervezetek ahelyett, hogy bátorították volna a dohányzókat, hogy váltsanak egy ártalomcsökkentő alternatívára, a hagyományosabb leszokási stratégiákat hirdették, beleértve azokat is, amelyek az FDA által jóváhagyott gyógyszerek használatát tartalmazzák. Mindeközben szorgosan munkálkodtak az e-cigaretták betiltásán és adóztatásán. Mindent megtesznek, hogy a dohányosok ne jussanak hozzá a füstmentes termékekhez, a gyermekek veszélyeztetésére hivatkozva.

Glantz különféle állításokat fogalmazott meg az e-cigarettákkal kapcsolatban: „ezek kapuk a dohányzáshoz”, „nem segítenek a dohányosoknak a leszokásban”, „növelik a szívroham kockázatát”. Ezeket az állításokat, sokan támadták a kutatók közül, és egy befolyásos tanulmányt vissza is vontak. De mivel Glantz állításait harsogták a nonprofit szervezetek és a WHO, ezzel segítették a közvéleményt az e-cigaretta ellen fordítani. Kritikusai szerint ez a rossz tudomány, egy rossz közegészségügyi politikát teremt.

"Meggyőzték a nyilvánosság nagy részét, beleértve a dohányosok többségét is, hogy a gőzölés ugyanolyan veszélyes vagy veszélyesebb, mint a dohányzás" - mondja Kenneth Warner, a Truth Initiative alapító testületének tagja és a Michigani Egyetem volt dékánja. Ez nem Közegészségügy, "Ez őrület."

„Glantz mindig is szószólója és ideológusa volt a dohányzásellenes mozgalomnak, aki hajlandó volt kiforgatni a tudományt” - mondja David Abrams, a New York -i Egyetem professzora és veterán dohányzáskutatója. Azt mondja, hogy egyes tudósok figyelmen kívül hagyták munkájának hibáit, amikor Glantz az éghető dohányra összpontosított, mert ők is határozottan ellenezték a dohányzást. „Őszintén szólva egyikünket sem érdekelte, ha kissé hanyag a kutatásaival, mert a célok indokolják az eszközöket” - mondja Abrams.

Az aktivista tevékenységétől eltekintve, Glantz szokatlan képesítéssel rendelkezik, mint dohányzás kutató tudós. A legtöbben orvosok, járványügyi szakemberek, közgazdászok, jogászok vagy pszichológusok. Glantz a Cincinnati Egyetemen szerzett légiközlekedési mérnöki alapképzést – rövid ideig dolgozott a NASA -nál -, valamint mester- és doktori fokozatot szerzett a mechanika területén a Stanford Egyetemen. Ph.D. fokozatának témája, a kardiovaszkuláris funkció tanulmányozása volt, „A szívizom fiziológiájának matematikai megközelítése” címmel.

A szívmechanika megértése vezette a dohánykutatásba az 1980 -as évek elején. A dohányzás kutatást minden szempontból kifizetődőbbnek találta. A dohányzás hatásainak tanulmányozására a Nemzeti Egészségügyi Intézetek támogatása állt rendelkezésére, és rájött, hogy a dohányzás kutatás finanszírozása csak növekedni fog. 2009 -ben kongresszusi felhatalmazás született, hogy a dohánygyártó vállalatok éves használati díjat fizessenek, hogy finanszírozzák az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság szabályozását, valamint az NIH által felügyelt tudományos kutatásokat. (A vállalatok több mint 700 millió dollárt fizettek 2020-ban.) Magánfinanszírozók, köztük a Robert Wood Johnson Alapítvány és a Truth Initiative is támogatták Glantz munkáját, amely jóval több mint 75 millió dollárt hozott Glantz munkahelyének, az USCF Dohányzás-ellenőrzési Kutatási és Oktatási Központjának, melynek ő volt az igazgatója.

Glantz legnagyobb hazugsága a „Helenai-csoda” néven vált ismertté. Egy „tanulmányában” azt állította hogy a szívinfarktusok száma, 60%-al csökkent, miután betiltották a dohányzást a közösségi terekben Helena városában. A dohányzásellenes csoportok széles körben hirdették ezt, pedig az eredmény ellentmond a józan észnek. Kaliforniában betiltották a dohányzást a munkahelyeken és a bárokban, aminek nem volt észrevehető hatása a szívrohamokra. Más dohányzási tilalmat bevezető nagyvárosokban senki sem vette észre a szívrohamok csökkenését. A helenai kis minta számnak - ami tilalom ideje alatt négy esetet jelentett havonta, szemben az előző havi hét esettel – figyelmeztető jelnek kellett volna lennie, mert a  véletlenszerű ingadozások miatt csökkenhettek a kórházi felvételek számai. Pont ez a tanulmány volt az, ami akadályozza a mai napig a tisztánlátást a másodlagos dohányzás tekintetében.

Amikor Glantz először találkozott az elektromos cigarettával, és szembesült a dohányzásról való leszokás új formájával, az első reakciója az volt, hogy ez tetszeni fog a gyerekeknek. Azóta is folyamatosan próbálja a gyerekekre hivatkozva megakadályozni a felnőtt dohányosok hozzáférését az eszközhöz. Glantz mesterien forgatja ki a tudományos kutatásokat, csak a neki tetsző eredményekre hivatkozik, úgy tesz mintha más álláspont nem létezne. Pedig sokkal többen vannak az ártalomcsökkentés mellett érvelő kutatók, akik már rég túl léptek Glantz hazugságain, és csak a tudományra támaszkodva kutatják a füstmentes termékek hatásait.

Tavaly nyáron Glantz visszavonult. „Bízom benne - írta kollégáinak -, hogy több módon is hozzájárulhatok a dohányipar elleni küzdelemhez és a közegészségügy előmozdításához.” Utolsó évei az UCSF -nél a kutatásaival kapcsolatos viták mellett más problémákat is okoztak. Három nő nyújtott be panaszt ellene szexuális zaklatás miatt, és beperelte mind Glantzt, mind a Kaliforniai Egyetem vezetőit, akik a bíróságon küzdöttek a vádak ellen; az ügyeket végül bűnösség elismerése nélkül rendezték (természetesen inkább fizettek).

 

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fustmentes.blog.hu/api/trackback/id/tr7716705288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása