Füstmentesen

A dohányzás alternatívái

Leszoksz, vagy meghalsz!

2023. szeptember 15. 11:51 - VAPER

A WHO bűnei...

Egyre világosabbá válik, hogy az Egészségügyi Világszervezet elvesztette a fonalat az egészségügy és a józan ész terén is. Azzal az ortodox hozzáállásal, mellyel az ártalomcsökkentést kezeli, elveszi a dohányzók lehetőségeit egy kevésbé káros alternatívára váltástól. Az alábbi kiragadott példák, csak jéghegy csúcsai, a felszín alatt sokkal rosszabb a helyzet.

who1.jpg

Az Egészségügyi Világszervezet május végi 76. Közgyűlése szinte mindenki számára érthetetlen módon beválasztotta Észak-Koreát a WHO igazgatótanácsába. Nehezen érthető, hogy Kim Dzsongun világszerte elítélt rezsimjét miért fogadta tárt karokkal a globális egészségügyi és közegészségügyi intézkedésekről és megközelítésekről döntő szervezet igazgatótanácsa. Köszönőbeszédében Észak-Korea képviselője azonnal felhasználta az országa új, magas pozíciója által kínált lehetőséget, hogy bírálja az Egyesült Államokat „az emberi jogok megsértéséért” a Kim úr diktatórikus rezsimjét sújtó szankciók miatt.

A WHO azonban nem feledkezett meg teljesen Ukrajnáról sem. A május 31-i Dohányzásmentes Világnap alkalmából közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet elismeréssel illette az ukrán kormányt, amiért a háború alatt sem feledkezett meg az ízesített e-cigaretta folyadék betiltásától. Ez a 2016-os esetet idézi fel, amikor a WHO sürgette az Iszlám Állam által sújtott Szíria tisztviselőit, hogy „az országban jelenleg fennálló válság ellenére vezessenek be a cigaretták egyszerű csomagolására vonatkozó előírásokat”.

Általánosan elfogadott tény, hogy a WHO szánalmasan elbukott a koronavírus járvány kezelésében. A Kínából terjedő vírusról szóló jelentések ellenére az Egészségügyi Világszervezet csak 2020 márciusának közepén ismerte el, hogy a vírus széles körben terjed és hirdette ki a világjárványt. Ehelyett 2020 januárjában, amikor világossá vált, hogy Kínán kívül más országok is jelentettek koronavírusos eseteket, a WHO azzal töltötte az idejét, hogy 14 tweet-et tegyen közzé az e-cigaretta veszélyeiről, köztük olyan állításokat is, mint „az e-cigaretta folyadék rendkívül gyúlékony” és „a pára passzív belélegzése halálos a közelben tartózkodókra nézve”, függetlenül attól, hogy mindkét állítás hamis.

Nem is ez volt az első eset, hogy a WHO nem megfelelően kezelte a prioritásokat a halálos betegségek kapcsán. Az előző főigazgató, Margaret Chan, 2014-ben kihagyott egy konferenciát, amelyen az Afrikában gyorsan terjedő Ebola-járványról kellett volna tárgyalnia, és ehelyett Moszkvába repült – alig néhány hónappal azután, hogy Oroszország lelőtte a Malaysia Airlines 17-es járatát Ukrajna felett -, hogy Vlagyimir Putyin orosz diktátorral teázzon és beszédet tartson, utalva arra, hogy az e-cigaretta betiltása fontosabb időtöltés számára.

Chan asszony irányítása alatt Dr. Vera Luiza da Costa e Silva, a WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezmény Titkárságának akkori vezetője, gratulált a Fülöp-szigetek akkori brutális elnökének, Rodrigo Dutertének a dohányzásmentes politikájához, gond nélkül figyelmen kívül hagyva, hogy Duterte személyesen támogatta 20 ezer drogfogyasztó bírósági eljárás nélküli meggyilkolását.

Chan asszony elnökölt egy Türkmenisztánban tartott globális találkozón is, feltehetően jutalmul azért, mert a türkmén diktátor, Gurbanguly Berdymukhamedov 2016-ban szigorúan korlátozta a cigarettaértékesítést. Az Emberi Jogok Felügyelete „a világ egyik legelnyomóbb és legzártabb országaként” jellemzi Türkmenisztánt, amely tiltja a vallás gyakorlását, kínozza a politikai foglyait, és „a világ egyik legkevésbé szabad sajtójával” büszkélkedhet. Türkmenisztán azt is állítja, hogy egyetlen koronavírusos esetet sem tapasztalt, és akár két évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegeti azokat, akik megtagadják az oltást. Mindez azonban nem akadályozta meg a WHO-t abban, hogy tavaly kitüntesse Türkmenisztánt a COVID-19 világjárvány idején tett erőfeszítéseiért.

Tedros úr elkötelezetten támogatja szervezetének keresztes hadjáratát az alternatív nikotintermékek ellen, amelyek világszerte több millió dohányost segítenek leszokni a dohányzásról. A WHO idén novemberben tartandó ülésén az e-cigarettát és más csökkentett kockázatú termékeket áltudományos állítások és félretájékoztatás alapján ugyanúgy kezeli, mint a halálos égetett dohánytermékeket.

Egy olyan globális egészségügyi szervezet esetében, amelynek szükségszerűen figyelembe kell vennie a politikai helyzetet, meglepő, hogy a WHO-nak látszólag nincs politikai érzéke, és a világ legrosszabb kormányait támogatja, miközben a közegészségügy céljaival ellentétes intézkedéseket hirdet. Az Egyesült Államok a WHO legnagyobb finanszírozója, amit át kellene értékelni, ha a szervezet továbbra is úgy viselkedik, mint egy banánköztársaság, és nem úgy, mint egy tiszteletreméltó nemzetközi szervezet.

A WHO már rég nem a bizonyítékoknak hisz, egy esztelen háborút folytat a dohánycégek ellen, az ártalomcsökkentést figyelmen kívül hagyva. Nem képes követni a technológiai innovációkat, nem fogadja el a tudományos bizonyítékokat, nem veszi figyelembe azoknak az országoknak az eredményeit, ahol működnek az ártalomcsökkentő stratégiák. A dohányzó embereknek csak egy üzenete van: - Leszoksz, vagy meghalsz!

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

Amit a WHO eltitkol....

2023. szeptember 12. 19:12 - VAPER

Bizonyítékok az ártalomcsökkentéshez

A korai elhalálozás kiváltó okai között is a dohánytermékek fogyasztása áll első helyen: évente közel 700 ezer ember halála írható a számlájára, noha a dohányzás a legfőbb olyan egészségügyi kockázat, amely elkerülhető lehetne. A dohányosok mintegy 50%-a idő előtt – nem dohányzó kortársaiknál átlagosan 14 évvel korábban – hal meg. Ennek ellenére a WHO nem ismeri el az ártalomcsökkentés fotosságát, a dohányzás visszaszorítása érdekében.

Az alább megosztott kutatásokat, felméréseket, tényeket, ajánlom mindenki figyelmébe. Különösen ajánlom azoknak az újságíróknak, szakpolitikusoknak, egészségügyi szakembereknek, akik a WHO FCTC COP10 konferenciájával kapcsolatban írnak, vagy olvasnak. Az ortodox hazugságok, nem győzhetnek a tények felett! 

Megdöbbentő a dohányzás okozta halálozási ráta.

Az ártalom csökkentése, csökkentheti a halálozások számát.

Az ártalomcsökkentés további példái közé tartoznak a maszkok, a biztonsági övek, a kerékpáros sisakok, a metadon, az óvszer.... 

who2_1.jpg

A biztonságosabb alternatívák segítenek a dohányzásról való leszokásban.

Amikor arról beszélnek, hogy ezek a termékek nem segítenek a leszokásban, tulajdonképpen hazudnak nekünk. 

A volt dohányosokat, dohányaroma használatára kényszeríteni olyan, mint a felépülő alkoholistákat arra kényszeríteni, hogy rumízű üdítőket igyanak :)

A tinédzserek e-cigarettázása, nem kívánatos, de nem is “válság”, vagy "járvány". Ezeket a kifejezéseket csak hisztéria keltésre használják a WHO berkeiben.

Az amerikai tinik “jelenlegi” e-cigaretta használóinak száma (az elmúlt 30 nap felmérése szerint) 50%-al csökkent az elmúlt 3 év alatt, ami alacsonyabb , mint 2015-ben.

A javasolt politikai “gyógymódok” rosszabbak, mint maga a “betegség”.

Az elektronikus cigaretta hozzáférhetőségének, elfogadhatóságának és megfizethetőségének csökkentése csak egyvalamit véd meg, magát a cigarettát!

Az inkonzisztens definíciók és az eltúlzott hivatkozások a "tinédzserek használatára”, nem vezérelhetik a szabályozást!

  • A következő két állítás közül, nem lehet mind kettő igaz:

1 - A vépelés egyfajta kapu, ami a bűzös, halálos dohányzáshoz vezet;

2 - Az ‘íz’ tilalom csökkenti a tini vépelést (ez a 2. állítás azt jelenti, hogy a dohány aroma egyfajta "tinédzser-riasztó")

  • A közegészségügy meghatározása szerint a „használat” ,felnőtteknél a napi rendszeres használatot, míg tinédzsereknél havonta legalább egyszeri használatot jelent.

A felnőttek által fogyasztott  "termékek", amelyet a tinédzsereknek nem lenne szabad használni...

 Jó lenne, ha mind a politikusok, mind a szabályíozásban résztvevők, megértenék, hogy az ártalomcsökkentés a dohányzás visszaszorításának leghatékonyabb módja. Tekintsenek a Svéd példára. Az EU-ban betiltott snus segítségével 5% alá szorították a dohányosok számát! Anglia a covid járvány alatt is tudta csökkenteni a dohányzást, nem betiltott, hanem előtérbe helyezte az ártalmak csökkentését. Ha valóban a "Füstmentes Európa" a cél, nem a WHO-t, hanem a józan észt és a bizonyítékokat kell követni!

 Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

 

Szólj hozzá!

Itt az idő...

2023. március 31. 20:29 - VAPER

A konzultáció, amit mindenkinek ki kell töltenie

efvi-logo.jpg

Itt az idő a cselekvésre. Az Európai Bizottság elindította a dohányzás-ellenőrzési jogszabályi keret értékelésének második részét! Ez az egyik legfontosabb nyilvános konzultáció az elmúlt időszakban, és lehetőséget ad az érdekelt feleknek, hogy kifejtsék véleményüket a dohányzásellenőrzés jelenlegi jogszabályi keretéről.

Az értékelés célja annak felmérése, hogy elérték-e a jelenlegi dohányzás-ellenőrzési jogszabályok a céljaikat, és hogyan támogathatják a jövőbeli kötelezettségvállalásokat, nevezetesen a "Dohánymentes nemzedék" 2040-ig történő elérését.  

Az értékelés kiemelt figyelmet fordít az új termékek gyors növekedésére, mint például a nikotinmentes füstmentes termékek, a nikotinos tasakok és a hevített dohánytermékek, valamint az online értékesítésre és a közösségi médiára. Fontosnak tartják, hogy a jogszabályoknak lépést kell tartaniuk az új termékek megjelenésével, és a dohánytermékekkel kapcsolatos reklámok és promóciók szigorúan szabályozottak legyenek. 

Az értékelés a füstmentek termékek szigorú korlátozását javasolja, beleértve az ízesítés betiltását. Bár ez aggodalomra ad okot, főleg az e-cigaretta használóknak, fontos, hogy a biztonságosabb, nikotintartalmú termékek is elérhetőek maradjanak. A fent leírtak alapján állíthatom, hogy ez az eddigi egyik legfontosabb nyilvános konzultáció, ezért kritikus, hogy nagyszámú felhasználó és fogyasztói szervezet vegyen részt benne.   

Ha neked is fontos a füstmentes termékek jövője, és ha már tapasztaltad, hogyan segíthetnek a dohányzásról való leszokásban, akkor kérünk, hogy töltsd ki a kérdőívet, és oszd meg a véleményedet. Minél többen vesznek részt ebben a konzultációban, annál nagyobb a lehetőségünk arra, hogy az új jogszabályok megfeleljenek az igényeinknek és a valóságnak. Ez egy fontos lépés a dohányzásmentes jövő felé, és te is részese lehetsz a változásnak.  

Ne felejtsd, a konzultáció május 16-ig tart, és bármely uniós polgár, fogyasztói szervezet, tudományos szakember vagy tudományos szakértő részt vehet benne. Itt találod a szükséges útmutatást a részvételhez:  

 

Mutassuk meg, hogy együtt képesek vagyunk változásokat elérni! 

Jó tudni... 
  • Valójában 5 különböző kérdőív létezik. A kérdéseket az első szakaszban megadott információk határozzák meg. 
  • Útmutatónk azon alapul, hogy Ön "uniós polgárként" válaszol a kérdésekre. 
  • Azok, akik fogyasztóvédelmi egyesületként, tudósként, nem uniós polgárként stb. válaszolnak, más kérdéssort fognak látni. 
  • Az "uniós polgár" kérdőív 20 kérdést tartalmaz, és a kitöltése körülbelül 15-20 percet vesz igénybe. 
  • A kérdőív az EU mind a 24 hivatalos nyelvén elérhető. 

Útmutató a kitöltéshez: 

Görgess le az oldalon eddig a részig, és kattints a “Kitöltöm a kérdőívet >” gombra. 

 1.jpg

A következő ablakban be kell jelentkezned, ha van Facebook vagy Google fiókod, azzal a legegyszerübb. Amennyiben nincs, egy tetszőleges e-mail címmel regisztrálhatsz, de ez egy hosszadalmas folyamat. 

2.jpg

 Az ezt követő oldalon töltsd ki a személyi adatokat, név és email cím. A kitöltésnél válaszd ki az Európai polgár lehetőséget. Ha teheted akkor legyen nyilvános a véleményed. Minden csillaggal jelölt mezőt ki kell tölteni. Sajnos a kérdések tekintetében nincsenek egyértelműen jó válaszok. Próbáld értelmezni kérdéseket és a legkiseb rosszat válaszd. A lényeg az utolsó részen van, ahol leírhatod a saját véleményed.  

 3.jpg

Itt 500 karakter áll a rendelkezésedre. Fontos, hogy a saját szavaiddal írd le személyes tapasztalatod, illetve az ízesítés tiltásával kapcsolatos véleményed. 

Ha kész vagy küldd be a véleményed, erről kérhetsz e-mailt is. Addig nem engedi befejezni a kitöltést, míg minden csillaggal jelölt mező ki nincs töltve. 

Köszönjük ha kitöltöd, az egész vaper közösség nevében!

Szólj hozzá!

Mi lesz veled ártalomcsökkentés?

2023. január 22. 22:28 - VAPER

A magán- és a közszféra között mély feszültség húzódik a füstmentes termékekről alkotott véleményük miatt.

 

Vajon mit hoz a jövő az ártalomcsökkentés területén, kiváltképp a dohányzással kapcsolatos ártalmak csökkentése terén. Az alábbiakban olyan a témával foglalkozó szakértők foglalják össze a 2023-as évre vonatkozó várakozásaikat, akik az ártalomcsökkentés avatott szakértői.

 2023.jpg

Lindsey Stroud, Jogász, Taxpayers Protection Alliance

2023-as év valószínűleg mozgalmas év lesz a dohányártalom-csökkentés hívei számára. A kaliforniai szavazók túlnyomó többsége támogatta az ízesített dohány és gőztermékek árusításának betiltását, és az e-cigaretta ellenzői valószínűleg ezt kihasználják majd más államokban is, a tiltást szorgalmazó törvény elfogadására. A figyelemre méltó államok közé tartozik Connecticut, Maine, Minnesota és Vermont, de más államokban is várhatóan hasonló jellegű tilalmakat vezetnek majd be.

Egy másik valószínű probléma a dohány- és gőztermékek állami jövedéki adójának emelése lesz. A jelenlegi állás szerint körülbelül 20 állam nem adóztatja a füstmentes termékeket, de ez valószínűleg megváltozik, mivel az ellenzők ragaszkodnak a fiatalkori gőzölés visszaszorításához, így megakadályozva a felnőttek hozzáférését egy biztonságosabb alternatívához.

 

Chimwemwe Ngoma, jogász, KAC (Afrika)

2023 van, de egyes egészségügyi szolgáltatók és kormányzati tisztviselők az afrikai kontinensen, még mindig úgy érvelnek, mintha a gőzölés ugyanolyan káros lenne, mint a cigarettázás.

A füstmentes termékekről szóló félretájékoztatás, különösen az egészségügyi hatóságoktól, veszélyes és káros a közegészségügyre. Egyéni szinten elriasztja a dohányosokat az alacsonyabb kockázatú alternatíváktól, amelyek segíthetnek leszokni a dohányzásról és javíthatják egészségi állapotukat.

 

Charles Gardner, PhD, Nikotinfogyasztói Szervezetek Nemzetközi Hálózata

Míg egyetlen ország sem tiltja egyértelműen a biztonságosabb nikotin-alternatívákat, 2023-ban egyre többen tiltják majd be az „ízesítéseket”, és ezzel arányosan kezdjük majd látni a dohányzás arányának növekedését is ezekben az országokban (vagy az USA esetében ezekben az államokban). 

A jó hír az, hogy egyre több dohányzás-ellenőrzési szakértő fog áttérni biztonságosabb nikotin-alternatívák, például a vape, a snus és a nikotinzacskók kísérleti vagy teljes támogatására. De évekbe telhet, amíg az újságírók és a közvélemény felfogja ezt a folyamatos szakértői véleményt, így tovább fog nőni a szakadék a közvélekedés és a valóság között.  

 

 Dr. Konstantinos Farsalinos, A Pátrai Egyetem kutatója

A következő év lesz a legkritikusabb a dohányzás ártalomcsökkentésének és az e-cigaretta jövőjének tekintetében Európában. A jelenleg vita tárgyát képező fő téma az ízesítések és ezek tilalma. 

Minden tapasztalt fogyasztó és kutató tudja, hogy az ízek kulcsszerepet töltenek be a fogyasztói élményében, és az e-cigaretta nélkülözhetetlen alkotóelemei, ha azt akarjuk, hogy ezzel váltsuk ki a dohányzást. Olyan fontos döntések keresztútja előtt állunk, amelyek meghatározzák az e-cigaretta jövőbeni szerepét a közegészségügyben. Úgy gondolom, hogy a  hatóságok sok esetben nem ismerik fel az ízek fontosságát, és nagymértékben befolyásolják őket az ártalomcsökkentés ellenzői, akik a dohányzás helyett a nikotinhasználatot tekintik a fő közegészségügyi ellenségnek.

E tekintetben kulcsfontosságú, hogy a fogyasztók hallassák hangjukat annak érdekében, hogy elmagyarázzák a szabályozóknak, mi forog kockán a közegészségügyi kérdéssel kapcsolatos döntések meghozatalakor.

 

Louise Ross képeLouise Ross, üzletfejlesztési menedzser, füstmentes alkalmazás , klinikai tanácsadó, Nemzeti Leszokási és Képzési Központ (NCSCT)

2022-ben az NCSCT-nél végzett munkám részeként felkérték, hogy írjak útmutatót az e-cigarettázás abbahagyásához. Eléggé mérges vagyok, amikor az egészségügyi dolgozók a füstmentes termékek abbahagyását hangsúlyozzák, nem pedig annak előnyeit. Ameddig az illető akarja vagy szüksége van rá, ne siettessük a gőzölésről való leszokás folyamatát, mivel a siettetés, mint kockázat, visszaterelheti az embereket a dohányzáshoz.

Azt jósolom, hogy a dohányosok és az egészségügyi dolgozók körében továbbra is maradnak kétségek. Annak ellenére, hogy az angliai NHS rendkívül támogatja a gőzölést.

Abban bízom azonban, hogy a vape-barát egészségügyi szolgáltatások növekvő áradata egyre több egészségügyi dolgozóban tudatosítani fogja, hogy a gőzölés valóban biztonságosabb alternatíva. Ez annyira más, mint 2 évvel ezelőtt, amikor meg kellett magyaráznom, hogy miért. A képzéseken részt vevők most már azt szeretnék tudni, hogyan segíthetnének hatékonyabban és mivel bátoríthatnák a leszokni vágyókat. 

 

Clive Bates, publicista.

A magán- és a közszféra között mély feszültség húzódik a füstmentes termékekről alkotott véleményük miatt. Azt gondolom, hogy ez a feszültség 2023-ban elérhet egy kitörési pontot.

A közszférában az irányítást törvényen, szabályozáson és kommunikáción keresztül gyakorolják az attitűdök formálása és a megbélyegzés vagy félelem keltése érdekében. A dohányzás visszaszorítása az ellenőrzésről szól. A dohányártalom csökkentése viszont arról szól, hogy a fogyasztók és az újítók kezébe adjuk az irányítást, majd hátra lépünk, miközben egy észszerűen szabályozott és színes piac elavulttá teszi a cigarettát. 

Az Egyesült Államokban láthatóvá válnak majd az irányítás megerősítésére irányuló erőfeszítések, mivel az FDA továbbra is kaotikus kudarcot vall a gőzölés kezelésében. Az FDA azonban folytatni fogja a mentolt tartalmazó termékek tilalmát, és megteszi a következő lépéseket a nikotin megszüntetésére a cigarettában. Az Új-Zéland dohányzásellenőrző intézménye is ugyanezt akarja, de nem a füstmentes termékek betiltásával. Az Európai Unióban a Bizottság adóemeléssel és az ízesítés visszaszorításával, azaz azok betiltásával próbál majd rendet teremteni a dohány- és nikotinpiacon.

A COP-10-en a WHO és a Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezmény ülésén javasolni fogja a vépelés tilalmát, és ha ez nem működik, a biztonságos termékeket veszélyes, nem pedig előnyös alternatívákként szabályozza majd.

Visszaszorítja ezt, azonban a fogyasztói magatartás lassú, egyenletes mozgása, a szájról szájra terjedő sikerek és a tényleges eredmények, amelyeket még a legelfogultabb tudós sem hagyhat figyelmen kívül. A fogyasztói preferenciák ellenállhatatlan ereje és a szabályozói ellenőrzés elmozdíthatatlan tömege közötti ütközésben nem kívánt torz következmények – a dohányzás növekedése és az illegális kereskedelem – terjedését láthatjuk.

Forrás: Ashtray Blog

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

A bizonyítékok léteznek

2022. október 14. 15:37 - VAPER

Az ártalomcsökkentés létezik

A bizonyítékok léteznek

Sokszor és sokan kérdezik tőlem, hogy mivel bizonyítom az e-cigaretta kevésbé ártalmas mivoltát. Gondolom másoknak is felteszik ezeket a kérdéseket, és nehéz igazán jó tanulmányokat azonnal találni. Mindamellett, hogy számtalan kutatás bizonyította már az e-cigaretta nagyságrendekkel kevésbé káros mivoltát, itt van a legfrissebb független kutatás.

A londoni King's College Pszichiátriai, Pszichológiai és Idegtudományi Intézetének új kutatása szerint a cigaretta helyett a véper termékek használata jelentősen csökkenti a rákot, tüdő- és szív- és érrendszeri betegségeket elősegítő mérgező anyagoknak való kitettséget. 

A független jelentés, amelyet az Angol Egészségügyi és Szociális Minisztérium Egészségfejlesztési és Esélyegyenlőtlenségi Helyzetekkel Foglalkozó Hivatala rendelt meg, a vépelés kockázatainak eddigi legátfogóbb áttekintése. A jelentés megállapította, hogy bár az e-cigaretta használat nem kockázatmentes - különösen azok számára, akik soha nem dohányoztak -, rövid és középtávon a dohányzás egészségügyi kockázatainak töredékét jelenti.

A jelentés a gőzölés számos aspektusát vizsgálta, beleértve azt, hogy kik és milyen termékeket fogyasztanak, az egészségre gyakorolt hatásokat (mind abszolút értékben, mind a dohányzáshoz képest), valamint a káros hatásokról alkotott közfelfogást. A szerzők megvizsgálták az expozíció biomarkereivel (a szervezetben lévő potenciálisan káros anyagok szintjének mérése), valamint a potenciális ártalom biomarkereivel (a szervezetben bekövetkező biológiai változások mérése) kapcsolatos tanulmányokat az e-cigarettázás vagy a dohányzás miatt.

A legerősebb bizonyítékot az expozíció biomarkerei szolgáltatták. A rendelkezésre álló tanulmányok vizsgálata azt mutatta, hogy a dohányra jellemző nitrózaminok, az illékony szerves vegyületek és más, a dohányzás által okozott főbb betegségekben szerepet játszó mérgező anyagok szintje jelentősen alacsonyabb volt a vépelőknél. A felhasználók körében a nikotin általános szintje alacsonyabb vagy hasonló volt, mint a dohányosoké.

„Amikor összehasonlítottuk a biomarkereket a nemdohányzók, vagy az e-cigarettázók körében, azok gyakran hasonlóak voltak, de néhány esetben magasabb expozíciót tapasztaltunk a vépelés során.” A kutatók ezért arra a következtetésre jutottak, hogy bár kevésbé káros, mint a dohányzás, a vépelés valószínűleg fenntart bizonyos kockázatokat, különösen azok számára, akik soha nem dohányoztak.

bizonyitek.jpg

Bár a kutatók tisztában vannak az e-cigaretta előnyeivel a dohányzással szemben, úgy találták, hogy a közvélemény megítélése lehangoló. A 2021-ben dohányzó felnőtteknek csak 34 százaléka érzékelte pontosan, hogy a vépelés kevésbé káros, mint a dohányzás, míg a felnőtt dohányosoknak csak 11 százaléka tudta, hogy nem a nikotin az elsődleges oka a dohányzással összefüggő egészségügyi kockázatoknak.

A vaping egyre népszerűbb a brit felnőttek körében. Az Action on Smoking and Health (ASH) Smokefree GB felnőttekre vonatkozó felmérésének legfrissebb adatai szerint 2022-ben 8,3 százalékos a vépelés jelenlegi elterjedtsége, szemben a 2021-es 7,1 százalékkal és a 2020-as 6,3 százalékkal.

A dohányzó fiatalok körében is nőtt az e-cigarettát használók száma. Az ASH Smokefree GB ifjúsági felméréséből származó, 11-18 éves angliai fiatalok körében végzett adatok azt mutatják, hogy a jelenlegi fogyasztási prevalencia (beleértve az alkalmi és a rendszeres használatot is) 2022-ben 8,6 százalék, szemben a 2021-es 4,0 százalékkal és a 2020-as 4,8 százalékkal. Az eldobható e-cigaretta termékek használata jelentősen megnőtt az elmúlt évben. A soha nem dohányzó fiatalok körében továbbra is nagyon alacsony, 1,7 százalékos a használat aránya.

"Ez a fontos tanulmány a legújabb egy olyan sorozatban, amely gondosan összefoglalja az e-cigaretta használattal kapcsolatos tudományos eredményeket, hogy segítsen csökkenteni a dohányzás okozta károkat" - mondta Jeanelle DeGruchy, a King's College Anglia helyettes vezető orvosigazgatója sajtóközleményében.

"A vépelés lényegesen kevésbé káros, mint a dohányzás, így az üzenet egyértelmű: ha választani kell a dohányzás és a vépelés között, válasszuk az utóbbit. Ha a választás a vépelés és a friss levegő között van, válasszuk a friss levegőt".

Amennyiben valaki tüzetesebben akarja tanulmányozni a fenti állításokat ezen a linken kattintva megteheti.

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

Elgurult a gyógyszer...

2022. szeptember 23. 15:45 - VAPER

Hollandia megőrült

A holland kormány nyilvános konzultációt indított az aromák betiltásának végső szakaszáról, és a dohány- és dohánytermékekre vonatkozó rendelet módosítására tett javaslatot. A konzultáció szeptember 28-ig tart, és itt érhető el: https://www.internetconsultatie.nl/smaakjesverbod.

A korábbi, aromák betiltására vonatkozó javaslatoktól eltérően ez a javaslat egy lépéssel tovább megy. A Nemzeti Közegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet (RIVM) és az Egészségügyi Minisztérium összeállított egy listát 16 "jóváhagyott" aroma összetevőkről, amelyekből dohányízesítésű e-folyadékok készíthetők.

untitled.jpg

A valóságban ez lényegében az összes liquid, és aroma, aljas módon kitervelt betiltását jelenti. A jelenleg forgalomban lévő összes e-folyadékot, beleértve a dohányízűeket is, betiltanák, és az új ízeket csak a 16 engedélyezett aroma felhasználásával lehetne kikeverni. Ez egyetlen liquid gyártó számára sem lenne életképes, és a legális piac végét jelentené Hollandiában.

A legnagyobb baj az, hogy ez nagyon veszélyes precedenst teremtene az EU többi része számára. Az e-cigaretta ellenes csoportok vérszemet kapnának és élve a lehetősséggel minden tagállamban átverekednének egy hasonló tervezetet.

A javaslat indoklása a túlságosan is sokat hangoztatott "gondoljunk a gyerekekre" narratíva. A kitűzött cél a következő: "A közegészség védelme azáltal, hogy csökkentjük az elektromos cigaretta vonzerejét a lakosság, de különösen a fiatalok számára". Igazi megtévesztő és hamis állítás, miközben az új kutatások ezeknek pont az ellenkezőjét bizonyítják.

A javaslat indoklásában a következőket állítják: "A kormány úgy véli, hogy több gyermeknek kellene füst- és dohánymentes környezetben felnőnie". Rejtély, hogyan akarják ezt elérni azzal, hogy korlátozzák és betiltják azokat az ízeket, amelyeket a felnőttek használnak a dohányzásról való leszokáshoz és a füstmentességhez. Ha valami, akkor ezek a szigorú korlátozások biztosan a dohányzás növekedéséhez fognak vezetni, ahogyan azt más, az ízek betiltását bevezető joghatóságok is tapasztalták. Nem is beszélve az elkerülhetetlenül kialakuló feketepiacról.

Hollandiában, ahol legalizálták a kannabiszt, elgurult a gyógyszer. Ha ez a fordított gondolkodás tovább terjed, az végzetes lehet az e-cigaretta használókra, forgalmazókra, gyártókra. Már több civil érdekvédő és ernyő szervezet jelezte kifogását a készülő javaslat ellen, többek között mi is. Nekünk nincs más fegyverünk, mint a hangunk. Ha tenni akarsz az ilyen és ehhez hasonló ordas támadások ellen, oszd meg ezt a cikket is.

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

Légy egészséges, szívj teát!

2022. augusztus 26. 07:32 - VAPER

Ön és családja és barátai megérdemlik!

Kína mindig tud meglepetést okozni, hol pozitív, hol negatív irányban, de néha felül a hülyeség-vonatra is. Most is ez történt. Mindennek okozója, vagy inkább bátorítója az amerikai FDA, melynek zseniális közegészségügyi sarlatánjai több millió dollárt fektettek a leszoktató eszközök új „medvehagymájába” a nikotin mentes cigarettába. Csak hogy mindenki értse, egy olyan hagyományos cigarettáról beszélünk, melyben a nikotinon kívül minden benne van, így pont annyira rákkeltő mint egy hagyományos cigaretta.

borito.jpg

Annak idején amikor a dohánycégek bevezették az un. light cigarettákat, pont az FDA és a WHO volt az, akik a leginkább bírálták a döntést, amiért majd több cigarettát fognak fogyasztani az emberek, hogy megfelelő legyen a nikotin szintjük, ezzel még több káros anyagot juttatva a szervezetükbe. Ennek a logikának a mentén az új nikotin mentes cigarettákkal azt fogják elérni, hogy láncdohányosok lesznek a leszokni vágyók, ha csak nem locsolgatják magukat nikotinnal. De térjünk vissza Kínába, ahol szintén nincsenek híján a kreatív ötleteknek, így az FDA „innovációján” felbuzdulva, éghető teafűvel készítenek cigarettákat, gyümölcs ízesítéssel, de léteznek ezek akár szivar méretben is. Magam nem próbáltam még ki ezt a manórúdnál is ártalmasabb valamit, de senki ne kételkedjen, már itt van a küszöbön. Érdekes ahogy mindenféle fordítóval próbálják a figyelmünket felkelteni a termék iránt.

  • Forrón árusító teafüstös gyümölcs vegyes ízű férfi és női egészségügyi cigaretták nem tartalmaznak nikotint, dohánymentes!
  • Teafüst, 100% füstmentes, 100% nikotinmentes!
  • Tapasztalja meg az egészséges életet!
  • Ön és családja és barátai megérdemlik!
  • Adj egy egészséges zöld terméket!
  • Nincs nikotin, nincs kátrány, szeresd az egészséget, szívj teát!

 borito2.jpg

Azért kíváncsi lennék annak a NAV vámügyintézőnek az arckifejezésére, aki meglátja a MARLBARO dobozon az áfonyás képeket, vagy felbontja a COHIAB szivart, amiből az egész család egy hónapig főzhet teát. Remélem még időben szóltam. Szóval elkezdődött az ártalomcsökkentés forradalma, amit a WHO és az FDA annyira szeretne?

marlbaro.jpg

Ha ezeket a termékeket összevetjük az e-cigarettával, vagy a hevített dohánytermékekkel, számomra világos, hogy melyik károkozás szempontjából a rossz választás. A kérdés csak az, mikor és mennyi fog ezekből megjelenni az európai fogyasztóknál. Ki és hogyan fog majd érvelni ezek ártalomcsökkentő hatásáról. Újra kapkodni fogunk amikor ez megjelenik az utcán? Remélem nem. Abban bízom, hogy végre a józan ész győz, és elismerik a jól bevált ártalomcsökkentő termékek, az e-cigaretta és a hevített dohánytermékek pozitív hatását a leszokásra. Addig szívjon teát az, aki megérdemli!

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

szivar.jpg

Szólj hozzá!

Zavar az erőben!

2022. augusztus 05. 11:18 - VAPER

Dohányozni jobb?

Óriási felfordulást okozott az a bizonyíték, hogy a e-cigaretta és a hevített dohánytermékek, valamint a snus megváltoztathatja a dohányzással összefüggő halálozási számokat. E termékek megjelenése átformálta az iparág gondolkodási módját, miközben a kormányok és a  „dohányzás visszaszorításáért” küzdő  csoportok és az álltaluk befolyásolt kormányzati szervezetek, megpróbálták ezeket a termékeket lejáratni.  A zavar támadt az erőben, ez azonban leginkább a globális közegészségügyi szervezeteken belül volt érezhető.

Ezek a szervezeteket köz- és magán pénzekkel kitömött zsákok voltak, szakmai karriereket segítettek és nemzetközi hírnevet szereztek, miközben kutatásra dollármilliókat tapsoltak el. Ezekhez a pénzekhez csak úgy juthattak, ha fenntartották a „Big Tobacco” ördögi és halálos termékei, valamint a közegészségügy angyalai közötti háború rémképét. A dohányháborút arra a dogmára alapozva vívták, hogy e harcoló felek között kibékíthetetlen ellentétek vannak. 

Aztán jöttek a biztonságosabb nikotintermékek. Egyesek számára ezek jelentették a kiutat a dohányzásból a teljes leszokás felé. A legtöbb dohányzó számára azonban ezek a termékek lehetővé tették, hogy azok a fogyasztók, akik továbbra is használni akarták a nikotint, viszonylag alacsony kockázattal folytathassák ezt a tevékenységet. Ezt a közegészségügyi közösségben sokan nem tudták megemészteni. Nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy amint kivették a nikotint a cigarettából, teljesen más közegészségügyi helyzetbe kerültek.

Azt sem vették figyelembe, hogy a dohányzásból eredő halálozás és a betegségek csökkentésére tett globális erőfeszítések kudarcot vallottak (és vallanak). A két évtizeddel ezelőtti előrejelzések szerint a halálozások száma 2030-ra eléri a 8 milliót. Nos ez a prófécia máris teljesült. A WHO állítása, miszerint a dohányzásellenes törvények emberek milliárdjait "védik", tévhit, ostobaság.

A WHO ahelyett, hogy a bizonyítékokat mérlegelve, figyelembe véve a tudományos bizonyítékokat, a felhasználók érdekeit szem előtt tartva, felülvizsgálta volna a dohányzás-ellenőrzéssel politikáját, inkább új frontot nyitott. Képtelen az új termékek és fejlesztések befogadására, inkább a szövetségesei által támogatott és magánpénzekből finanszírozott kampányt vezet, amelyet a félelem, a bizonytalanság, a hazugságok és a kétségbe esés vezérelnek. Ezt a kommunikációs technikát angol nyelvterületen FUD-nak hívják (Fear, Uncertainty, and Doubtbe) vagyis félelem, bizonytalanság és kétség.

Tekintettel arra a kvázi-vallási mániára, amely a dohányzásellenes retorika nagy részét kiteszi, nem meglepő, hogy a FUD eredete valahol a halál előtti bűnbánat értékéről szóló 17. századi teológiai vitákban keresendő. A modern időkben a kifejezés inkább a már befutott cégek azon kísérleteihez kapcsolódik, kiváltképp a számítógépes világban, amelyek a FUD-ot arra használják fel, hogy meggyőzzék a meglévő ügyfeleket arról, hogy ne váltsanak át egy újdonságnak számító felszerelésre vagy szoftverre, amelyet egy új piaci szereplő kínál. Maradj velünk, évek óta velünk dolgozol, a mi termékeink kipróbáltak és teszteltek, ellentétben ezekkel az új termékekkel, amelyek tönkre tehetik a rendszeredet stb. stb.

És közvetve ez ugyanaz a veszélyes játék, amelyet a dohánytermékek ártalomcsökkentésének ellenzői játszanak. Félelmet keltenek azzal, hogy hiteles adatokkal megalapozatlan állításokat tesznek az e-cigaretta „járványról”, a kapudrog hatásáról, a vépelés okozta halálozásról és betegségekről, a serdülők agyának károsodásáról, a függőség kísértéséről és a nikotin okozta egyéb egészségkárosodásokról. Amikor kétségbeesel, jönnek az állítások, hogy a vépelés a merevedési zavaroktól kezdve a depresszióig mennyi mindent okoz.

Mivel az orvosok és más egészségügyi szakemberek ijesztően sokan úgy gondolják, hogy a cigaretta legveszélyesebb eleme a nikotin, a félelemkeltők egy olyan közönségnek játszanak, amelyet már évek óta hamis és tudománytalan feltételezésekkel puhítanak. A félelem természetesen bizonytalanságot és kétségeket okoz a dohányosok közt ("Szokjak át?") és az egészségügyi szakemberek körében ("Bátorítsam a dohányzó pácienseket, hogy szokjanak át?"). A dohányosok és az orvosok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy az ártalomcsökkentés termékeivel kapcsolatos negatív vélemények egyre nőnek.

Természetesen a félelemkampányok célja nem az, hogy az emberek továbbra is dohányozzanak, de gyakran ez a végeredmény. Ha a dohányosoknak azt mondják, hogy az e-cigaretta vagy a hevített dohánytermék legalább olyan veszélyes, mint a dohányzás, ha nem veszélyesebb, akkor miért váltanának? A dohányzás ártalmainak csökkentésével kapcsolatban a WHO továbbra is tragikus megbízhatóságú információforrás, amelyből az egészségügyi minisztériumok, az egészségügyi ügynökségek és az egyes egészségügyi szakemberek merítenek. Ha tehát a „megbízható” forrásokból ostobaság árad az alternatív termékek állítólagos veszélyeiről, akkor a segítséget kereső dohányosok rosszul járnak. Ha a dohányzásellenes lobbi ki tudna nézni a fejéből az okosabb szemével, talán rájönne, hogy a biztonságosabb termékek elleni háborújukban csak egy győztes lehet. Vajon ki? Nem ér találgatni!

Miközben itthon hadat üzentünk a manórúdnak, ami mint az köztudott veszélyesebb mint egy égő dinamit a szádban. Celebeket döngölünk a földbe, mert tiltott eszközzel fotózkodnak! Eközben a WHO ad tanácsokat az EU-nak a dohányzás visszaszorítása kapcsán. Innen is gratulálok mindenkinek aki hisz nekik, aki azt a sikert akarja Európában megismételni, amit a WHO ért el a világban. Érzek némi zavart az erőben…

dart.jpg

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

Szólj hozzá!

Manórúd - Problem solved!

2022. július 08. 11:22 - VAPER

Háborúban minden fegyver...

Miközben Magyarország rendületlenül küzd a manórúd okozta válsággal, és ezen keresztül az ártalomcsökkentés minden eszközével, ukrajnai fiatalok másként állnak hozzá ehhez a jelenséghez. Ivan és informatikus barátai megtalálták a módját annak, hogy segítsenek az ukrán katonáknak a kapcsolattartásban: használt manórudakból származó akkumulátorokból powerbankokat készítenek, hogy a katonák a fronton feltölthessék a mobiljaikat. Több ezer használt eldobható e-cigarettát gyűjtöttek össze, és az általuk készített első modellek a jelentések szerint több mint egy hónapig működtek megfelelően.

mano_1.jpg

A háború kezdete óta Ivan Volynets és informatikus barátai az ukrán fegyveres erők segítésében vesznek részt: egyesek "kiberharcosokként" harcolnak az ellenséggel egy másik fronton, mások hazafias képeket készítenek, mások blokkolják az ellenséges csatornákat és propagandaoldalakat, adományokat gyűjtenek a fegyveres erőknek vagy a rászorulóknak. Ivan egy csapatot épített fel, amelynek tagja a kidolgozott metodika szerint bontják szét, majd építik meg és tesztelik a powerbankokat.

"Vettem néhány szerszámot, és úgy döntöttem, hogy visszatérek az első hobbimhoz, az elektronikához. Elkezdtem alkatrészekből powerbankokat összeszerelni, mert tudtam, hogy ezek az eszközök nagyon hiányoznak a fronton. De nem volt könnyű ilyen elemeket találni, az árak pedig az egekben voltak! Ezért elkezdtünk más technikák után kutatni..." - mondja Ivan Volynets.

A baráti csapat összeült ötletelésre, hogy kitalálják a technikai folyamatot. Egyáltalán lehetséges lenne-e az eldobható e-cigaretták elemeinek újrafelhasználása? Ivan barátai közül néhányan már átszoktak a gőzölésre, és elkezdték gyűjteni a használt e-cigiket egy fiókba, mert az ilyen cigarettákat nem szabad kidobni, hanem újra kell hasznosítani, hogy ne károsítsák a környezetet.

"Azt hittük, hogy az e-cigik eldobható akkumulátorokat tartalmaznak, amelyeket nem lehet újratölteni. Szétszedtünk egyet, és rájöttünk, hogy ez nem így van! Ezért eltávolítottuk az akkumulátorokat az e-cigarettákból, és töltés vezérlő modulokat készítettünk hozzájuk. Így, mivel pénzt spóroltunk az akkumulátorokon, sokkal több alkatrészt tudtunk vásárolni, és sokkal több energiabankot tudtunk építeni a katonáinknak" - mondja Ivan.

Ami egyszerű ötletnek indult, kezdett életre kelni! Mind az öt barát felhívásokat és fotókat tett közzé a közösségi hálózatain, hogy összegyűjtsék a használt e-cigarettákat. A posztok vírusként terjedtek és nagyon népszerűek lettek - több ezer lájk, megosztás és válasz érkezett rájuk nagyon rövid idő alatt. A csapatot néhány nap alatt elárasztották az e-cigaretták, és úgy döntöttek, hogy abbahagyják a gyűjtést, és a tényleges gyártási folyamatra koncentrálnak.

A helyi lakosok is beszálltak a munkába, segítettek a használt e-cigaretták alkatrészekre bontásában és az akkumulátorok szétválogatásában. Eddig a csapat több mint 50 powerbankot állított össze és juttatott el a frontvonalra, ahol az ukrán katonáknak segítik a kapcsolattartást családjukkal és rokonaikkal. Ivan Volynets elismeri, hogy nem tudja, meddig bírják ezek a házilag készített powerbankok, de a katonatársai szerint az első modellek már több mint egy hónapja működnek rendesen.

A csapat különböző kapacitású, átlagosan 17 000-20 000 mAh közötti kapacitású power bankokat gyárt. Ezek általában elegendőek a 3000-4000 mAh-s akkumulátorral rendelkező okostelefonok két-háromszori feltöltésére. Ivan csapata folytatja az energiatárolók gyártását az ukrán hadsereg számára, de a jövőre nézve más ambiciózus terveik is vannak: a közösségben az újrahasznosításra való figyelemfelkeltés, valamint annak megtanítása, hogy a modern technológia és az intelligens eszközök hogyan segíthetik a környezetet.

Mellőzve minden politikai felhangot, a fenti történet arra hívja fel a figyelmet, mennyire hasznos lehet az, ha másként tekintünk a környezetünkre ártalmas eszközökre. A kulcsszó minden esetben a visszagyűjtés és az újrahasznosítás. A manórúd semmi másra nem volt alkalmas, csak arra, hogy lejárassák vele az ártalomcsökkentést. De arra a kérdésre, hogy miért nem a trafikok polcaira került ez az áru és így a fiatalok kezébe, senki nem adott választ. Pedig egyszerű a képlet, ha valamit tiltasz, az a feketepiacra fog kerülni, ott nem kérnek személyit. A mai szabályozás, elveszi a dohányzóktól az ártalomcsökkentés lehetőségét, a zöld megoldásokat, a füstmentes jövőt!

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

2 komment

Még több adóztatást!

2022. július 01. 09:27 - VAPER

Az őrület mantrái: az adóztatás, a tiltás és a még több adóztatás...

Az EU és a WHO a dohányzás visszaszorításának egyik fő pillére az adóztatás, a tiltás és a még több adóztatás. Na, ez csődöt mondott. A csempészett, valamint a hamisított dohánytermékek felé terelte a dohányzókat. Egy tanulmány szerint az illegális cigarettaforgalom az Európai Unióban több mint 35 milliárd szál, aminek az egyharmada nem ellenőrzött, hamis termék, és az elcsalt 10 milliárd eurónyi forrást ésszerű adóztatással beszedhették volna a tagállamok. Ezzel nem a dohányzásról szoknak le, hanem a feketepiacot erősítik a dohányosok.

ado.jpg

A KPMG nemrégiben készült tanulmánya (csak erős idegzetű jogalkotóknak) szerint a dohánytermékek túlzott áremelése az illegális kereskedelem növekedéshez vezet, és nem befolyásolja érdemben a fogyasztást, amint azt Franciaország esete is mutatja, ahol a cigarettaárakat jelentősen emelték – miközben ez, szinte minimális hatással volt a dohányzók arányára. Mindez az illegális cigarettafogyasztás meredek növekedéséhez vezetett, a 2017-es 13%-ról 2021-re 29%-ra. Az illegális piac 2021-ben 6,2 milliárd eurónyi elmaradt adóbevételt juttatott a bűnözők kezére a francia állami költségvetés helyett.

Persze mindez elkerülhető lett volna, ha nem esztelen módon emelik az adókat és közben árelőnyt biztosítanak az alternatív, ártalomcsökkentő termékeknek. Egyre nagyobb a konszenzus a szakértők között, akik a különböző dohány- és nikotintermékek adóztatásának józan megközelítését javasolják: A nagyobb kockázatot jelentő termékeket, mint például a cigarettát, arányaiban magasabb-, míg a potenciálisan kisebb kockázatot jelentő füstmentes termékeket, mint például az e-cigarettákat és a hevített dohánytermékeket, nagyságrendekkel alacsonyabb adókulccsal kellene megadóztatni, és így megfizethetőbbé kellene tenni a kisebb károsanyag kitettséggel járó alternatívákat a cigarettával szemben. A cigaretta égés nélkül fogyasztható alternatíváinak differenciált adóztatását már minden európai tagállam és az Egyesült Királyság is alkalmazza.

A fogyasztók nem képesek tolerálni a túlzott áremelkedést, mivel számos európai országban az inflációt meghatározó alapvető termékek árai soha nem látott magasságokba emelkednek. A túlzott költség emelések a dohánytermékek esetében sem működnének, és valószínűleg a fogyasztókat a feketepiacra irányítanák, ami végső soron a bűnözés növekedéséhez és jelentős adóbevétel-kieséshez vezetne. Ez különösen igaz lenne az alacsonyabb jövedelmű dohányosok esetében, akik általában a legtöbbet dohányoznak.

Amikor bármilyen adóemelést kell végrehajtani, annak magasabbnak kell lennie a cigaretta esetében, mely az egyik legkárosabb termék, és jóval alacsonyabbnak az e-cigaretta, a hevített dohány és más füstmentes alternatívák esetében. Ezzel csökkenthető lenne az illegális, ismeretlen eredetű és ellenőrizetlen kereskedelem növekedésének kockázata, és biztosítható lenne, hogy ha a fogyasztók nem szoknak le a dohányzásról, ahelyett, hogy ismeretlen eredetű termékekhez fordulnának, inkább kevésbé káros alternatívákra térjenek át. Nálunk sajnos erre már esély sem kínálkozik, hisz az ízesített nikotinos e-cigarettákat betiltották.

Az Európai Bizottság jelenleg dolgozik a dohánytermékek európai kereteit meghatározó irányelv felülvizsgálatán, és a javaslat 2022 utolsó negyedévére várható. Az EB legutóbbi bejelentései alapján az új javaslat a füstmentes dohány- és nikotintermékekre, például az e-cigarettákra, a hevített dohánytermékekre és a nikotinos tasakokra is kiterjedne. Ez egy kétségbeejtően ostoba megközelítés. Az EU bürokratái, mint megannyi más dologgal kapcsolatban, elvesztették a valósággal a kapcsolatukat.

Fontos, hogy az uniós adóirányelv bármilyen felülvizsgálata figyelembe vegye a mai valóságot és a jelenlegi gazdasági és társadalmi körülményeket, emberként tekintsen a dohányzókra. Használja ki azokat a népegészségügyi előnyöket, melyet a füstmentes termékek biztosítanak! Ma már vitathatatlan, hogy a dohányzásról leszokni nem tudó felnőttek, füstmentes alternatívákra való áttérésében mekkora egészségügyi potenciál rejlik, mely a kisebb károsanyag kitettségből fakad.

Ficsor Zoltán

Villanypára Egyesület

1 komment
süti beállítások módosítása